Nézem a televízióban Bodnár Zsolt dandártábornok
tájékoztatását a három, Szíriában elrabolt magyar férfi kiszabadításáról.
Roppant korrekt a „terroros főzsaru”. Csak annyit árul el, amennyit szabad, a
titok, végletekig titok marad. De amiről szólhat, választékosan teszi, mi több,
érdekes, néha részletekbe menően, néha sejthetően, de az okos szemlélődő
számára képszerűen rajzolódnak ki az események. Mindent megtud a néző a
lényegről, már amit az emberek tudomására lehet hozni.
No, körülbelül ilyenfajta tájékoztatást várnék el minden
rendőrtől a jövőben. Mindegyiktől, beleértve a megyei sajtószóvivőket – inkább,
ha kérhetem, helyettük valami igazi szakembert, adott esetben a nyomozás
vezetőjét -, a kisvárosi rendőrkapitányt, meg a bűnügyi osztályvezetőket is.
Mert itt van, kérem a kutya elásva, itt mondatik meg a „frankó” a dologról, és
itt derül ki az igazi különbség a tizenöt-húsz évvel ezelőtti rendőri
tájékoztatási rendszer, meg a mai zsaruszóvivői szokások között. Bizony, annak
idején az jelent meg a sajtóban, ami az embereket érdekelte, mi, újságírók,
igyekeztünk kitapogatni, mire kíváncsi a nép, legyen példa adott esetben
Balassagyarmatról a nyírjesi gyilkosság, Mókus „csecsemő-megtalálása”, az Áchim
utcai emberölés, vagy egy kisebbfajta rablás. Akkor ment a téma után a firkász,
próbálta kipuhatolni a bűnügyisektől a „valót”, és akadt olyan nyomozó – és itt
pozitív példaként hadd emeljem ki a hozzám mindig teljesen korrekt és
nagyszerű, érdekes információkat folyamatosan szolgáltató Fürjes Bélát -, aki
ezt legalább olyan ügyesen tálalta az olvasók elé, mint a fentebb említett
Bodnár tábornok a képernyőn.
Elgondolkodom tehát: ebben a nyári „volt erőszak-nem volt
erőszak” témakörben, amikor az idegenrendészeti szállón lakó fiatalemberek
kerültek – mint utóbb kiderült, ártatlanul – reflektorfénybe, megelőzhettük
volna-e az idegek ilyen mérvű felborzolását, az elégedetlenség ekkora
fellángolását, a történet politikai tévutakra vitelét és még sorolhatnám. Igen,
meggyőződésem, ha a rendőrség nem ilyen szófukar: momentán ugye az esetben a
kis hölgy, aki hamis váddal illette a migráns fickókat, már a feljelentést
követő harmadik-negyedik napon beismerő vallomást tett. Én, mint újságíró, jó
egy héttel később kerestem a megyei rendőrségi szóvivő, aki viszont lényegében
nem mondott semmit, holott már konkrét információk voltak a birtokában, elvégre
bebizonyosodott, nem volt nemi erőszak, tehát a tény, a pletyka alapja
cáfolódott meg. Igen, mondhatta volna a telefonba Dankóné Nagy Éva, hogy
keressük meg az illetékes – jelen esetben pásztói – nyomozókat, akik felsőbb
utasításra biztos közöltek volna olyan tényeket, amelyek nem ütköznek a
nyomozás érdekeivel, amelyek megoszthatóak a közvéleménnyel, ebben a konkrét
esetben elég lett volna annyi: a kislány vádja nem bizonyult helytállónak, nem
történt az esetben nemi erőszak, de az ügyben a nyomozást tovább folytatjuk. Ez
a tájékoztatás teljesen korrekt – lett volna…
De nem volt ilyen! Márpedig a pletyka tovább fonta fonalát, lett
belőle nem kis hiszti, és mindenki a „felbujtó firkászra” mutogatott, holott
nem csak én voltam a hibás, hanem bizony a rendőrségi tájékoztató fogaskerékben
is találhatóak nem kis akadások, talán olajozni kellene. De amíg a legfelsőbb
fejesek ezt a „reparálást” nem teszik meg, bizony a pletyka féktelenül szalad –
nem csak a balassagyarmati – hírcsatornákon.
