Érdekes párosítások vannak a férfi kézilabda NB I/B Keleti
csoportjának harmadik fordulójában. A papírformát tekintve senki sem mehet
igazán biztosra, ám néhány összecsapás végkifejlete igencsak megjósolható.
Pick Szeged II. – Hajdúnánás
A szegedieket láttam – jó sok balassagyarmati szurkolóval
együtt – az elmúlt hét végén, és a tapasztalatok alapján egyértelműnek tűnik a
hazaiak sikere. Gyors, lendületes kézilabdát játszanak, kiváló kapussal a háló
előtt, tehát jogosan bizakodhatnak. Ahogy pedig ünnepelték az Ipoly-parti
pontszerzést, előrevetíti, kifejezetten jó hangulatban kézilabdázhatnak
szombaton. A nánásiak viszont roppant módon keserűek, hiszen a PLER legénysége
valósággal átgázolt rajtuk. Ott biztosan akad mit helyrerakni a fejekben, de
nem most indulnak meg felfelé a hajdúságiak.
Törökszentmiklós – Gödöllő
Hasonló a helyzet itt is. Lélekemelő sikert arattak a „törökök”
Nyíregyházán, tehát aligha kétséges, folytatni akarják – és nem csupán akarják
majd – a lendületet. Kis Gergely társasága egyre jobban kezd összerázódni. A
vendégek legutóbb Lajosmizsén a végjátékra készültek el teljesen az erejükkel,
pedig 20-20-nál még partiban voltak. Érzésem szerint ezúttal nem nehezítik meg
ennyire a szentmiklósiak dolgát.
Békés – Balmazújváros
A Békés alapos zakóba szaladt bele Egerben, ezt a „gikszert”
igyekeznek majd hazai környezetben kijavítani, ám éppen a mezőny „legkristályosabb”
csapata látogat hozzájuk. Mégis, valahogy meglepetést szimatolok. Az első két
forduló eredményei alapján sok gólos találkozó várható, lehet, a hazaiak most
begyűjtik a két pontot.
Mizse KC – Balassagyarmat
Kedves László, a gyarmatiak mestere a beharangozójában
háromesélyesnek látja a mérkőzést, és ez valóban így is van. A lajosmizseiek
felálltak a szegedi kiütés után a padlóról, igaz, roppant nehezen a Gödöllővel
szemben, míg a Kábel SE rendkívüli izgalmak közepette veszített egy pontot –
mivel ugye Savón kihagyta az időn túli büntetőt. Minden bizonnyal végig
kiélezett lesz a csata, amiben benne van mindkét fél győzelmének lehetősége is,
ugyanakkor a döntetlen sem elképzelhetetlen.
PLER II. – FTC
Tavaly még egy tányérból ettek, ma riválisok. A fővárosi
rangadó komoly kézilabda csemegét ígér vasárnap délután négytől az ínyenceknek,
mindenképpen ez a legérdekesebb meccs a párosításokból. A PLER remekül, két
nyertes összecsapással rajtolt, míg a Fradi a múlt héten 45 gólt termelt a
Kecskemét hálójába. Itt is bőven zörögnek majd a hálók, de szerintem a hazaiak
kapujába hull majd többet a játékszer.
Kecskemét – Eger
Az egriek biztos nem játszanak még egyszer olyan „nyögvenyelősen”
idegenben, mint tették azt Ózdon, ráadásul remekül hathat a lelkekre a Békés
kiütése. A Kecskemét ezzel szemben még csak ízlelgeti a másodosztály légkörét,
a lelkes fiatalok megszorongatják majd a hevesi gárdát, de csak rövid ideig.
Ózd – Nyíregyháza
Ózdon – mint mutatták azt az egriek – rendkívül nehéz „kisajtolni”
a győzelmet, ez nem mindenkinek sikerülhet, mint ahogy, érzésem szerint pórul
járnak itt a nyíregyháziak. Szakál mester, a hazai tréner sokat panaszkodott
múlt héten az átlövők teljesítménye, biztos sokat gyakorolt is velük, és Barta
Dánielék nyernek is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése