A tavalyi esztendőhöz
hasonlóképpen idén is felettébb sikeres szezonon van túl a Salgótarjáni
Strandépítők közössége. A strandkézilabda szakágban a férfiak továbbra is őrzik
helyüket az európai élvonalban, ráadásul egyre szélesebb a játékos-bázis,
amiből építkezhetnek, mi több, már női csapatot is alakítottak. A részletekről
Rácz Viktor elnökkel beszélgettünk.
*Mi volt az oka annak, hogy
ebben a szezonban nemzetközi színtéren eredményesebbek voltatok, mint a hazai
viadalokon?
*A szezon során
legfontosabb célunk a jövő évi Európa Kupa döntőjébe jutás volt, amelyet
az kontinentális körverseny sorozat (EBT) különböző állomásain sikerrel vívtunk
ki. Ennek érdekében számos nemzetközi tornán (Horvátország, Lengyelország,
Hollandia, Keszthely, Salgótarján) vettünk részt, ahol Európa legerősebb
csapataival találkoztunk. Fantasztikus szezont zártunk az EBT-n, az
összetett pontverseny élén zártunk. Ez újabb mérföldkő az egyesületünk
életében, ilyen nemzetközi eredményre klubszinten nem akadt még példa
megyénkben. Azonban ennek a sikernek ára volt, mivel az idény végére elfáradtunk.
Még ennek ellenére is elérhettünk volna jó eredményt a magyar bajnokságon,
azonban a lebonyolítás nem volt igazságos, mert míg az egyik társaság csupán
egy vereséggel ötödik lett, addig a másik kétszer vesztett, mégis másodikként
végzett. Nem rendeztek elődöntőt sem: hármas körbeverés mellett gólaránnyal
lehetett a nagydöntőbe jutni.
*Melyek azok a területek,
amelyekben a Strandépítők előrelépett, illetve miben kell még javulni a nagyobb
eredményességhez?
*Úgy érzem, erre az évre
jutottunk el arra a szintre, hogy bárkit meg tudunk verni Európában. A védekezésünk
nagyon masszív már, és az idei nyáron gyakorolt új támadási szisztémánk, amely
főként a levegőpasszos (kínai) játékra épült, összeállt a szezon vége
felé. Amiben mindenképpen javulnunk kell: időnként „hektikusak” vagyunk, nem
tudjuk az egész mérkőzés során akaratunkat ráerőltetni az ellenfélre, így
kibillenünk a megszokott játékból, ritmusból. Ezen kívül a "papíron"
gyengébb ellenfelekkel szemben nem pörögtünk fel a kellő mértékben, mint például
az élcsapatok ellen, egy-két kellemetlen vereségbe bele is futottunk. Ha a
rivális „elcsíp” egy szettet, a szétlövésben bármi megtörténhet. Sajnos, a magyar
bajnokságon éppen ez az eset fordult elő velünk.
*Egyre szélesebb az
utánpótlás, és most már lányokkal is foglalkoztok. Ezek szerint a
bázisbővítésben a határ a csillagos ég?
*Ugyancsak kiemelt feladatnak
tekintjük, hogy minél szélesebb rétegekkel ismertessük meg ezt az egyre
népszerűbb sportágat. Ennek egyik alapja az utánpótlás bázis bővítése. A
férfiaknál már 13-14 éves kortól foglalkozunk gyerekekkel, szeretnénk a jövőben
a még fiatalabb generációkkal is megszerettetni a strandkézilabdát. A lányokkal
való foglalkozás pedig adta magát, női teremcsapatunk tagjai maguk
kopogtattak az "ajtónkon", hogy szeretnének komolyan készülni a
szezonra, megnyerték Bártfai Ferencet edzőnek, és mi szívesen fogadtuk őket,
támogattuk a versenyzésüket. Ezt a döntés nem bántuk meg, mert nagyon
lelkesen dolgoztak, az első évhez képest eredményesebben szerepeltek. Remélhetőleg
jövőre már felnőtt szintéren is csillogtatják tudásukat. Egyébként mindhárom
korosztályos csapatunk éremmel zárt az utánpótlás országos bajnokságokban, a
lány ifik harmadik, a fiú ifik második, míg a fiú serdülők szintén harmadik
helyen zártak.
*Milyen az elismertsége hazai
illetve nemzetközi viszonylatban a salgótarjáni strandkézilabdának, illetve
mennyire növelte meg az elszántságot a jövőre nézve, hogy most Európa élén
"teleltek"?
*Örömmel mondhatom, hogy a
Salgótarjáni Strandépítők Európa szerte egyre ismertebb. Ezt az is mutatja,
hogy mind több nemzetközi tornára hívnak meg bennünket. Ahol elindulunk,
esélyesként tekintenek ránk, amit többek között azzal vívtunk ki, hogy az idei három
legrangosabb EBT-torna közül kettőt megnyertünk, és ott vagyunk újra a
kontinens nyolc legjobb gárdája között. Ez adja legfontosabb motivációnkat a
jövőre tekintve, szeretnénk mindenképpen éremmel hazatérni, titkon pedig a
győzelemről álmodunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése