Uszodavízió

Szép ez a márciusi kora délután. Lassan araszolunk a hatalmas tömegben az Ipoly-parti rét felé. A Madách utca két felén hatalmas kocsisor, szinte egy tűt sem lehet leejteni, annyian toporgunk, nyomjuk, lökdössük egymást előre. Odébb a sportcsarnok magasságában és a műfüves focipálya környékén hasonló a helyzet, jármű-jármű hátán a tágas parkolókban.
Itt csak szembe, egyenesen lehet menni. Mekkora ötlet volt – áldás érte a tervezőnek -, hogy a régi Ipoly-hidat ilyen csodásan felújították, s most ezen vezet az út az uszodáig. Pár lépcső még aztán elénk tárul a gyönyörű épület. Távolról olyan, mint egy torony nélküli, gótikus, impozáns templom, három hajóval. Középen van maga a verseny – és az edzőmedence, két oldalt a lelátók.
A kapuban ismerősbe botlok. Soós Géza, aranytollas, nyugállományú kollégám és barátom éppen Tresó Gabiékkal beszélget. Ebben az áradatban csak egy fejbiccentésre van idő, szegény kisfiamat gyorsan fel is kapom, nehogy elnyomja őt a tömeg.
A belépés ingyenes. Persze, ez a megnyitó. Amikor belépünk, elfog a gyönyör. Pazar a látvány. Balról az oldallelátó lehet vagy ötszáz személyes, a másik oldal ennek a tükörképe. A nézőtér zsúfolásig teli. Szemközt a VIP páholy. Pásztázom, kik is vannak itt. Hát persze, derék miniszterelnökünk, a parlament elnöke, a pártok képviselői, no és Srancsik Tamás polgármester. A díszvendégek sorában felfedezem „Öcsi bácsit”, azaz Lombos Istvánt. Közben elmerengek. Istenem, úgy tizenöt éve, 2005-ben mennyit beszélgettünk arról, hogyan kilincselt ő, még akkor, Balassagyarmat első embereként az uszodáért. Hogy feszített víztükrű legyen és ne huszonöt méteres. Ehelyett másfél évtized múlva itt állunk, alattunk az ötvenes medence, kilenc sávval, odébb a műugró medence, még torony is van, onnan tíz éterről ugrálnak majd nemsokára kicsik és nagyok. Sehol az országban nincs hasonló szép fedett uszoda. Lepipálja ez a margitszigeti Hajóst, a Komjádit, az egrit, a debrecenit!
Nincs idő, kezdődik a műsor. Felvezetőként egy kis műugró bemutatóval. Tillmann Tímea tanárnő – beleborzongok, hogy egykoron nálam kézilabdázott (hogy szalad az idő!) – gyermekei-neveltjei ugrálnak, mutatnak be csavart szaltókat, csuka mozdulatos fejeseket a három méteres deszkáról. Szinkronban, hármasban is megteszik – apropó a műugró triót most vették fel a 2028-as budapesti olimpia műsorára –, ragyogó produkció!
Jönnek a kicsik úszóversenyei. A Nógrád megyei bajnokság. Nagy Szandra Kék Delfines csoportjából akad egy pár tehetség. (Szandra, alias „Szöszi” valamikor magyar bajnok volt, ha jól emlékszem 2004-ben nyert 100 mellen az amatőrök országos bajnokságán.) Tóth Marci közülük a legjobb, a tizenöt éves legény már ott dörömböl az ifiválogatott kapuján, kiváló pillangózó. Nyeri is a futamát nagy fölénnyel. A lányoknál a legnagyobb tehetség Szabó Réka, Taskó Anikó csoportjából. Valahogy nekem a 2008-as pekingi ötkarikás győztes Jakabos Zsuzsannára emlékeztet, nem csak azért, mert ő is vegyesúszó, hanem azért is, mert tizenöt éves korára száznyolcvan centire nőtt egy nyúlánk lány. Nem messze tőlem itt a papa is, Pisti barátom, hogy tördeli a kezét, izgul a csemetéért. Hát persze, hogy Réka is megyei bajnok lesz!
A serdülő lányok száz melles fináléjában nekem akad izgulnivalóm. Elvégre ott szeli a habokat az én csillagom, Kata lányom. De akad ám kevély ellenfele, aki nem más, mint egykori kollégám, Kanyó Valér tízéves Ági gyermeke. Fej-fej mellett haladnak, a fordulónál átkiáltok a két sorral alattam ülő szülőtársnak, „na ki nyer ma?”, mire ő csak a hüvelykujját emeli magasba. Célba érnek. A hatalmas Omega nagyórán kivillan az eredmény. Abszolút holtverseny! És mindketten megyecsúcsot úsztak! Nagy az öröm, erre majd áldomás iszunk este Valérral!
Zoli fiamat a testvére nem is érdekli igazán – meg az úszás sem köti le, hétéves korára az egyik legjobb kézilabdásnak tartják korosztályában -, de amint jön a Békák – így nevezik az úszósportban a kezdőket – futama, máris felcsillan a szeme, hiszen osztálytársa és szentséges haverja, Torjay Rajmund, internetes lapszerkesztő, Attila barátom fiacskája a nagy esélyes ötven gyorson! Tombol az apró kölyök, felállva tapsol, kiabálja, hogy „Hajrá Rajmund, hajrá Rajmund”, aztán csüggedten kuporodik mellém, hozzám bújik, s ha nem lenne ő is férfi, bizony sírásra görbülne a szája, mert bizony a barátja csak második lett.
Lassan vége a megnyitónak. A verseny sikeresen zárult, lányom ujjongva borul a nyakamba, kezet rázok Valérral, Pistivel, Attilával, kifelé még eldiskurálok Taskó Andrással, Katám edzőjével.
Esteledik. „Végre van uszodánk, érdemes volt megélni ezt a napot” – mondogatom magamban negyvenhét éves fejjel, és talán lesznek még ilyen szép napjaim. Mondjuk augusztus huszadikán, amikor a Kiss Árpád Általános Iskola hasonlóképpen hipermodern tornatermét adják át. Nosza, rángat magával Zoli, „gyere apa, nézzük meg hol tart az építkezés…” És már indulunk is a holdfényben a Bajcsy út felé.
(Ez a cikk a távoli jövőben, 2020. március 23-án íródik, egy ki tudja milyen nevű és milyen tulajdonosi-munkatársi összetételű Nógrád megyei napilap hasábjain…)
Hegedűs Henrik

Története legjobb őszét zárta a Kábel SE

Huszonegyedik századi NB I/B-s története legjobb „félidényét” teljesítette ősszel a Balassagyarmati Kábel SE férfi kézilabda csapata. A bajnokság közben ugyan akadtak hullámvölgyek, adódtak nem várt nehézségek, a végére azonban egyre egységesebbé vált a társaság és már komolyabb bravúrt is elértek. A szezon tanulságairól Kedves László vezetőedzővel beszélgettünk.

- Elégedett az eredménnyel?
- Ha a megszerzett 17 pontot, és a jelenlegi hatodik helyet veszem figyelembe, nem lehet okunk a panaszra, hiszen az elmúlt idényben a teljes bajnokságot zártunk ennél gyengébb mutatókkal. A csapat játékában azért akadtak hullámvölgyek.
- A szezon kiváltképp szépen indult.
- Való igaz, hogy az elején négyből négyet nyertünk. Az Ózdon aratott, egygólos, és rendkívül izzadtságosan kiharcolt diadal lökést adott, ezzel a lendülettel győztük le itthon a nagyon jó erőkből álló Balmazújvárost, majd idegenben a Hajdúnánást, és hazai környezetben az Egert.
- A sikerekben komoly szerepet vállalt az új szerzemény, José Savón.
- Savón hiába negyvenkét éves már, NB I/B-s szinten klasszis játékosnak számít. Sok ellenfél kereste rajta azokat a pontokat, ahol megfoghatják, többféle védekezési taktikát alkalmaztak vele szemben, de annyira kiismerhetetlenül, sokszor a kispad felé is meglepő megoldásokat alkalmazva kézilabdázik, hogy szinte képtelenség felkészülni ellene. Ez a tudás, ez a rutin mindenképpen nagy kincs nekünk, ráadásul ő töltött már annyi időt a pályán, hogy tudja, mikor akar pihenni, de mindannyiszor végig bírta a kétszer harminc percet.
- A szezon közepe táján hullámvölgy következett be a Kábel SE életében. Mi okozta ezt a visszaesést?
- Én nem kívánok azokkal a fejleményekkel foglalkozni, amelyek a háttérben zajlottak, ezek megoldása a vezetőség feladata volt, és szerencsére sikerült áthidalni a nehézségeket. Egy ilyen lendületes kezdés után természetszerűleg jön egy kisebbfajta fék, ez következett be nálunk. Dabason és Gyöngyösön ráadásul sokáig vezettünk, de a végén elmaradt a fokozott koncentráció. A Békés elleni hazai meccsen pedig a második félidőben esélyünk sem maradt a győzelemre.
- Ihász Álmos és Kovács Péter váratlan távozása mennyire zavarta meg a fiúkat?
- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem viselt meg bennünket az elmenetelük, hiszen két meghatározó játékosról van szó, akik kulcsszerepet játszottak a korábbi sikerekben. Emberileg teljesen megértettem a lépésüket, szakmailag viszont azonnal el kellett gondolkoznunk a kollégámmal, Demus Dániellel, hogy gyorsan, menet közben ki az, aki egyáltalán pótolhatja őket. Így jött a képbe Síró Zoltán, aki ugye korábban hosszú éveken keresztül őrizte a gyarmati hálót, sikerült megegyeznünk, és már az első edzéseken nagyon jó benyomást keltett, aztán a bajnokság hajrájában a pályán is megmutatta képességeit. Varsandán Áront Kecskemétről néztük ki és kértük el kettős játékengedéllyel, személyében egy fiatal, tehetséges és sokra hivatott irányító-átlövőt ismertem meg, akinek remek kiugrási lehetőség a folyamatos NB I/B-s játék. Ráadásul kiváló csapatember is. A balkezes Teimel Róbert eleinte megilletődöttnek tűnt, de hamar beilleszkedett, és ha Savónnal hatékonyabban összeszokik a jobbszárnyon, még hasznosabb tagja lehet a keretünknek.
- Az utolsó hat mérkőzésen veretlen maradt a legénység, és végül a bronzérmes helytől csupán három ponttal elmaradva, hatodikként zárták az őszt.
- Nagyon nehéznek ígérkezett az év végi hajrá, mert többek között az első és a második helyen álló csapattal is szembekerültünk. Cegléden óriási bravúr volt a pontszerzés, a mérkőzés nagy részében vezettünk, és aztán az utolsó másodpercekben hoztuk döntetlenre a meccset. Ezután, kellő lelkesedéssel, nagy mersszel vártuk a Törökszentmiklóst, és a vártnál simábban sikerült őket legyőznünk. Ami a legfontosabb: ebben az időszakban kovácsolódtak igazán csapattá a fiúk, mutattak érett, tudatos összjátékot a támadásokban, figyeltek egymásra és segítettek be a másiknak védekezésben, illetve a kapusteljesítmény is kiemelkedett. A balassagyarmati találkozókon pedig mindig ott volt nyolcadik játékosként a nagyszerű szurkolótáborunk, aminek alig akad párja a teljes NB I/B-s mezőnyben.
- Hogyan tovább?
- Szerencsére a látványsport-támogatásnak köszönhetően jóval stabilabb lábakon áll az egyesületünk, ami nagyban segíti a minél nyugodtabb felkészülést. Január 3-án már folytatjuk a munkát, hiszen február 12-én jön az első tavaszi bajnoki, amikor az ózdiakat fogadjuk.
H.H.

Statisztika

6. Balassagyarmati Kábel SE 13 m 7 gy 3 d 3 v 411-388 17 pont
Otthon: 6 5 0 1 194-172 10 pont
Idegenben: 7 2 3 2 217-216 7 pont



Mérkőzések

1. Ózd (idegenben) 29-28; 2. Balmazújváros (otthon) 26-25; 3. Hajdúnánás (i) 35-30; 4. Eger (o) 31-24; 5. Dabas (i) 31-34; 6. Békés (o) 30-32; 7. Gyöngyös II. (i) 29-31; 8. Csömör (o) 39-31; 9. Hajdúböszörmény (i) 29-29; 10. Nyíregyháza (o) 34-31; 11. Cegléd (i) 32-32; 12. Törökszentmiklós (o) 34-29; 13. Lajosmizse (i) 32-32.

Ki hányszor lépett pályára?
13: Kovács Róbert, José Savón, Szabó András, Kajdy Norbert, Forgács Péter, Széles Zoltán, Bán Dávid, Piroska Krisztián, Bécsi Mihály
12: Báthori Péter
10: Gubó Alex
7: Ihász Álmos, Kovács Péter
5: Varsandán Áron
4: Síró Zoltán, Teimel Róbert
2: Kertész Gábor

Házi góllövőlista

153 gól/43 hetesból: Savón, 46/14: Kovács P., 42/0: Gubó, 30/4: Varsandán, 28/0: Báthori, 25/0: Forgács, 24/0: Szabó, 18/0: Piroska, 13/0: Bán, 11/0: Bécsi, 8/0: Teimel, 7/0: Széles, 5/0: Kertész, 1/0: Kajdy.

Adótámogatásokból (is) szilárdul a Kábel SE várfala

Az elmúlt másfél évben magasságokat és mélységeket is megjárt a Balassagyarmati Kábel SE. Tavaly nyáron, nehéz helyzetben, egy szerencsés NB I/B-s bennmaradást követően állt fel a klub új vezetése. Azóta több területen, az utánpótlás-neveléstől kezdve a felnőtt csapat működtetéséig előre léptek, s bár idő közben akadtak nem várt nehézségek, mára úgy tűnik, biztosabb lábakon állhatnak, mint valaha. Az egyesület ugyanis kitűnően kihasználta az új törvényi szabályozásnak köszönhetően megjelent költségvetés-bővítési lehetőségeket. A látványsport-támogatásra biztosítható társasági adó-kedvezményekből az Ipoly-parti kézilabdások 19 millió forinttal részesültek, amivel nem csupán saját „portájukat” fejleszthetik a legfiatalabb nemzedéktől a felnőttek szintjéig, hanem közép- és hosszútávon az egész város jól járhat. Mindezekről a témákról is beszélgettünk László Sándor elnökkel.

- Másfél évvel ezelőtt milyen célokkal vágtak neki a munkának?
- Amikor elvállaltam az elnöki teendőket, egyik fő célomnak tekintettem, hogy nagyobb hangsúly helyeződjön házon belül az utánpótlás-nevelésre. Ennek érdekében kötöttünk együttműködési megállapodást a Palóc Pumákkal, akik a szivacskézilabda területén addig már komoly eredményeket értek el, és ennek a kölcsönösségnek a jegyében tudjuk biztosítani az onnan kikerülő kézilabdázók további versenyeztetését, amire egy-két példa már ma is akad. E mellett létrehoztunk egy utánpótlás igazgatói feladatkört, aki koordinálja az egyes korosztályok szakmai munkáját, felügyeli a csoportokban zajló munkát. Szerencsésen sikerült bővíteni a serdülő – és ifjúsági csapatok állományát, Kertész Gábor és Demus Dániel személyében pedig két olyan szakembert bíztunk meg az edzői feladatokkal, akik szakmailag rátermettek, és játékos-múltjuk, tudásuk, tekintélyük miatt felnéznek rájuk a gyerekek. Lassan, fokozatosan ennek az új utánpótlás-felépítménynek eredményességben is mutatkoznak kedvező jelei.
- A felnőtt csapat életében is voltak zökkenők ebben az időszakban.
- Aki ismeri az NB I/B mai viszonyait, tudhatja, milyen nehéz anyagilag, gazdaságilag fenntartani egy másodosztályú versenycsapatot, és ezen belül milyen nehéz megtalálni az optimális határokat. Mi igyekeztünk mindig pénzügyileg a „földön maradni”, nem álmodtunk nagyokat, a játékosállománnyal a biztos bennmaradást tűztük ki. Ugyan szerencsésen, de sikerült ezt teljesíteni, és a kubai klasszis Savónnal megerősödve vágtunk neki az új bajnokságnak. Sajnos azonban, menet közben, október végén nem várt nehézségek adódtak, aminek következtében két játékosunk, Ihász Álmos és Kovács Péter hirtelen távozott tőlünk. Szerencsére az önkormányzat, a városi támogatás előfinanszírozásával segítő kezet nyújtott nekünk, amivel rendezhettük a sorokat, amelyet ez úton is köszönök. Sőt, Síró Zoltán, Teimel Róbert és Varsandán Áron érkezésével olyan kézilabdázókkal erősítettük meg a keretek, akikkel még egységesebbé vált a társaság, így most a felnőtt együttesünk a Keleti csoport hatodik helyén „telelhet”, méghozzá úgy, hogy már most több pontot szereztünk, mint a teljes elmúlt bajnokságban.
- Ezek szerint a látványsport-támogatás épp jókor érkezett.
- Tökéletesen. Nagyon örültünk, amikor meghallottuk ezt az új támogatási lehetőséget, hogy a vállalkozások a társasági adójuk maximum hetven százalékát felajánlhatják a sportszervezeteknek. Az előírásoknak megfelelően beadtuk mindenre kiterjedő pályázatunkat a Magyar Kézilabda Szövetséghez. Megfogalmaztunk egy középtávú szakmai fejlesztési koncepciót, fókuszában az utánpótlás-nevelés fentebb már vázolt felépítményével, és szerencsére a pályázatot kedvezően bírálták el, ami által megközelítőleg 19 és fél millió forintot igényelhetünk a társasági adókból, ebből hatszázezer forint az előkészítésben segédkező pályázatírók sikerdíja. Már menet közben felvettük a kapcsolatot több céggel, így a határozat kézhez kapását követően rögtön konkrét munkához láttunk, és napok alatt megkötöttük az első megállapodásokat, amivel máris mentünk a Szövetségbe, jóváhagyásra. Büszkén mondhatom, mi voltunk az elsők az országban, akik számára az MKSZ támogatási szerződést kiállított. Az összeg egynegyed részét helyi vállalkozásoktól kapjuk, a továbbiakat a névadó szponzorunktól várjuk, remélhetőleg, nemsokára a további részt is a számlánkon tudhatjuk. A pénzt az idény végéig viszont fel is kell használnunk, méghozzá rendkívül szigorú elszámoltatási feltételek szerint, tehát nem lehet „gittegyleti” szinten kezelni a forintokat. Ezért felvettünk egy gazdasági ügyintézőt, aki az egyesület adminisztrációs ügyeit, az összes pénzmozgást kezeli, irányítja, méghozzá immár önálló irodánkban a Rákóczi út 13. szám alatti „inkubátorházban”. A támogatásból igen nagy összeg, 13,2 millió forint a Városi Sportcsarnok bérleti díjára, autóbusz-bérlésre fordítódik, a többit eszközbeszerzésre, felszerelésre és személyi kiadásokra, edzői bérekre használjuk fel, illetve a pályázati előírásoknak megfelelően önerőt is biztosítanunk szükséges. Elmondhatom tehát, hogy 2012-ben egy anyagilag és szakmailag is biztos lábakon álló, viszonylag nyugodt körülmények között dolgozó Balassagyarmati Kábel Sportegyesület folytathatja működését.
- A hírek szerint még messzebbre tekintenek, amitől az egész város jól járhat.
- A látványsportok ilyen módú támogatása közép-és hosszútávon óriási lehetőségeket kínál. Bár idén még inkább a működéseken volt a hangsúly, jövőre újra kiírják a pályázatokat, ahol már a létesítmény-fejlesztések is mindinkább előtérbe kerülhetnek. Ennek érdekében a Balassagyarmaton látványsportokkal foglalkozó egyesületeknek, illetve az önkormányzatnak össze kellene fognia, hogy az eredeti városrendezési tervben szereplő Ipoly-parti szabadidőközpontot akár ilyen források felhasználásával kialakítsuk. Hiszen a létesítmény-fejlesztés támogatottsága ez esetben hetven százalékos, azaz a maradék harminc százalékot kell önerőként hozzáilleszteni, ami lehetne az önkormányzat tulajdonában lévő terület is, és végre felépülhetne egy méltó modern sportcsarnok, egy jó minőségű, kiszolgáló létesítményekkel ellátott labdarúgó pálya, a kosárlabdázók, vagy jégkorongosok igényeiről már nem is beszélve. Ez ügyben jómagam már tapogatóztam Medvácz Lajos polgármester úrnál. Bízom benne, hogy középtávon ez a fejlesztési elképzelés is megvalósulhat. A lényeg jelenleg azonban az, hogy a Kábel SE berkeiben végre újra rend van, ami elengedhetetlen a nyugodt szakmai munkához.

Ceremónia és valóság

Mostanában divat lett a ceremónia. Tök mindegy, hogy az adott létesítményt át lehet-e már adni a forgalomnak, vagy a használóinak, kell a nagy csinnadratta, a felhajtás-miegymás, hogy a nagyvilág felé mutassa a megbízó, íme „elkészült a nagy mű”, teljesítettük a „sztahanovista” tervet.
Nem is olyan régen, két ország határát jelentő folyó – nevezzük Ipolynak – fölött átívelő hidat adtak át. Meg is érkeztek mindkét nemzet részéről a magas potentátok, fotósok "siserehada" kattintgatta a nagy szalagátvágási műveletet, aztán a jónép fogta magát, autóba ült, és jó harminc kilométeres döcögés után átért a túlsó partra, ahol az „átelleni” országban is köszöntötték a résztvevőket. Történt mindez azért, mert a műszaki hatóság még nem engedélyezte a híd átadását a forgalomnak – tudtommal azóta sem –, mert ugye a hivatali aktatologatás „malmai” rendkívül lassan őrölnek. De az ünnepség bezzeg megvolt!
Másik példa: egy határmenti kisvárosban – nevezzük Balassagyarmatnak – felújították a bölcsődét. A fővállalkozó ki tudja milyen okból – talán haveri „bratyiságból” – például szarvasi alvállalkozókkal dolgoztatott. Anélkül, hogy látatlanban kétségbe vonnám a munka minőségét, megjegyzendő, szerény kis palóc vidékünkön is akadnak hasonlóan képzett „szakik”. De nem is ez a lényeg. A minap, szintén ünnepélyes keretek között, szintén „hollandiszínű” potentátok részvételével – polgármester, országgyűlési képviselő – átvágták a szalagot, elkészült a bölcsőde felújítása. Más kérdés, hogy a hatóság – ez esetben a tűzoltóság – megint talált számos kivetnivalót az épületen, azaz az apróságok még nem térhetnek vissza megszokott „otthonukba”. De itt is működött a „tervgazdaság”, azaz a közvélemény, a „választók” felé mutatni kellett, a mi politikai elitünk teljesíti a határidőket.
Akkor lenne viszont egy javaslatom e határmenti kisváros vezetésének: január elsején ünnepélyes keretek között, magas potentáti – akár miniszterelnöki – jelenléttel, szalagátvágással, luftballon-eregetős, díszsortüzes csinnadrattával adják át a megújult a városközpontot. Hogy az egészből csak évek múltán lehet valami? Ugyan kérem, az kit érdekel!

Láttam egy meccset – Kábel SE – Törökszentmiklósi KE – Lankadatlan lendületben

Minden egyes Kábel-meccs előtt merengek, számolgatok, latolgatom az esélyeket. Momentán arra a megállapításra jutok, hogy ha kitart a Cegléden tapasztalt jó forma, ha hasonló lendülettel és nagy akarással kézilabdáznak ezen a szombaton a fiúk, aligha lehet kétséges, legyűrik a Törökszentmiklóst.
Kezdés előtt a jegyzőkönyvet nézegetve meglepődöm, hogy a vendégek névsorában 8-as számmal ott található az a Takács Péter, akiről úgy hírlett, legutóbbi piros lapjáért kétmeccses eltiltást kapott, most pedig ott melegít bőszen a társaival. Oda is fordulok Kis Gergely edzőhöz, hogyan lehetséges ez? A fiatal szakvezető szélesen elmosolyodik, majd kinyögi: azon a fegyelmi tárgyaláson, ahol Báthori Péter is megkapta a maga egy mérkőzésre szóló „száműzetését”, Takácsnak csak felfüggesztett büntetést róttak ki, de hát nem hagyhatták ki a poént, és jól „átvágták” a gyarmatiak a Takács „két meccsével”.
De indul is a csata. A Kábel kezd, már az első támadásból Savón emelkedik: 1-0. Sokáig azonban ez az utolsó hazai előny, mert bizony a védekezésben rengeteg a hiba. A balkezes átlövő Zöldy ott és akkor lőhet, amikor akar, a szélről Boda is mattolja Kovács Robit – pedig hét közben mennyit mondta Robi, hogy majd ő túljár a jó barát eszén. Meg a beállós Szőllősi is tarthatatlan. Kedves mester szorgalmasan váltogatja a védekezési felállásokat, de nem leli a tökéletes megoldást. Hét perc után már 3-5 az eredmény, miközben a gyarmati lövészeknél sok a puskapor, de kevés a célzóvíz.
No de, talán most megindul valami, mert Szabó Andris keveredik fondorlatos módon az ellenfél védelme mögé, meg is kapja a lasztit, 5-5-re kiegyenlít. Sőt, Csató a bal szélen fejbelövi a gyarmati portást, Gubó indul, 6-5, majd éppen ő látja meg a következő akcióban a jobb szélen Teimelt, és az újonc a harmadik meccsén végre megörvendeztetheti a publikumot.
Ám nem eszik olyan forrón a kását, hogy ettől a szentmiklósi gárda menten összetörjön. Fordítanak ők hamar, Gubó kiállítását, majd Forgács és Savón bakiját kihasználva Stéhli biztosan büntetőt értékesít, Csató pedig egy elfutás után 7-9-re alakítja az eredményt.
Valamit tenni kell: morfondíroz magában szemközt az „örök töprengő” Kedves mester, melegíteni küldi Sírót, mert Robit szemlátomást zavarja az iménti „főbelövés”. Eközben a pályán kisebbfajta hétméteres-ütközet dúl, amit a kubai legény nyer meg kettő-egyre Stéhlivel szemben, mivel az ex-kábeles fiú lövését – utolsó mai harci feladataként – Kovács Róbert kivédi.
Lassan ráfordulunk az első félidő végső harmadára, felnézek a táblára, 12-13 áll rajta, s mivel a jegyzeteim első lapja betelt, fordítok. A hátlapra aztán hosszú ideig csak gyarmati nevek kerülnek. Mi történt? Semmi csoda, csak a szigorú zárt hatosfal formájában a házigazdák megfelelő megoldást nyertek, Síró Zoli olvassa Takács minden mozdulatát, Alex blokkol, Kajdy Norbi blokkol, Savón labdát szerez, a társak robognak, Forgács lerohanása után már 17-13 – kettő, azaz kettő szempillantás alatt. És megy tovább a menet, a szünetig nincs megállás, Köteles meg Récsi nem tehet mást, a labdát szedi a hálójából, Síró meg véd-véd, a beállósra szigorú felügyeletet gyakorol a kábeles „szekuriti-szolgálat”, és megszületik a huszadik gyarmati találat – sőt a huszonegyedik is – a szünetig. Ha belegondolok, hogy egy hete Lajosmizsén egy meccsen kaptak ennyit a szentmiklósiak, Kis Gerinek biztos lesz pár keresetlen szava az öltözőbeli eligazításon.
A második félidő eleje általában „igen zaccos” a kábelesek számára. Legalábbis ezt igazolta korábban számos találkozó, amikor bizony szünet után visszatérve kellemetlenül gyenge formát mutatott a hazai csapat. Nos, ezúttal hasonlóról szó sincs. Kajdy megint sáncol, Síró újabb bravúrt mutat be, Piroska Krisztián pedig megnyitja a második játékrész góljainak sorát. Harcolgat-harcolgat a Szolnok megyei alakulat, de mindhiába, Musitsot például annyira „megijeszti” Síró Zoli, hogy nemes egyszerűséggel és gyatra technikai megoldással fölé ejti a labdát. Széles Zoli is benn a pályán mozog mint a motolla ki-be a hatosfalból, a kábeles kapus pedig olyan „százforintos” indítással kínálja meg Bán Dávidot, mintha az utolsó másfél esztendőben minden nap együtt játszottak volna. Még az sem borzol különösebben a kedélyeken, hogy Varsandán büntetőt ront – hiszen már 25-19 az állás.
Mintha most még inkább többlet-energiákat mozgósítana a Kábel. Hiszen itt a következő, nem is olyan elérhetetlen cél: kétszámjegyűvé tenni a különbséget. Savón tarthatatlan, talpról átlő, betalál, kisvártatva Gubó bombája megpattan a sáncon, de a kétméteres legény hosszú kezével kinyúl, röptében elkapja a bőrgolyót, és kegyetlenül bevágja a kapuba. Kis Gergely rögvest időt kér, de már képtelenség rendet tenni a fejekben, Savón újabb szép megmozdulása, indulása után 33-24-nél kézzelfogható közelségbe kerül az a bizonyos „kétszámjegyű különbség”.
Hogy ez mégsem sikerül, arról talán tehet kicsit a nagy tempótól bekövetkezett fáradtság, a biztos előny birtokában megmutatkozó hiányos koncentráció is, lényeg, hogy az utolsó néhány percben kisebb siker – már ha ezt lehet annak nevezni – koronázza a törökszentmiklósi felzárkózást. Szőllősi, Kocsis, majd Zöldy révén egészen 29 találatig jutnak el, míg a gyarmatiaknál csak Varsandán fejez be eredményesen egy támadást.
34-29 a vége, de ki bánja most, hogy nem lett oly izgalmas és idegőrlő a végjáték, mint legutóbb Cegléden. Hiszen egymást ölelik játékosok, széles mosoly minden vezető arcán, Bécsi Misi pedig a közös fotózáson is kiabálja: „Kábel ollé! Kábel ollé!”
Valóban, erre az estére csak azt lehet mondani: Kábel ollé!

Történetek a Munka Ünnepéről

Így, didergő télvíz idején nem tudom miért, de reggel felébredve május elsejei történetek jutottak eszembe. Mint „kábeles” gyermek a nyolcvanas években kifejezetten élveztem a május elsejei forgatagot, aztán utána a mulatozásokat, virslizéseket a nyírjesi vállalati üdülőben. Az alábbi két történet valamikor ezekben az időkben esett meg a május elsejei felvonulások alkalmával.

1.

Az egyik balassagyarmati középvállalat valahol sokadik volt a sorban az üzemek között. A munkások ott toporogtak, várták, mikor indulhat meg a menet, de csak nem araszoltak előre. Időközben a torkok igencsak kiszáradtak a szinte már nyáriasnak számító melegben bizony öblögetni kellett. Nosza, három melós szépen kivált a sorból és a közelben a nagy nap tiszteletére nyitva tartó kocsma felé vette az irányt. Mit igyon a derék, napi nyolc órában megizzadt férfiú: folytak a fröccsök. Négy nagyfröccs után látták, indul a menet, hát visszatértek a többiek közé.
Szépen mentek, lassan, mire K. úrnak egyszer csak nagyon szorítani kezdett úgy deréktájban. A fröccs megtette a hatását, de hát szemrevaló „toalett” nem akadt a közelben. A sorból kilépni még csak-csak lehetne, de hát a bámészkodó embertömegen áthatolni lehetetlen.
K. úr éppen a vármegyeháza előtti dísztribünhöz ért, amikor tarthatatlanná vált az állapot. Vagy ott helyben bevizel, vagy gyorsan megszabadul a „gátlásaitól”. Ez utóbbit választotta: elővette esernyőjét, szépen kifeszítette a tribün felé, majd lehúzta a sliccét és a főutcai aszfaltra csorgatott. Dolga végeztével pedig slicc föl, esernyő összecsuk, és folytatta az útját.
Hogy a közelben menetelő kollégák hogyan fogadták e felettébb különös tettet, arról nem szól a fáma, de a lényeg, a tribünön tisztelgő elvtársak semmit sem láttak az egészből.

2.

Nagymamám 1981-ben a kábelgyári bérszámfejtő brigádban dolgozott. Természetes, hogy ő is aktív gyaloglója volt a május elsejei felvonulásnak, ami előtt a kollégákkal a Teleki – bocsánat, akkor még Táncsics – utca sarkán álldogáltak, beszélgettek. Ekkor érkezett meg egyik kartársnőjük, és hozta magával karon ülő, két és fél éves fiacskáját. Nosza, abba is maradt a terefere, mindenki a kisgyermek körül sündörgött, aki előbb kimérten, majd egyre mérgesebben nézte, miként dongják őt körül a „csúnya nénik”. Egyre inkább unta az egészet, és amikor nagyanyám jött az „atyala-patyala, milyen szép kisfiú vagy Balázska” mondattal, kihúzta magát anyja ölében, és dölyfösen odaszólt nagyanyámnak:
Maga hülye!

A salgótarjáni kézilabda győzött

Szeptemberben még úgy volt, nem hagyhatom ki a Salgótarján-Salgótarján kézilabda (házi)rangadót, saját szememmel kell látnom, hogyan feszülnek egymásnak a harcosok, de aztán az élet úgy hozta, hogy csak a messzi, „ötvenkilométeres” távolból követtem a fejleményeket. Nem mintha berezeltem volna az SKC elnökének különféle, váltott szavas, de azonos hangvételű, és a különböző nemi-testrészekkel kapcsolatos cselekedeteket felvonultató monológjától, de hát a Palóc Pumák tornáján megígértem a segédkezésemet, ami aztán úgy sikerült, hogy nyolc meccset sikerült vezetnem a tizenegyből, és ténylegesen konstatálhattam, hogy egy társadalmi munkáért ennyi szitkot még életemben nem kaptam.
De térjünk vissza a tarjáni rangadóra. Élvezettel olvastam „Satis” kolléga jegyzetét az „elbocsátott légió hazatéréséről”, meg a visszafogott edzői nyilatkozatokat, s nem titkoltan szurkoltam a Strandépítőknek, hogy nyerjék meg a meccset – nem Harmos Úr viselkedése és felém irányzott mondatai miatt, hanem főként azért, mert amióta a nógrádi kézilabda életben ténykedek, mindig tiszteltem és nagyra becsültem azt az alázatos szakmai munkát, amit Szabó Attila végez évtizedek óta.
Szóval már a Puma-torna végeztével, úgy háromnegyed hét tájban felhívtam Demus Dánielt, aki a helyszínen nézte az összecsapást, és érdeklődtem a végeredményről, aztán még az este folyamán gratuláltam Szabó Attilának, „Satis” kolléga pedig ecsetelte a meccset. Most reggel pedig láttam a facebook-on számos kommentet, meg a képeket is – a videót későbbre hagyom.
Ahogy megsaccolom, ismerve az ezerfős befogadóképességét a tarjáni sportcsarnoknak, úgy hat-hétszáz ember tekinthette meg a mérkőzést – fele-fele arányban nézve a kiadott nyugdíjas–és felnőtt belépőjegyeket, illetve levonva a mintegy ötven „ingyen nézőt”, ez bő háromszázezres bevételt hozott az SKC konyhájára –, az arány pedig legalább 5:1 volt a Strandépítők szurkolóinak javára. A hangulat tehát kiváltképp parádés lehetett, és ilyen nagyszerű közegben igazán élvezet játszani, a pályán küzdeni-harcolni minden egyes gólért. Arra is gondoltam, hogy mivel felettébb feszült lesz a meccs, nem valószínű a gólgazdagság. Ez beigazolódott, hiszen a fényképsor tanúsága szerint a harmadik percben még nem volt gól, és az első tízben is csak kettő. Arra is bizonyítékul szolgálnak számomra a fotók, hogy habár igencsak „tüzes” lehetett benn a helyzet, összességében, néhány kivételtől eltekintve a játékra koncentráltak az urak. Az egyik ilyen képen például Molnár „mester”, meg a kopasz Mészáros igyekszik átnyalábolni az amúgy magasugrásban közel két métert tudó, tehát kiemelten jó rugókkal rendelkező Bensouici Anist, úgy derékmagasságban, vagy még annál is lejjebb. Vagy mikor Molnár Karcsit, meg Bártfai „Testes” Ferit emelik ki a védők, amolyan szabadfogású birkózó módon. De a legjobb kép akkor is az, amikor az SKC-főmufti felemelt ujjával és vörös arccal fenyegetőzik Paulovits játékvezető felé, miközben a „Bartóktíz” rendezővé avanzsált portása ott figyel, közbeavatkozásra készen. Ez a jelenet a hírek szerinti egyetlen igazán durva mozzanat – Molnár Ferenc játékos-edző Hortobágyi „Kemény” Zsoltival szembeni súlyos sportszerűtlen szabálytalanságát követő piros lapja – utáni pillanat lehetett, amit a fotós nagyszerűen kapott el.
Lényeg, hogy nyertek a Strandépítők, öt góllal, 24-19-re, ami magabiztos sikert jelent egy ilyen kiélezett ütközetben, s igazat adok néhány facebook-kommentelőnek, Letovai Szabinak például arra, hogy „az elbocsátott légió visszatért”, meg azokra az egybehangzó kijelentésekre, hogy a zsoldossereg helyett a hazai érzelmű, a városhoz, a műhelyhez kötődő játékosokra kellene-illene építkezni a jövő salgótarjáni kézilabdájában. Biztos vagyok abban, hogy nemsokára csak EGYETLEN tarjáni csapat marad, amelyik CSAK tarjáni kötődésű emberekből „táplálkozik” majd!
Gratulálok: hajrá Strandépítők!
Hegedűs Henrik

Gondolatok egy „kétarcú” közlemény hátteréhez

Igencsak komoly meghökkenéssel olvastam a szerdai Nógrád Megyei Hírlapban Harmos Lászlónak, a Salgótarjáni KC elnökének közleményét. A klubvezető ugyanis sajnálatát fejezi ki a szurkolóik felé, és közli, hogy az utolsó hazai bajnoki mérkőzésükön igen borsos összegű jegyeket fognak szedni a nézőktől. A felnőttektől 800 forintot (Balassagyarmaton ez a Kábel SE NB I/B-s, azaz egy osztállyal magasabb színvonalú meccsein 600 forint), a diákoktól és nyugdíjasoktól 300 forintot kérnek. Indoklásul pedig az hangzik el ebben az ominózus közleményben, hogy a Városi Sportcsarnok üzemeltetői felé komoly összegű pályabérleti díjjal tartoznak, és a találkozó bevételéből szeretnék ezt kompenzálni. (Igaz, lesz valami tombolasorsolás is, de arra is külön kell jegyet venni.)
Na, ez üggyel kapcsolatban alaposan kilóg a lóláb! Miért is? Ugyan minden egyesületnek teljesen szuverén joga, hogy az illető rendezvényén szed-e belépőjegyet, vagy sem, ám Harmos Úr egyetlen szóval sem említi meg, hogy ez a bizonyos utolsó hazai meccs nem más, mint a vasárnap délután rendezendő Salgótarjáni KC – Salgótarjáni Strandépítők (nem is) szomszédvári rangadó, ami bizony nem csupán megyeszékhelyi sportkedvelő körökben ígérkezik „zamatos” hétvégi eseménynek. Mert ugye aligha kell hozzá kimondottan nagy logikai bravúr, hogy előre tudni lehessen, ez a pikáns kis összecsapás felettébb komoly érdeklődésre tarthat számot, azaz teljesen tele, vélhetően dugig lesz a Kassai sori létesítmény, s bősz fejszámolgatás sem kell hozzá, hogy kikalkuláljuk, ez a rendező egyesületnek a fentebbi jegyárak mellett több mint félmillió forintos bevételt hozhat a számlára.
Persze lehet, hogy ebből a bevételből – vagy annak nagy részből – valóban az üzemeltető felé törlesztnek majd, de teljesen kézenfekvő az SKC üzleties felfogása, a Tarján-Tarján rangadóból egyértelműen „bizniszt akarnak csinálni”. Ezzel alapvetően nem is lenne semmi gond, csak az ügy azon a ponton is sántít, ha egyszer valóban tartoznak, miért nem léptek korábban ezzel a „belépős” kérdéssel, azaz korábbi hazai mérkőzéseiken miért nem szedtek jegyet? Ha valóban nagy a gondjuk, akkor ezt korábban is bátran megtehették volna, és nem csupán a Strandépítők elleni küzdelem esetére… No, ezért (is) lóg ki a lóláb!
Jómagam, Salgótarjántól nyugatra mintegy ötven kilométeres távolságból úgy gondolom – és ez szigorúan saját, szubjektív firkászi véleményem – az SKC általi egyszeri, mostani belépőjegy szedés finoman szólva nem éppen sportszerű lépés a salgótarjáni és a Nógrád megyei kézilabda rajongók tábora felé. És nem éppen sportszerű tett a saját önkormányzata – mint a Sportcsarnok „tulaja” – irányában sem, mert azért a Városházán sem teljesen logikátlan, begyepesedett eszű, siváran, egysíkúan gondolkodó hölgyek és urak tanyáznak döntéshozói körökben, számukra is egyértelműen mutatkoznak a tények.
Annyi biztos, ez a nyolcszáz/háromszáz forint nem hiszem, hogy eltántorítaná a szurkolókat e valóban vérpezsdítőnek ígérkező meccstől, de állítom, Harmos Úr is egyértelműbb, tisztább, a tényekhez jóval közelebb álló közleményben is értesíthette volna erről a közvéleményt!
Hegedűs Henrik

Láttam egy meccset – Ceglédi KKSE – Kábel SE – Bravúros pontrablás

Mivel megint közvetítünk, így az Ipoly TV stábjával vesszük Cegléd felé ezúttal az irányt. Az autóban persze kérdezgetik a kollégák, mint bennfentes, áruljam el, mit várok én magam a meccstől. Ahelyett, hogy hosszas szakmai elemzésekbe kezdenék nekik a hazaiak és a vendégek erősségeiről, illetve gyengeségeiről, röviden lezárom a témát azzal: ha az ötvenedik perc táján még szoros a meccs, akkor mindenképpen megéri az „egyenes” közvetítés, mert akkor izgalmakat is átadhatunk a nézőknek, és nem járunk úgy, mint május végén Gyöngyösön, amikor bizony egy húszgólos „zakó” kommentálása maradt nekem osztályrészül.
A ceglédi Városi Sportcsarnokba érve némi vitánk támad a helybéli rendezvényszervező (kis)asszonnyal, mondván nem szívesen engednének be bennünket – pontosabb engem, mint riportert – a közvetítő helyiségbe, de aztán egy főnöknek szóló „áthidaló” telefon után elfoglalhatom kényelmes kis (ülés)pontomat.
A találkozót a kék mezes Kábel kezdi, és röpke negyven másodperc után Gubó Alex góljával a vezetést is megszerzi. De máris ott a válasz erre Tóth révén, majd Savón találata következik. A gyarmatiak tudatosan nyúlnak a szoros emberfogás fegyveréhez, hiszen Bíró Balázs tavasszal az Ipoly partján egy félidő alatt szórt kilencet, és ezt a veszélyt illik elhárítani, vagy legalábbis csökkenteni. Varsandán kapja az őrző-védő feladatot, ismerik egymást a fiúk Kecskemétről, kedélyes beszélgetésbe is kezdenek a félpályánál, de azért oda-odasandítanak a mérkőzés folyására.
Balázs barátunk momentán azt láthatja, hogy derék jobbszélső csapattársának, a 84-es mezben vélhetően a saját születési évszámát a hátán viselő Pocsainak abszolúte nem megy a játék. Pedig ő volt a vezére egy héttel ezelőtt a több gyarmati szurkolóban, kézilabdabarátban igencsak nagy félelmet keltő 11 gólos törökszentmiklósi diadalnak. Most azonban a szélről ugrik, „pörkölne” egy jót a hosszúba, Kovács Robi azonban rendesen eltakarja a labda útját. Kollégájának, a nála rutinosabb ceglédi hálóőrnek, Erdélyinek nincs ekkora szerencséje, ő úgy nyeli a lövéseket, mint ama háziszárnyas a galuskát.
A Kábel tehát uralja lényegében a játékot, Forgács bal kézzel is eredményes, majd Bán kiállítása ide-oda, Savón értékesít egy büntetőt, ezzel 3-5. Nosza, rajta, igyekeznek az alföldi legények, Bíró kikapcsolása miatt most Tóth és Dengi próbál küzdeni, meg Hódi a bal szélen, az ő találatával már 8-7 a hazaiaknak. De a listavezető, a pontveszteség nélküli házigazda (még?) nem tudja tovább gombolyítani a fonalat. Igaz, bejön Benke, az 5-5 elleni mozgástérben megveri Gubót, egymás után háromszor is „feliratkozik a jegyzőkönyvbe”, de ezek mind-mind csak szépítési, legfeljebb egyenlítési alkalmak, mert a másik oldalon Piroska bevág egy kipattanót, Varsandán átlő és bombáz, és a félidő hajrájára már újra kettő a különbség – a gyarmatiaknak. Sőt, a végén Gubó passzívnál valami irtózatos módon „teszteli” Erdélyit, milyen gyorsan tudja a kapus felemelni a kezét – nos nem tudta, így a szünet 13-16. Érik a meglepetés!
Ama kábeles bravúrt jelző gyümölcs pedig büszkén érik tovább a második félidőben. Továbbra is a húszéves, hórihorgas átlövő érzi magát elemében, Gubó neve mellé kerül a hivatalos jelentésben a tizenhetedik és tizennyolcadik balassagyarmati gól is, Bíró bezzeg még csak az elsőnél jár, amikor 15-17-re szépít. Tartja a háromgólos előnyt a Kábel, igaz nem sokáig, mert egy bosszantó hiba után Pocsai emelkedik és 18-19-nél vészes közelsége „repeszti” a Pest megyei alakulatot.
Ezt mintha megérezné a Kolarovszki-Szabó sípmester-páros is, mert most talán túlságosan is könnyedén osztanak ki egymás után két kétpercet a vendégeknek, előbb Teimelt, aztán Varsandánt ültetve a kispadra, és bizony a hazaiak vannak olyan rutinosak, hogy az ilyen lehetőséget nem szalasztják el – Pocsai révén 19-19-re egyenlítenek.
A dobosok tőlem jobbra, a sportcsarnok sarkában még nagyobb ütemben verik a „jószágot”, de ez nem hat túlságosan nagy lelkesítő erővel a kedvencekre, mert a vezetést nem ragadják magukhoz. Minderről előbb Varsandán, később indulásból Szabó, majd 22-23-ra alakítva az eredményt büntetőből Savón gondoskodik. Az események ritka módon felgyorsulnak most, így a tizennegyedik-tizenötödik perc táján, aminek a gyarmatiak lesznek az áldozatai, mert az ő hibáikból indul Lepsényi, meg Bíró, végül a mindinkább heves fokozatba jutó Pocsai, utóbbi játékos góljával 26-24 a ceglédieknek.
Ennyi lett volna a balassagyarmati helytállás? Nagy tévedés! Savón szedi össze a többieket, szépít, majd megint jön Szabó Andris a szélről, „secc-perc” alatt 26-26 áll a táblán. Sőt, a kubai légiós haláli nyugalommal értékesíti a megítélt büntetőket, 27-29-es az állás így, és mintha a békési bíróduó is látná, ezen a napon képtelenség kifogni a nógrádiakon, hát kompenzálják szépen a kiállításokat.
Az utolsó öt percre ezen a gyötrelmes, küzdelmes, robogós, és persze komoly izgalmakat hozó rangadón 30-30-as részeredménnyel „futunk be”, azaz még semmi sem dőlt el, a kocka bármelyik oldalra átfordulhat. Egyelőre ceglédi vonalon a „fór”, a Pocsai gyerek valóban ügyes kis kézilabdás, ez már a tizenegyedik gólja. Majd Kajdy játszik el egy „nagyhalált” Dengivel szemben, a kőkemény házigazda védő mehet a padra, és már alig lesz hátra valami, mikor visszajöhet. Ezt a sanszot Savón váltja gólra egy furfangos betöréssel – ő már tizenkettőnél jár –, sőt, megint lépéselőnybe kerülhetne a Kábel, de Savón messze eladja a labdát.
Mi lesz itt, kérem szépen?! Az utolsó percre fordul az óra mutatója, mikor egy elvétett gyarmati átadást elcsípve robog a bajnokság élén álló társaság, Bíró, aki lényegében ezen a meccsen csak effajta lerohanásos, vagy „létszámfölötti” szituációban talált be, most egy igen fontos pillanatban juttatja Kovács hálójába a harminckettedik találatot. Peregnek szorgosan a másodpercek, mind gyorsabban vándorol gyarmati kezeken a labda, Gubó meglát egy parányi lövősávot a ceglédi kezek erdejében, és nem hibáz. De nini! Medovarszki versenybíró felemelkedik, két kezét maga lőtt keresztben szétterjeszti, ezzel mutatja, érvénytelen a gól. Kedves László terpeszállásban „toporzékol” előtte, harsogja, „gól volt, gól volt(!)”, de ez aztán nem hatja meg különösképpen a békési zsűrit, az időkérést jelző tábla már az asztalon volt, mikor Gubó felugrott, tessék csak menni az egyperces beszélgetésre. Tehát marad a 32-31, de marad a labda is a gyarmatiaknál.
Egy technikai újításnak köszönhetően – mi számomra is meglepetés, hiszen a két szakvezető „bemikrofonozását” elhallgatták előlem a tévés kollégák – hallom, mit mond a gyarmati mester. Egyszerűen fogalmaz: egy nyomdafestéket nem tűrő, „b” betűs igét használva utasítja a fiúkat, mit kell tenniük a hátralévő huszonnyolc másodpercben.
A Kábel kockáztat. Kovács Robi lejön, a kapu üres, helyette Széles Zoli a pályán. Gubó kap egy pofont, lejön, fogja a száját... Maradt még tizenöt szekundum... tizennégy... tizenhárom... már csak tíz. Varsandán kezén a játékszer, az út előtte tiszta. Felugrik, a labda suhan, egyenesen a hosszú felső sarokig: 32-32! Egyenlítés! Erdélyi villámsebesen akarja kibogarászni a labdát a hálóból, Széles lohol lefelé, de felesleges, mert Báthori Péter egy hirtelen jött ötlettől vezéreltetve – vagy talán megbeszélt volt a dolog (?) – fogja magát, odarohan a hatoson belülre, fellöki a ceglédi kapust. A játékvezetők azonnal a piros lap után nyúlnak, ilyenkor egyértelműen ez dukál. Még akkor is, ha korántsem akkora sportszerűtlenség ez, mint anno Gunnar Prokop esete, emlékszünk, ugye, mikor a Hypo „főmuftija” egy BL-meccsen saját maga szállt játékba és öklelte fel az utolsó pillanatokban az ellenfél induló szélsőjét.
Lényeg a lényeg, Báthori ezért a tettéért minimum egymeccses eltiltást érdemel, de már csak négy másodperc van hátra, Bírót fogja Varsandán, így Kupcsik vállalja a feladatot, hogy végrehajtsa a lehetetlent, azaz ilyen rövid idő alatt kellő távolságba érjen Kovács kapujához, és bebombázza a lasztit. Nem is sikerül neki! Dudaszó! Egymás nyakában az örömittas gyarmati játékosok, megvan a bravúrpont idegenből! Ami eddig senkinek sem sikerült, az előző tíz fordulóban egyetlen riválisnak sem, azt a Kábel teljesítette. Megfosztotta makulátlanságától a listavezetőt!
Lihegve, fáradtan, izzadtságcseppekkel birkózva, rekedten, de boldogan kecmergek ki a közvetítő fülkéből. Igen, az ilyen meccset érdemes és élvezet is kommentálni!

Láttam egy meccset - Kábel SE – Nyíregyházi KSK – Újra csapatmunka!

Nyirkos, párás, életunt ez a novemberi szombat. Hangulattal a kora délután, és bizony a Városi Sportcsarnokban négytől kezdődő junior meccs sem teszi üdébbé a körülményeket. Nem csak azért, mert bizony a listavezető vendégeskedik a gyarmati utánpótlásnál, aminek folytán jobbára macska-egér harc folyik a pályán – még szerencse, hogy a mérkőzés bizonyos szakaszaiban igyekeznek keményen a helyi fiúk -, hanem a nézőközönség is kevesebb a korábban megszokottnál, még álmosítóbb tehát a helyzet. Nincs mese, a déli kávé hatása elmúlt, fel kell hörpintenem még egyet, hogy felébresszen – elvégre a felnőttek összecsapása ennél jóval kiélezettebb küzdelmet ígér.
Nincs tele a csarnok – ki tudja miért (?) – a hátsó régióban, ami az én megszokott helyem, csak néhány „ifista” ücsörög, meg nem messze tőlem Lombos Öcsi „bácsi”. A Kábel kezdi a játékot, és Gadnai kapus már huszonkettő másodperc elteltével a hálójából veszi ki a játékszert, mivel Savón barátunk egyből feltalálja magát. A másik oldalon a hórihorgas Tarnavölgyi lő át a nála talán egy fejjel is alacsonyabb Piroska Krisztián felett, aztán elől ő kerül helyzetbe, de kimarad. Nosza viszont, Bán „Dév” csippent le egy indítást, és nem is hibáz. Ez a pár körülmény is érzékletesen mutatja, pörög a játék, ide-oda esnek a gólok, még szerencse, hogy pár nyírségi labdaeladás nyomán villámgyors ellenakció fut át a pályán, Savón és Forgács következik a sorban, 5-3 ide. A lendület, a sebesség azonban hibákat szül. Savón például kihagy egy „tökziccert”, majd Báthori hosszú átadását kapcsolja le Varga, megiramodik, és 5-4. A következő támadásnál Teimel, a frissen érkezett balkezes szélső villanhatna, de talán a bemutatkozás lámpaláza teszi – a labdafogó hálón landol a lövés.
A nyíregyháziak előszeretettel játszzák meg a beállóst, ez nem is csoda, hiszen Kocsis Csaba egymaga kétszer szélesebb, mint mondjuk Kajdy és Piroska együttvéve, szemrevaló labdajáratás után Varga érkezik, kisvártatva pedig Horváth fut át mindenkin, és már 6-6.
Tizenegyedik perc, és a Kábel hetest kap. Savón áll oda, lóbál, majd mellé trafál. Ahhh… Szerencsére Kovács Robi a helyén, erre a hibára nincs azonnali válasz, de a másik „újonc”, Varsandán lökete sem ér célba. Még az időkérés sem segít, mert Varga a hétméteres vonalról tudja, mit kell tennie. Ott az előny! Sőt, Báthori és Forgács is mintha a célzóvizét otthon felejtette volna, azt a kétszer-három méteres keretet, amit kézilabda kapunak hívnak, nem találja el. Bezzeg Kocsis összekapar egy bejátszást: 6-8. Bán Dávid jön megint, a szélről a rövid sarkot lövi, eredményesen, és egyenlíteni is lehetne, de a kubai legény – tőle rendkívül szokatlan módon – a második büntetőjét is elhibázza. Egy perccel később viszont valóban 8-8 a táblán: Piroska lohol végig, és belövi a ziccert.
A félidő utolsó tíz perce gólváltásokkal indul, mindenki, aki a sárga mezesekért szorít ezen az estén, kíváncsian figyeli, mit tud igazán ez a Varsandán-srác, aki bizonyítani is szeretne, mert most ő veszi át a főszerepet, átlő, átad, 13-12-nél például ismét ő juttatja vezetéshez a gyarmatiakat. Ám a házigazdák felettébb erős jellemzője ebben a fél órában a kitartó hullámzás, mert például Forgács, majd Teimel sem képes gólt elérni. A Nyíregyházánál viszont a kopaszodó fejű, borostás délszláv legény – meg nem mondom most, hogy szerb, horvát, avagy bosnyák – villan. Szó szerint, mert vajból „készült” csuklója, már-már követhetetlen sistergős bombái nyomán még Kovács Robi is csak ámul.
Az utolsó három percre fordulva – horribile dictu – Báthori is tétova a hetes vonalon, azért a kipattanót értékesíti, de Bursac megint jön, majd Varga is, és 15-17-el vonulnak pihenőre a fiúk.
A szünetben Bán Tibi - mint egykori jobbszélső – búsong egy kicsit a „kolléga”, Teimel góltalanságán, meg Kovács Józsival egyetemben azt mondják, ezzel a Bursac-gyerekkel kellene valamit kezdeni.
Kovács Robi újabb hárításával indul a második félidő, de Varsandán ügyes megoldásaira Tarnavölgyi rendre felel, ráadásul hiába ül két percig Bursac a padon, ebből sem képes profitálni a Kábel, mert Varga, majd Erdős góljával 18-21.
Na, most kell(ene) egy nagy levegőt venni, és beindítani az interkontinentális rakétákat. Ha nem is eme kozmikus sebesség-méretű módon, de Savón igyekszik kikecmeregni a csávából, előbb egy indulás nyomán szépít, majd átemel, betör és 21-21. Közben a Kedves-Demus kispad-páros kieszel egy ötletet, beküldik a védekezés közepére Széles Zolit. Ő aztán gyors egymásutánban kétszer ismerteti meg Bursac-ot azzal, milyen is közvetlen közelről érintkezni egy méretes pofonnal meg egy fojtó fogással – oda is kap a nyakához, percekre kedvét is szegi a gyarmati legény eme „keménykedése”. De még mindig nem történik meg a várt fordulat, mert Báthori ziccert ront, a „káprázattól felocsúdott” Bursac pedig emberhátrányból is eredményes. Báthori ellenben, felejtendő előbbi tévedését, most a középkezdésből máris inal, és úgy bevágja a lasztit Gadnai hálójába, hogy a kapu mögött ücsörgő nézők is összerezzennek.
A tizenharmadik percben a bal szélen „testvércserét” végrehajtó Vasas Tamás 24-25-nél a mérkőzésen utoljára juttatja előnyhöz a nyírségieket. Mert ezután igazán felpörögnek az események. Savón jön, átlő - hol van már az első félidő „rosszulléte” (!) -, kismerhetetlen a mozgása, már tízedik találatát jegyzi, a fáradt vendég-próbálkozások pedig Kovács Robi különböző testrészein - főként a térd alatti tartományokban – landolnak, Varsandán Áron sikeres büntetőjével 26-25-nél hosszú idő után újra a kábeleseknél a fór.
Megállt a nyíregyházi „tudomány”. Kovács Robiról szól a meccs eme szakaszán a fáma, és végre egy emberelőnyt sikerül gólra váltani – ki más, mint Savón -, visszafuttában pedig lelkesít, „koncentralj, koncentralj” mondja a többieknek. Egyre jobban „pezseg” a játék, főleg a házigazdák jóvoltából: Széles, hogy ne csak védekezési képességeivel jeleskedjen, szemérmetlenül belő egy indítást (29-26), s még az sem ront különösképpen az egyre masszívabb kábeles-összképen, hogy Varsandán a negyedik csapat-büntetőt rontja el.
Bartha mester, a vendégek trénere már nem tud mit kitalálni, emberfogással őrzi Savónt, aki viszont a pelyhedző állú Vasast ott veri át, ahol, és amikor tudja, lehetetlen helyzetből beugrik és a legnagyobb nyugalommal „becunderezi” a bőrgolyót a rövid sarokba – 31-28. Vastaps, dobpergés, Hege, a főszurkoló hüvelykujját az égnek emelve köszöni meg ezt a kiváló mozdulatot.
Eljön az utolsó öt perc: a vendégek kétségbeesetten próbálkoznak, gyorsítanak, Bursac már a hátsó felén veszi a levegőt, Varga szintúgy, azért ő még talál fifikát Kovács Robi ellen, de ez is csak 33-31-es szépítésre elég, ráadásul Szabó Andris, aki csak nemrégen szállt be, kérlelhetetlen a lerohanásban: 34-31. Ki gondolná ekkor, hogy ez a meccs utolsó gólja?! Mert többször nem rezdül a háló, Kovács Robi tövig lehúzta a rolót, mindegy már neki, honnan jön a lövés, szélről, beállóból, vagy középről messziről. Lombos Öcsi mögöttem meg rekedtre kiabálja magát: „gyerekek, álljatok meg, nem kell gól, játsszatok passzívig…”. Nem is tesznek mást a pályán izzadó fiúk, az egész pályás emberfogásra „kibotorkáló” rivális már ezzel a fogással sem ér el semmit.
Vége: a hatvan percen keresztül korrekten fújó Horváth-Simó páros véget vet a küzdelemnek. Boldog gyarmatiak ölelkeznek, a tudósító meg csendesen örül, s azt mormolgatja magában, mennyire más ez a társaság, mint a két-három héttel korábbi. Ha nem is tűntek tova az egyénieskedő mozzanatok, azért jelentősen csökkentek, Varsandán Áron pedig – aki 9 gólt szerzett ma – igazi csapatember benyomását kelti, és a többiekre is jó hatással lesz. A nagy rangadók előtt – Cegléd, Törökszentmiklós – jól jött ez a siker a lelkeknek...
És ami ugyancsak fontos: az örök töprengő-tépelődő, elégedetlen Kedves mester is mintha boldogabb lenne, mint más győzelmek esetén…

Láttam egy meccset – Kábel SE-Békési FKC – Amikor szinte minden gyenge

Szombat kora este, amikor a Városi Sportcsarnok felé veszem az irányt, legfőképpen azon töprengek, vajon mennyire lesz békés a Kábel SE- Békés kézilabda rangadó, vajon akad e majd csihipuhi-könyökharc. Persze az sem mellékes, mennyire sikerült kiheverni a dabasi sokkot, azaz a végjátékban milyen produkciót nyújtanak majd a hazai fiúk.
Mire leérek, máris kezdhetem szervezni új feladatomat, mondván az egyesület vezetői engem bíztak meg azzal, hogy Havassy Kálmán klubmenedzser távozása után a felkonferálói feladatokat lássam el. Nosza, kis vita után elfoglalom helyem a zsüriasztal mellett, és gyorsan letudom a „kötelezőt” (szegény Kovács Robi biztos bosszús rám, mert menet közben megfeledkezem róla – hja, fejből mondom a játékosok nevét és számát – de aztán egy huszárvágással a legvégén szólítom őt).
Kisebb botladozások után lehuppanok megszokott törzshelyemre a lelátón, s örömmel konstatálom, hogy csinos szomszédaim akadnak a Kamper -lányok személyében (Olívia, a Békéscsaba kiválósága ugyebár a békési 3-as, Tomori Győző hitvese, Nóra meg gondolom elkísérte a „hugit”).
De már fel is harsan a játékvezetői „Gábor-páros”, Hargitai I.-Markó kezdő sípjele. (Apropó: Hargitai Gabival a meccs előtt beszélgettem, s mondta, mennyire élvezi az ilyen kiélezett másodosztályú találkozókat, s sokkal jobb érzés levezényelni egy ilyen, szurkolói torkoktól is túlfűtött összecsapást, mint mondjuk egy foghíjas teremben egy Veszprém-Mezükövesd NB I-es „sima egyest”. )
A Kábel villámrajtot vesz. Pontosabban ehhez aktívan asszisztálnak a vendégek, hiszen sorra csúszik ki a kezükből a labda, még a mégoly rutinos Mohácsi sem találja a ritmust. Egyre-másra tömnék labdával a beállóst, de az elhulló játékszert rendre a gyarmati védők „csipegetik” fel, Savón meg robog, elfut és belövi a ziccert, ha meg nem egyéni indulás van, akkor csoportos gyors akció zajlik, ennek végén Gubó alakítja 5-1-re az eredményt. Oda is biggyesztem Kamper Olinak, Gávai edző biztos leteszi a „T-betűt” és a viharsarki tréner nem is habozik, Holman versenybíró pedig füttyent: időkérés a vendég-fertályon.
De ha még használna! Csakhogy a kép különösképpen nem változik. A Balassagyarmat továbbra is uralja a játékot, és noha ők is hibáznak jó párat, az alföldi gárda jóindulattal szólva is csak éledezik a szendergésből. Közülük talán a sokszoros válogatott Mohácsi mossa ki a csipáit leghamarabb, egy ügyes felső sarkos találattal jelzi, igyekszik beleszólni a meccsbe. A másik oldalon Bán Dávid „eteti” meg egy szép csellel a szélső védőjét, ezzel 6-3, sőt Kovács Péter magabiztos hetese után 7-4. Még Forgács kiállítása alatt sem zárkózik tovább a Békés, ellenkezőleg, egy Savón átlövéssel 9-6. De aztán jönnek a kimaradt lehetőségek, és a félidő hajrájára vészesen közelít a rivális, Kedves László úgy dönt, a hajrára még új lendületet ad a fiúknak, így ő is időt kér.
Ezzel szemben az utolsó hat-hét perc egyértelműen a vendégeké. Mohácsi most már „tempózik” rendesen, hátára veszi a többieket, s ha nincs Kokó időn túli büntetője, ők mennek előnnyel pihenőre – így viszont 15-15.
Szünetben a békési tévés kollégával diskurálgatok kicsit, azt mondom, keveset játssza a széleket a Gyarmat, minden középre összpontosul, ahol a békési védekezés jelentősen feljavult, ezért akadoznak a hazai támadások. De sok „dumára” nincs idő, folytatódik a mérkőzés.
A második játékrészt megint jól kezdi a Kábel. Báthori kap meg beállóban egy lasztit, vetődik, Domokos kapus „lefelé bont”, ő fölfelé fejez: 16-15. Kisvártatva 18-16 áll az eredményjelzőn, Gubó átlövése után. Ki hinné, hogy ez az utolsó fellángolása a házigazdának. Tíz percen keresztül ugyanis szörnyű gólcsend telepszik az Ipoly-parti legénységre. Semmi sem sikerül, Savón átemelős csel után lő, a kapus véd, és Domokos szinte extázisba jön. Szélről teljes a „terített rebetli”, azaz nincs találat, holott kísérletezés bőven akad. Bezzeg Mohácsi és társai jóval szerencsésebbek. Sokszor mint kés a vajon hatolnak át a gyarmati védőfalon, és a két kábeles kapus teljesítményéről mindent elmond, hogy szinte hárompercenként váltják egymást a háló előtt. Pillanatok alatt 18-22 az állás, Vojkovics emberhátrányból is eredményes.
Van-e innen visszaút, eljöhet-e még a felkapaszkodás? Momentán Báthori Peti akarja ezt a leginkább, maradéktalanul ugyan nem, de szinte csak ő dicsérhető a fiúk közül. Váratlanul gondol egyet, felugrik, és gyönyörű átlövésgólt ragaszt a békési hálóba – biztos róla nem volt felvétele Domokosnak, mert ugye minden „portás” előre részletesen készül az ellenfélből. De ezek a próbálkozások is csak arra jók, hogy legfeljebb két találatra szűkítse a hátrányt a nógrádi alakulat. Kovács Peti is igyekszik megrázni magát, betör, majd hetest lő, 26-28-nál ismét csillan némi fény az alagút végén, de hiába, ha a hátsó alakzat gépezete kattog, olajozni kéne, frissíteni, vagy mifene, de nem megy...
Eljön a végjáték, amitől féltem az elején. Ezúttal az utolsó három perc gólparádé, ide-oda potyognak, sikeres hazai akcióra rögtön jön a felelet, végre Szabó András is értékesít egy szél-ziccert, de Varga Antal, a csere lohol és nem lehet megállítani. A végére még Piroska meglövi a harmincadikat, de a kapott gólok száma harminckettő. Elvesztette hazai makulátlanságát is a kábeles társaság.
A lefújás után Kedves mester marad a kispadon, Báthorinak magyaráz rendületlenül, annak a Báthorinak, aki ugyan ezen a napon a csapat legjobbja volt, de úgy tűnik, az edző szerint van még mit javulnia. Demus Dani, a pályaedző pedig csóválja a fejét, bosszankodik a védekezés hatástalansága, meg a gyenge kapusteljesítmény miatt.
Hazafelé menet jómagam már azon morfondírozom: hol a valós helye a Kábel SE gárdájának az NB I/B Keleti csoportjában? Erre most még aligha lehet egyértelműen felelni, de egyre inkább kikristályosodik, hogy a jelenlegi játékosállománnyal az ötödik-hatodik hely megkaparintása lehet az igazi cél...

Láttam egy meccset – Dabas-Diego KC – Kábel SE – Sípos segédlettel elbukott végjáték

Kicsit késve indulunk az Ipoly TV stábjával Dabasra, így amint a hármas út bevezető szakaszára térünk, heves imádkozásba kezdek az égiekhez, csak ne legyen nagy forgalom a Hungária Körúton. Szerencsére ez a vasárnap délután sem tér el az átlagostól, azaz viszonylag könnyedén átevickélünk a fővároson, megkönnyebbülésem közben pedig széles mosollyal köszöntöm – szigorúan az autó ablaküvegén keresztül – az ötös út kivezető része mellett lebzselő-didergő, kuncsaftra váró örömlányokat.
Tíz perccel öt óra után be is futunk a Dabasi Sportcsarnok főkapujához, így bő ötven percünk marad, hogy minden „klappoljon”. Jómagam az egész délelőttöt arra áldoztam, hogy a lehető legtökéletesebben felkészüljek a dabasi fiúkból, s közvetítés közben némi pikantériákról is szót ejthessek – igaz, cipőméret, vagy orrvérzési hajlamosság nem szerepelt a statisztikáimban. Prohászka Csaba, a DS „paralimpikon” igazgatója segítségével megtörténik a mezszám-egyeztetés, igaz, legalább a hetven százalékát ismerem a hazaiaknak, de hja, a fiatalok...
Indul a kétszer harminc perc. A Dabas szokásos formáját hozza, azaz sokmozgásos, keresztjátékokra épülő támadási variációkat alkalmaz, ennek végén szerzi a mérkőzés első találatát a strandon korábban válogatottságig és világverseny-éremig is menetelt Hímer Zoltán. Nem kell azonban soká várni a válaszra, a labda valahogy odajut Báthori Peti beállós-kezéig, és máris 1-1. Sőt, Szabó Andris iramodik meg a bal szélen, nem hibáz, itt az előny. Aztán Savón mester villant, átemelős cselét rendesen „megeszi” Horvát. Ha meg ez nem történik meg, a kubai klasszis legalább egy hetest kiharcol. Azt meg „Kokó” belövi.
Tizenegy perc után jó ránézni az eredményjelzőre: 4-8 áll rajta, vagyis remek rajtot vett a Kábel. „Ideje is váltani” - gondolja magában Szilágyi Zoltán, a házigazdák trénere, Horvátot jelöli ki arra a feladatra, hogy a védelem közepén zavaró tevékenységet végezzen, ami láthatóan meg is zavarja a nógrádi legénységet, mert akadozik a gépezet. Ebből aztán felzárkózási lehetőség teremtődik, Kiss inal, már 6-8. De jön Gubó Alex, akinek biztosan jót tett, hogy szombaton este a Mezőkövesd színeiben megszerezte első NB I-es bajnoki gólját, mert most roppant nagy önbizalommal játszik. Kétszer egymás után ő villan, ettől aztán nem jut közelebb a még mindig sokat bakizó Dabas.
Az a fránya zavaró viszont jól működik, elvétett átadás, a Kábel „mumusa”, Szabó Lajos rácsap, meg sem áll Ihász kapujáig. Aztán Gigler következik, ő egykor Gyarmaton is nagy kedvenc volt, a magánéletben felettébb szerény fiú most nem tétovázik, és 10-11-nél vészes közelségbe hozza fel csapatát. Kedves László nem is tehet mást, azt a zöld kartonlapot, amelyen egy nagy „T” betű díszeleg, máris leteszi a zsűri asztalára.
Mintha ez kevés lenne. Szabó Lajos – utolsó értékelhető megmozdulásaként, hiszen kisvártatva fájdalmas arccal lesántikál, s már vissza sem tér – kiegyenlít, ráadásul Burik egy szép beállós-elmozgás végén a vezetést is megszerzi a Dabasnak! Fordult a kocka?
Na azért még nem eszik ilyen forrón a kását! A kifejezetten elementáris formába lendült Szabó András szélről egalizál, majd Gubó két lövése jóvoltából a szünetben két gól ide, Álmos meg tintát játszik, azaz fog rendesen.
A rövid pihenő alatt kortyintok egyet-kettőt a szörpömből, elvégre nem illik a hajrára rekedtes kiszáradt torokkal egy kommentátornak „beégni”. László Sándor Kábel-elnökkel futok össze a nézőtéri folyosón, arcán elégedettség, „jól játszunk” mondja, erre gyorsan replikázom: „idegenben eddig a legjobban”. De már lehet is visszaülni a riporteri székbe, fülhallgatót a fejre illeszteni, kezdődik a második felvonás.
Aminek „antréját” Szabó András adja, s ott folytatódik a meccs, ahol tartott az első félidő közepén. Megy a gyarmati lendület, lázban az egész csapat. Álmos a kapuban bravúrokat mutat be, kézzel-lábbal egyaránt kinyilvánítja, hálóőr ő a talpán. A Dabas az eladott labdák után már vissza se fut, Savón kényelmesen fejez be egy indulást, Báthori emberhátrányos helyzetben tör át a védőfalon, Szabó András pedig már hat gólnál jár – érdemes lenne utánajárni, lőtt-e ő ennyit valaha az NB I/B-ben (lehet, hogy csak NB II-ben?). Eme szép sorozat végén Kovács Peti beállós posztról „cunderezik” egyet, így 27-23 már a Kábel előnye.
Az ember azt gondolná, hogy innen már „sima az út Tipperary-ig”, akár hátra is lehetne dőlni, de a szakértő szem, a kézilabdás ész azt diktálja, nincs itt még vége. Lám, éppen egyfajta dabasi feltámadás jeleit tapasztaljuk, s a „körmenetben” Talapka „viszi a keresztet”. Azaz ő a vezér most, indul és lohol, fut és lő, két és fél perc alatt egymaga hármat „vállal”, ezzel pedig ki is egyenlítenek a hazaiak. Miközben ott középen, a kábeles támadótengelyben semmi sem sikerül. Szabó András azért gondoskodik (még) róla, hogy megfogja az ellenfél lendületét.
Így érünk be, 27-28-as állásnál az utolsó tíz percbe. Amikor a játékvezetőkre közelít a kamera, meg is jegyzem, eddig nem játszottak főszerepet, megmaradtak a háttérben, s remélhetőleg a hátralévő időben sem akarnak ők a végzet emberei lenni. Erre mit látunk, Kovács Pétert kispadra küldik két percre, nem sokkal később Bécsi Misi is erre a sorsra jut, kettős emberelőnyben a vendéglátók. Ha most nem fordítanak, akkor soha. De nem tudnak, mert nem sikerül nekik. Ellenben Savón a jobb szélről, kiszorított helyzetből akkora kapufás gólt „akaszt”, hogy annak csattanását talán még a szomszédos Lajosmizsén ugyanebben az időben mérkőző Salgótarjáni Strandépítők is meghallják: 29-29!
Bodorovics siet, kihasználja még az emberelőnyt, de Savón is tartalék energiákat mozgósít, átemelős csele után nyílik az út, és nem téveszti el. Alex a következő támadásnál meg ugrik, s hiába védett korábban jól Duleba, ezt a löketet nem képes kitornászni a felső sarokból: 30-31!
A másik oldalon Elek Gábor, a Fradi-csajok KEK-győztes – meg enyhe sörpocakos – trénere, aki rutinban és életkorban is versenyre kelhet Savónnal (sörhasban nem, mert ez a gyarmati játékmesternél hiányzik), bal kezének csuklóját igyekszik megfelelő irányba állítani, s hogy ezt jól teszi, jelzi a nagytábla is: 31-31! A Kábel támadójátéka azonban mind jobban döcög, sőt jóformán áll. Középen akarnak a fiúk mindent megoldani, aztán egy labda rossz ütemben jön, Talapka, mint egy karvaly „ráröppen”, elfut és 32-31! A hátralévő idő pedig egy perc harminc másodperc! Nosza rajta, ki más vállalkozna gyarmati részről, ha már „Kokó” meg Savón a végletekig elfáradtak: Szabó András kanyarodik fel a szélről, innen felülről nézve mintha „faultolnák”, azaz szabálytalanság, így a labda csak jóval kisebb sebességgel ér el Duleba ujjaiig, ami könnyű zsákmány egy ilyen tapasztalt kapusnak. Ellenakció, Himer botladozik, szó szerint megbicsaklik a lába, a játékszer is dadog a kezében, ennek ellenére utolsó erejével még felugrik, valahogyan lő is, de harsan a síp! Belülvédekezés, Báthori meg ütött – a játékvezetők szerint - , kétperces kiállítás. „Na ne” - mondom én a kommentátor állásban, ez nem volt hetes kedves sporttársak, még jóindulattal sem kiállítás, sőt, ez már inkább merő rosszindulat a Bóna-Miskei páros részéről. Ami tovább tobzódik, mert Ihász Álmos, aki felettébb hangosan és morcosan reklamál, ugyancsak kisbüntetést kap a padon.
A pályán nagy-nagy káosz, a dabasi ifisták előttem tapsviharban törnek ki, de nem a saját kedvenceiket éltetik, hanem azt a két emberkét, aki momentán ilyetén módon beleavatkozott a meccs sodrába. A heteshez aztán Elek Gábor áll oda, és belövi.
Ezzel eldőlt. Kovács Peti még úgy gondolja, elszór egyet csuklóból – mindhiába – amiből kontra, Gigler pedig beállítja a 34-31-es végeredményt.
A kézilabda sportághoz végképp méltatlan módon, hathatós sípmesteri segédlettel veszítette el a végjátékot a Kábel SE, noha azért meg kell jegyezni, a játékosok előtt sok-sok lehetőség támadt, főleg a második félidőben a még nagyobb előny megszerzésére, és a rohanásban bizony a kulcsemberek nagyon elkészültek az erejükkel. Erre utal lefújás utáni nyilatkozatában maga Kedves László is, aztán az interjú után leül egy székbe, és hosszan maga elé tekintve mereng az elmúlt másfél óra történésein.
Békés ellen, szombaton lehet javítani!
H.H.

Láttam egy meccset – Kábel SE – Eger-Eszterházy SZSE – Kovácsok kalapálták ki a kezdés csorbáit

Mivel megígértem az ifista fiúknak, hogy egyszer teljes egészében megszemlélem az ő mérkőzésüket is – és mivel a csütörtöki, hölgyek elleni edzőmeccsen maximális figyelemmel és pozitív hozzáállással játszottak –, így már korán megérkezem a Városi Sportcsarnokba. Örömmel látom, hogy a gyarmati játékosok már jóval a saját meccsük kezdése előtt itt vannak, meg maga a mester is. Oda is biggyesztem azonnal a kérdést Kedves Lászlóhoz: „Alex lesz?” A válasz „nem”, ezek után feltételezhető, hogy az egriektől sem jönnek Gyarmatra a kettős játékengedélyes mezőkövesdiek. Meg ugye maga az edző sem, Rosta István, aki momentán a Heves megyei csapat beállója (később derül csak ki, hogy Rosta sporttárs a mi Gubó fiunkat nem is nevezte a tizennégy jegyzőkönyvbe beírt kézilabdázó közé – ezek után döntse el az olvasó, mennyire korrekt lépést volt, hogy így sem engedte el Gyarmatra játszani).
Az ifjúságiak meccse maga a „csikicsuki”. Hol a hazai srácon vezetnek, hol az Eger, aztán a végén valahogy csak-csak errefelé billent a mérleg nyelve. A vendégek jobbára a beállóst igyekeznek megjátszani, a házigazdáknál meg Varga Erik egész jó formába lendülve véd. Igaz, a végjáték lehetne nyugodtabb is, de tisztába vagyunk azzal, hogy a fiúk még nem kellőképpen rutinosok, a hasonló téthelyzeteket, azok megoldását is szokniuk kell, de végül Toarniczky Ádám gólja felteszi az i-re a pontot és 30-28-ra nyernek a kábelesek! Ez azért is nagy szám, mert itthon utánanézek, és látom, utoljára 2009. május 9-én nyert NB I/B-s bajnoki meccset az utánpótlás (a Csömör elleni 10-0 tavaly a „fehér asztal” mellett született meg)! Azaz egy közel két és fél éves átok tört meg most! Le is pacsizok mindenkivel a csata után!
A „nagymeccs” előtt gyors egyeztetést tartok Iványi Bálinttal, az egriek mesterével, mivel jómagam tudósítom ezúttal a hevesi médiát is az eseményről. Aztán elfoglalom szépen a szokott helyem a lelátó túlsó végében, de hamar társaságom akad, hiszen törzskocsmám „tulaja”, id. Halas Csaba is eljött, és Lombos István is mellettem-fölöttem nézi a meccset.
A kezdet nem valami fényes. És ez még óvatos fogalmazás. Mintha kísértene a két héttel ezelőtti „derbi” szelleme, nem megy a támadás, hibák védekezésben. Szabó és Bécsi szélről, Báthori beállóból ront, még Savón is kihagyja az első hetesét. Bezzeg az egri legények robognak, mint az őrültek, az irányító Péter ugrik, bombáz, betalál, ha meg nem ő van soron, megtalálják a beállós Hevért, mert a gyarmati fiúk későn váltanak rá. 1-4, majd 2-5 az eredményjelzőn, nyögvenyelős a produkció, nosza, Kedves László el is unja, máris magához kéreti tanítványait egy perces időkérés erejére.
Lám, mintha ez használna, mert előbb Forgács Peti villan, és átlövése utat talál Repóth hálójába (hátrakacsintok Lombos Öcsire, mondom: „végre…”), majd Savón két megmozdulása következik, s máris 5-5. De forduljon is át éléről az a kocka! Nos, egyelőre nincs kellő löket, ami átlendítse. A védekezés még mindig nem állt össze teljesen, de a 21. percben 8-9-nél Kovács Robi kivédi a balkezes Kovács Ferenc ziccerét, és ez mintha most már meghozná a várva várt feltámadást. Így is van, szinte varázsütésre javulni kezd minden. A hátsó alakzatban ügyes blokkolások, a félelmetes hírű balkezes Pinczés egyelőre még semmit sem mutat, ám a pálya másik felén ott van Kovács Peti. Most ő cipeli a hátán a „társulatot”, igazi vezérként jelzi az irányt, alsó átlövései rendre betalálnak, szervez, betör, ha kell, ziccerbe passzol. Szabó Andris is eredményes a szélről – na, ugye hogy megy! - Forgács indul, megállíthatatlanul, Kovács Robi meg kapja a roló fogantyúját és lehúzza a földig, azaz egyetlen lövést sem enged át… 15-10! Ez már biztos előny a szünetben.
A második félidő rögvest Kajdy Norbi kiállításával indul. Biztos a Horváth-Kosztend páros a szünetben megvizslatta a jegyzeteit, hogy gyarmati oldalon még nincs kisbüntetés, nosza, rögvest adjunk egyet. Ettől azonban nem lesz még automatikusan jobb az egri támadójáték. Ide-oda születnek a gólok, Bán Dávid is megmutatja, hét közben nem azért gyakorolta szorgalmasan a szélső lövéseket, hogy épp meccsen ne menjen neki. Savón meg indul, átemel, indulócselt alkalmaz, jó ütemben passzol, és végre a heteseket is kíméletlenül értékesíti. A különbség meg szépen, fokozatosan nő, 5… 6… már 7 gól, miközben, nini, Báthori Peti váltja Forgácsot a neki merőben szokatlannak tűnő – ám aki ismeri a kábeles berkeket, tudja, ez nem is olyan váratlan húzás – átlövő poszton, mi több, ha kis szerencsével is, betalál. Ezzel már 21-15 a hazaiaknak. Egri oldalon egyedül a fiatal Tamás tartja a lépést, az első harminc percben pályán sem volt, most meg olyan löketeket ereszt kapura, hogy követni is alig lehet. Hol volt eddig ez a srác? No, ezt semmiképpen sem bánják a gyarmatiak.
Ózdon és a balmaziak elleni csatában hozzászokhattunk az izgalmas végkifejlethez, az infarktus-közeli állapothoz, ez most elmarad, talán egy kicsit unatkoznánk is itt a nézőtér végében, de középen Urbán Ottó és csapata olyan hangulatot ad… Ez a vidámság ragad át Ihász Álmosra is, aki semmiképpen sem akar lemaradni Robi mögött, bemegy egy hetesre, és megbabonázza Driznert (a végén ugyanezt teszi ugyanennyi ideig Pinczéssel is).
A végén már valóságos örömjátékkal kedveskedik a szurkolóknak a Kábel, amit Kajdy harmadik kétpercével „kivívott” piros lapja tesz még jobban „fűszeressé”. Van itt már minden, kínai figura, ami nem jön be, Bán Dév ezúttal a rövid sarkot lövi ki jobbkezesként a jobb szélről. Iványi Bálint a túlsó kispadon kap egy kétpercet reklamálásért, de csak az a kérdés már, mennyire nyert a Balassagyarmat. A slusszpoént „Kokó” belőtt hetese hozza el, ezzel lesz 31-24!
Négyből négy siker! Nem semmi, bőszen böngészve a statisztikákat, 1993-ig kell visszamenni az időben, hogy hasonlót találjak a másodosztályú korszakokból. Akkor a második és hatodik forduló között nem talált legyőzőre a Kábel - minden meccsen a következő volt a kezdőhetes: Ocsovai – Bán, Kürtössy, Cseri, Tillmann, Kertész, Cseh –, az öt győzelem után a harmadik helyen álltak a fiúk a tabellán, majd egy Dunakeszin elszenvedett vereség törte meg a sorozatot. Ha a jövő héten, Dabason is ilyen formát mutatnak a fiúk, akkor október 15-én, a Békéssel szemben házi sporttörténelmet írhatnak! De addig még sok víz lefolyik az Ipolyon…
Hegedűs Henrik

(M)Ilyen lesz az új játékvezetői felfogás?!

Személyesen, a helyszínen láttam a Balassagyarmati Kábel SE mindkét eddigi mérkőzését az idei kézilabda bajnokságban, s mindkét alkalommal merőben újszerű, a korábbiaktól igencsak eltérő játékvezetői felfogásokkal szembesültem.
Az ózdi találkozón már a hatodik perc elején megfogyatkozott a gyarmati csapat, amikor egy tipikus, ütemkéséses védekezés után Báthori Péter azonnali piros lapos kiállítással mehetett a lelátóra. Ugyanerre a sorsra jutott egy héttel később, Gyarmaton, a tizenötödik percben a balmazújvárosi Csonka Péter, és a szituáció is kísértetiesen hasonló volt. Míg a borsodi városban a hazaiak rutinos játékosa, Borsodi Péter, addig itthon a kubai klasszis José Savón „játszott rá” szemlátomást az esetre, látványosan földre rogyva, ami egyértelműen közrejátszott a bírói ítélet mértékében.
Logikailag igyekeztem megfejteni, miért választották már ilyen idejekorán a büntetésnek eme kifejezetten „drasztikus” módját a játékvezetők. Végül – úgy gondolom – rájöttem a dolog nyitjára: azzal, hogy már nem jár automatikusan írásbeli feljelentés – és ezzel együtt fegyelmi tárgyalás – az azonnali piros lapok után, így jelentősen kitágultak a sípmesterek ítélkezési lehetőségei. Számítanunk kell tehát rá bőven a jövőben is, hogy az ózdi és gyarmati esetekhez (hiszen Széles Zoltánt is egyből „kiszórták” a balmaziak ellen) hasonlóan, könnyedén villanni fog a sporttársak kezében a piros lap, hiszen ez nem jár különösebb következményekkel, nem kell meccs után pontosan lekörmölni, a jegyzőkönyvbe felvezetni, tanúkkal aláírattatni, mifajta büntetést is róttak ki a kézilabdázókra.
A másik észrevételem: jómagam meglehetősen túlzottnak éreztem szeptember 17-én, szombat este, a Dohány-Varga páros tevékenységében a kétperces kiállítások számát. Az ilyen módon büntetett játékosok összesen negyvennyolc percet töltöttek a kispadon (tizennyolc a hazaiaknál, huszonnyolc a vendégeknél), ami ugye másfél félidőt jelent, holott egyáltalán nem volt durva, alattomos szabálytalanságoktól hemzsegő a meccs – ezt talán Holman Ferenc, a játékvezetők ellenőre is megerősítheti. Elismerem, a kiállítások megítélésében igencsak következetesnek mutatkoztak a bírók, de ebben a következetességben elvetették a sulykot. Lehet, az vezette őket, hogy hamar „megfogják” a rangadónak ígérkező találkozót, ezért is emelték fel két ujjukat többször is az összecsapás korai szakaszaiban. Utána viszont ragaszkodniuk kellett az alapelvekhez, azaz hasonló súlyosságúnak ítélt esetekben már nem hozhattak enyhébb „ejnyebejnye-jellegű” határozatokat. Így dolgoztatták meg kellőképpen a zsűriasztalnál tevékenykedő eredményjelző-kezelőket, magát Tóth Attilát, a versenybírót, meg Holman ellenőr-sporttársat is a nézőtéren. Ezáltal viszont – meg persze a sok pályatörlésnek köszönhetően is – „tengerikígyó-hosszúságúra” nyúlt a meccs, s jómagam is többszörözött szorgalommal jegyzeteltem a történteket. Arra viszont láthatóan nagyon „vigyázott” a játékvezető-kettős, hogy három kétperces büntetést senki se kapjon a pályán.
Egyszóval: ez az idény biztosan nem csupán pusztán a játékról, a kézilabda „míveléséről” szól majd, hanem arról is, hogyan szoknak hozzá az érintettek ezekhez az újszerű játékvezetői felfogásokhoz. Már ha sikerül ezeket megszokni…
H.H.

Láttam egy meccset – Kábel SE – Balmazújváros - Egy hosszú sportnap slusszpoénja

Kegyetlenül fáradtan érek szombat este, a Nagyligeti Sporttelepről a Sportcsarnokhoz, a motorverseny miatti kacskaringós kerülőúton. Reggel óta tart ez a nagy rohanás: Zelenka atlétikai emlékverseny a Szabó Lőrinc Iskolánál, onnan be egy röpke kézilabda edzés megtartására a lányoknak a Bajcsy suliba, majd tekerés vissza a bringával a futókhoz, ott aztán a Gyalogló Gála végéig megállás nélküli időmérés. Fél négykor iszkolás a villámgyors, hat perc huszonöt másodperces ebédre, mert már jön értem a tévés autó és irány a focimeccs. Ahol persze rögtön megbíznak egy helyettesítő „hangosbemondással”, de a két turai gólt már nem látom, vagyis ahogy a vendégek megfordítják az eredményt, mert ugye a kézilabda meccsen akad némi dolgom.
Ennyit gyorsan az előzményekről. A Városi Sportcsarnokban vár a megszokott helyem, le is huppanok. Rég látott ismerős telepedik a közelembe, Istvanovszki Dani a tarjáni ifjú kapusreménység, aki kíváncsi a szomszédvár legjobbjainak második bajnoki csatájára. Gyorsan előveszem a mappát, átevickélek az épp nyújtásukat végző balmazújvárosi fiúk között, és a gyúrójuk segítségével kisebbfajta mezszám-egyeztetést tartok a vendégek soraiban.
Maga a meccskezdés felér egy rémálommal. Urbán Ottó hiába veri „pépesre” a dobját, hiába zúgnak a dudák, hiába szurkol bőszen nagy hanggal Hegedűs Attila, mintha valami Csipkerózsika álomban révedeznének a gyarmati legények. Villámsebesen születik ugyanis két balmazi gól, miközben a kábelesek egyelőre csak keresik önmagukat. Még Savón is ziccert ront az elején, de ugyanezt teszi szintén Gubó Alex. Kertész Gabi ugyan 1-2-re szépít, de sokáig ez az egyetlen említésre méltó Ipoly-parti akció. A védekezés is akadozik, Balogh a szélről, Pánczél átlövésből talál be Ihásznak, a másik oldalon meg Szabó „Abó” Peti, a korábbi első osztályú kapus első osztályú módon hárítja a próbálkozásokat, mindent olvas, szélről verhetetlen pedig aztán Széles Zoli igencsak bevetődik, hogy könnyebb szöge legyen. Az eredményjelzőn meg 1-5! Aztán jön viszont a kubai légiós, fogja magát, átlő és a labda Szabó kapus lábai között csorog be – kötény! Ez lenne az ébresztő? Való igaz, hiszen most Szabó Andris iramodik meg a labdával – magamban odamormogom neki, bár úgysem hallja: „csak nyugodtan” – és 3-5-re szépít.
Tizenöt perc telik el a meccsből lassan, és rettenetes a kapkodás. Izgalom itt, izgalom ott, fejetlenség, talán ennek tudható be, hogy Csonka „elkésik” Savónról, az ébenfekete férfiú meg egy nagy nyögés közben földre rogy. Varga játékvezető kezében villan a piros lap. A balmazi védő kisvártatva mellénk kuporodik, így aztán már a vele történő diskurzus közben látom a hátralévő negyvenöt percet.
Meg azt figyelem, hogy Kokó hiányában – őt ugye elmeszelték a fegyelmin egy meccsre, így most amolyan „kellérdezsősen” a labdafogó hálót szorongatva izgul a társakért a sarokban – José barátunk kapja hátára a kábeles „pakkot”, azaz lő zsinórban három gólt – abból kettőt kitámasztva a hetes vonalról -, és máris iksz. Sőt, Forgács Peti szemfüles bombájával itt a vezetés – mindez emberhátrányban, mert ha jól számolom, alig akad olyan perc, amelyben ne lenne kiállított ember a kispadon.
Innen már illene bekövetkeznie a fordulatnak. Helyette inkább kiegyenlítettebbé válik az összecsapás, egy találat itt, a másik amott. Menet közben Széles Zoli is mehet zuhanyozni, hasonló az esete, mint bő tíz perccel azelőtt Csonkáé volt, ő éppenséggel visszahúzta Baloghot, ezért fejezi be idő előtt a mai játékot. Vajon ez már sípmesteri szokássá nemesül idén?
Szünet előtt nem sokkal Álmos egy hajszálpontos hosszú indítással „kínálja” meg Bán „Dévet”, aki nem is hibázik, de szinte a lefújás pillanatában jön a válasz Pánczél részéről: harminc perc után 11-11 az állás.
Fordulás után momentán a Kábel emberhátrányban, és a vendégek ezt a játékrészt is úgy kezdik, mint az elsőt, nagyfokú rohanással, és két góllal. Előbb a beállós Istvánra „jön ki” egy sebes ellenakció, majd a jobbszélső Nagy következik. Tehát megint kapaszkodniuk kell a hazaiaknak. De mily nehéz lesz, mert látni, ahogy Kertész Gabi a bokájához kap, jön a gyúró, orvos, le kell támogatni a játéktérről – újabb kulcsember esik ki a sorból. Még szerencse, hogy Savón egészséges, mint a makk, ő aztán küzd-hajt, igazi vezér, csak hát hátul akad egy-két hiba, így a gyors egyenlítés helyett még mindig futnak a fiúk az eredmény után.
Az egalizálás aztán megtörténik, köszönhetően két ordító balmazújvárosi technikai hibának, amitől még a gyéren kopaszodó, előttem ücsörgő „piroslapos” hajdúsági védő haja szála is égnek áll. Nosza rajta, a megkaparintott lasztival inal is Savón, majd Gubó, 15-15-re állunk így.
De még mindig nem jön el a várva várt „peresztrojka”. Kaplonyi rántja most össze az alföldi alakulatot, ő se most kezdte a szakmát, Gyöngyösről tette át székhelyét Debrecen mellé, s nem kis része van abban, hogy a félidő közepére ismét háromgólos előnyt birtokolnak. Kedves mester már nem bírja cérnával, egy reklamálásra sárga lapot kap. Kollégája, Rácz Sándor nem ússza meg ennyivel, ő talán keményebb szavakat használ, így két perces kiállítással bünteti saját csapatát. Ám még mindig az Újváros van fölényben. A tizennyolcadik percben negyedszer kerülnek kettős emberhátrányba, de ez sem kottyan meg nekik, mert Kaplonyi ezúttal a szélről, kiszorított helyzetből alakítja 18-21-re az eredményt.
Mi lesz itt a végén?! Egyelőre kábeles zárkózás, és persze továbbra is Rodney a vezér. Van, hogy serkenti a társakat, máskor int Kovács Robinak, a kapusnak: „türelem, nézz fel a táblára, nyugi, van még időnk”. Persze a gólszerzésről sem feledkezik meg, betörésével 20-21, majd tőle indul az akció, aminek a végén Piroska Krisztián kapja a labdát, fordul be a hatoson és 21-21!
Már csak kilenc… már csak nyolc… már csak hét perc van hátra, amikor Gubó Alex is egyre több trükköt elővesz a bűvészkalapból, meg sok-sok bátorságot „ránt” magára, átlő és betalál, átlő és betalál, majd Savón valami utánozhatatlan módon, amit csak a karibi országban tanítanak már kisgyermekkorban: a félpályán csen el egy labdát, és lefutja az egész mezőnyt – erre már előttem Csonka „kolléga” is elismerően bólint. Ráadásul egy újabb értékesített büntetőjét követően – ami ma a tizenharmadik (!) találata – 25-23-ra vezet a Kábel.
Erre vártunk! Most meg kell őrizni a fórt! Türelmes támadások helyett viszont mit látunk: mintha vérszemet kapnának a gyarmatiak, három perccel a vége előtt el akarják dönteni a meccset. Még Savón is besétál eme „csapdába”, próbálkozását könnyedén védi a csereportás Kőrizs, nem sokkal később Forgács Peti is ugyanígy, elhamarkodottan cselekszik, és hiába véd egy lövést elképesztő bravúrral Kovács Robi, Balogh meg Kaplonyi van annyira rutinos, hogy a kínálkozó lehetőséget nem hagyja kihasználatlanul: 25-25!
Az órán 28 perc 41 másodperc, amikor a tétovázást elunva Kedves mester időt kér, hogy a végső roham előtt még tisztaságot „leheljen” a fejekbe. Ez mintha sikerülne is, mert az utolsó minutumba lépve Gubó Alex emelkedik, kíméletlen most, bizony, minden mozdulat számít: betalál!! Akad azonban még egy ellentámadás. Jönnek is a balmaziak, hármas helycsere után a majd’ kétméteres, balkezes Pánczél keveredik át az innenső oldalra, még egy ütemet ki is vár a levegőben, úgy puskáz kapura, de Kajdy Norbi ismeri eme fortélyt, ő is pontosan kiszámította a tempót: és lesáncolja a lövést! Visszapattan még a labda a vendégekhez, de már nem tudnak mit kezdeni vele. A kábeles fiúk egymás hegyén-hátán, eltikkadva, kifáradva, de boldogan ölelkeznek.
Kettőből kettőt nyertek!
H.H.

Mi értelme a szilenciumnak?

Egy televíziós riport néhány képsora kapcsán – amely szilenciumon lévő diákokat mutatott – röppent fel bennem néhány gondolat a kollégiumi élet egyik, üdének semmiképpen nem nevezhető színfoltja, sokkal inkább kötelező programja, a szilencium létjogosultsága kapcsán.
Jómagam úgy vélekedem, egy évtizeddel ezelőtt, vagy éppen az elmúlt évszázad utolsó húsz esztendejében bizonyosan volt értelme, megfogható, megmagyarázható tartalma az effajta „közös csöndes” tanulásnak. A diákotthoni lét amúgy is szigorú szabályainak ráerősítéseként is szolgált eme intézmény, és a klasszikusnak mondható, de ma már igencsak avittá vált régi oktatási-nevelési elveket kiválóan szolgálta.
Csakhogy mára alaposan változtak a viszonyok, és azok a pedagógusok, akik effajta mű-kordákban akarják tartani a fiatalságot, azok nem csupán kőkemény fába vágják a fejszéjüket, hanem szüszifuszinak mondható ügyet szorgalmaznak, magyarul teljesen feleslegesen „tépik a szájukat”. Mert manapság nem arra vágynak a diákok, sőt, kimondom, egyenesen terhesnek érzik, ha ilyen „szűzies” módszerű szilenciumokra terelik be őket, hogy effajta körülmények között szívják magukba azt a sok tudományt. Sokkal inkább vevők lennének a kollégisták az olyan kiscsoportos foglalkozásokra, amelyen egy szaktanár segít nekik délutánonként a kedves „délelőtti” kolléga különböző „feladványainak” vizsgálatában, megoldásában, egy-egy kérdést netán vita tárgyává téve, de mindenképpen a közös megoldás élvezetét is nyújtva a tanulóknak. Őszintén hiszem és vallom, hogy effajta kiscsoportos foglalkozások messze többet érnek az oktatás fejlesztése, a módszerek modernebbé válása terén, mintsem a néma szilenciumok, amelyek – mint említettem – sokkal inkább csak nyűgnek tűnnek a fiatal társadalom számára.
Ezen kiscsoportos foglalkozásokon túlmenően persze az önálló, „magántanulás” intézményének sem szabad kivesznie a gyakorlatból a diákotthonokban sem, de ezeknek nem kötött órakeretben, hanem szabadon választott módon, akár a „lámpaoltási idő” kitolásával kellene gyakorlatban megvalósulniuk.
Biztos vagyok benne, hogy magának a szilenciumnak csak az olyan, eleve zárt rendszerű intézményekben – például „papneveldékben” - van értelme, ahol nem csupán nem tartják hasznosnak, hanem eleve kizártnak veszik a modern módszerekhez való közeledéseket, ahol a hagyomány és nem a korhűség szabja meg a kereteket.
De ez csak az én véleményem...
H.H.

Láttam egy meccset – Ózd–Kábel – Nagy bravúr a fülledt őszben

Mintha szaunába érkeznénk. Kinn tűz a nap, szeptember tizenegyedikéhez képest elképesztő a forróság, de ami itt benn, az ózdi sportcsarnokban fogad, annak talán leginkább a buzgón fürdőző finnek örülnének.
Ahogy a mérkőzés előtt egyeztetem az egyik helybéli „béközepes” szurkolóval a hazaiak számszerű összeállítását, egyre inkább érzem, a toll sercegése közben felettébb izzadnak az ujjaim, a tenyerem, s belegondolok, mi lesz itt később, a meccs hevében.
Az Ipoly tévé stábjával – két kamerával, „vágóasztallal” – jó előre felkészültünk mindenre, s csakhamar meg kell állapítanom – nem kis büszkeséggel – hogy technikai színvonalban ’biz mi messzi felülmúljuk az ózdi tévés kollégákat, akik a szemközti lelátó tetején helyezkednek el, egy szem minikamerával – a házigazdák szurkolói szépen a szemünkbe is mondják a véleményüket a saját tévéseikről, igen lefitymáló hangnemben.
De már indul is a találkozó. Az első négy percben csak úgy „potyognak” a hetesek, a játékvezető páros szorgosan ítéli meg a büntetőket. Ózdi részről a jól megtermett, amúgy „néhány” kilóval mázsán felüli beállós, Papp Gábor nagyon él, őt foglalkoztatják elsősorban a kinti emberek, Borsodi, meg a tavaly a gyarmatiaknak oly sok örömet szerző, és nógrádi játékáról biztosan szép emlékeket őrző irányító, Barta Dani. Az egyik ilyen bejátszás után is hetes következik, derék balkezes szélső, Duzsi Dávid odaáll, és kegyetlenül fölé bombáz, ha nem lenne a labdafogó háló, biztosan a szomszédos focipályán landolna a játékszer. Nocsak, ezek szerint nem csak az én tenyerem izzad…
Öt perc tizenkét másodperc telik el, amikor a sípmester-duó rögvest átveszi a főszerepet a pályán. Papp helyet készítve fellép a védőfalból, jócskán tolja maga előtt Báthori Petit, majd úgy rálöki őt rutinos társára, az érkező Borsodira, hogy a gyarmati beállós alkarja állcsúcson találja az ózdi játékmestert. Persze Borsodi sem akárki, jó erősen „rájátszik” az esetre, szenved, elesik, kiabál, mire a kellőképpen még be nem melegedett „jévé” kezében villan a piros lap, s Báthori máris mehet zuhanyozni. A kábeles kispadon nagy a felzúdulás, Havassy Kálmán technikai vezető minden retorikáját igyekszik bevetni, de ahelyett, hogy a döntés megváltoztatására tudná késztetni a játékvezetőket, ő is kap előbb egy sárgát, aztán egy két percet, majd a piros lap után ő is ülhet fel a lelátóra.
A közvetítőállásban én is csóválom a fejem, kis híján leesik a fülhallgató a kobakomról, de azért reménykedem benne, nem fog eztán eldurvulni a meccs. Nem is így folytatódik, ami köszönhető főleg annak, hogy a Kábel SE a játékra, a pontos támadás-befejezésekre koncentrál. Kovács Peti indul, már 4-5. A másik Kovács, Robi parádézik a kapuban, ellentámadás, „KokóPeti” közel a falhoz, lő, már 4-6. Savón sem akar lemaradni, az ébenfekete kiválóság – ki hinné, hogy már negyvenkét esztendős – kérlelhetetlenül betör: 4-7. Megint a Gyarmat jöhet, a túlsó oldalról Bécsi Misi fut be, megkapja a lasztit, fordul: 4-8! Ha jól emlékszem, ez nála debütálás az NB I/B-ben, hazafelé a buszban jöhet a daj-daj!
Az Ózdon még az időkérés sem segít, Barta apuka, alias Zsolt, törheti a fejét bőszen, hogyan állítsa meg az Ipoly-parti lendületet. Cserél is kettőt, akikből az egyik, a balkezes Harkó kiejti a labdát, Savón robog, az eredményjelzőn meg már 5-10 díszeleg! Vajon sima lesz? Kedves mesternek most némi variálásra támad kedve, José barátunk a sarokban, mellette Kokó a jobbkettő, jön Kertész Gabi irányítani. Egykori ifis csapattársam – haj, de régen is volt az már – ugrik, puskáz keményen, már 7-12 ide!
De ekkor mintha megtörni kezdene ez a gyorsvonati tempó. Egyre több a hiba. Labdák csattannak a kapufán, Savón ziccerben – először – ront, az Ózd meg kiváltképp zárkózik. Még szerencse, hogy akad egy-egy rutinos felvillanás, „Rodney mester”, Kokó, meg Kertész kolléga segíti át a holtponton a csapatot, és nem engedi háromnál közelebb a riválist. A béközepes kis „grupettó”, előttem űzi-hajtja a kedvenceket, lám meg is lesz a hatása, mert az utolsó másfél percben csak ők találnak be, Panyi a végén felkukkant az órára, robog, áthámozza magát két emberen, és a félidő lefújásának pillanatában 16-17-re zárkóztatja a házigazdákat. Izgalmas lesz a folytatás!
Szünet után emberhátrányban a Kábel, ezt alaposan kihasználja az Ózd. Előbb Harkó lő át, majd az első félidőben mit sem mutató balszélső, Lázár csíp el egy hosszú indítást, és ismét a borsodi alakulatnál az előny. No, nem sokáig, mert Kokó egy hetesből egyenlít, de most már nem úgy megy a játék, mint jó húsz-huszonkét perccel ezelőtt. A gyorsvonati sebesség átváltott „BZ-motorvonat metódusba”, igaz, Savónt most emberfogással őrzik – ki tudja, miről traccsol a védőjével, ha egyáltalán szóba áll vele -, aztán fogja magát, és lehúzódik a szélre. De onnan is eredményes! Jön Alex is, azaz Gubó, eddig egy szimpla kapufáig jutott, most nyílik a tér előtte, felugrik, és a hálóba bombáz. De ezzel is csak 20-20 még! Ráadásul Rodney büntetőt ront, egy kicsit lezserül akarta most tenni, erre ráfázott sajnos.
Kedves mester nem vár, mire magától igyekszik kikecmeregni a kisebbfajta gödörből csapata, ő lép, alig tizennégy perc elteltével már időt kér, magyaráz, gesztikulál, lelkesít. Mire visszamennek a fiúk, Scitovszkyt, a fiatal ózdi srácot már ki is állítják, s ezzel a két perc eséllyel él is a Kábel: 23-24-re vezet a társaság. Ám a meccs hektikus izzása megmarad továbbra is, találat itt, találat, ott, így haladunk lassan a hajrá felé. A gyarmati tréner változtatásra szánja el magát, Széles Zolit küldi melegíteni, ekkor még ő sem gondolja, hogy „dzsolidzsókert” húz elő a bohócsipkából. 26-26 után egy ellentámadásnál épp Zoli az, aki érkezik a második vonalból, kegyetlenül bombáz az amúgy eddig jól hárító Losonczi hálójába, majd újból ő jön, ezúttal beállóban pördül-fordul: 26-28! Erre Nyeste felel, de utána már csak szűk másfél perc van, és a Kábel támad. Ha gól születik, vajon lehet-e hátradőlni. A kommentátorállásban egyre pergősebben, izgatottan hajtogatom a magamét, ez kell, ilyen meccsek kellenek a jónépnek. És érkezik Savón, betör, a bőrből készült golyó csak úgy lassan vánszorog befelé, de eléri végcélját: 27-29!
Az Ózdnak semmi sem drága. Ellenakció, hétméteres: Kocsis belövi. Ihász Álmos, akiről eddig alig ejtettem szót, holott a második félidőben már ziccereket fogott, szép lassan araszol előre a labdával a középkezdésig. Sípszó, a játékszer eljut Gubóig, átemelne, de belemenést fújnak a bírák. Kokó robog oda, tudja, észleli, ilyenkor gyorsan kell cselekedni, a labdát igyekszik megkaparintani. Kis lökdösődés, újabb sípszó: piros lap Kokónak! Láda sporttárs, a zsűri, idejét érzi az intézkedésnek, int, mutogat, beszél, mire csak 4 ember marad a gyarmatiaknál.
Tizenkét másodperc van hátra! A labda elindul az ózdi kezeken balra, majd vissza, Nyeste ugrik, sehol senki a környéken, szabad az út, lő, Álmos meg valahonnan a hátsóagyi fertályról impulzust kap, merre kell indulni, ugrik egyet jobbra, és kivédi a lövést!
A Kábel megnyerte az első csatát!
H.H..

Láttam egy meccset (2.2.) – BSE – Gyöngyös – Megőrzött makulátlanság

Ahogy az operatőr kollégával a városközponti kavalkádot óvatosan kikerülve „gurulunk” a Nagyligeti Sporttelep felé, a BSE-Gyöngyös derbire, az jut elsőként eszembe, hogy vajon lehet-e bármilyen hatással a kis vidéki futballközegre a válogatott előző napi, szép sikere a svédek ellen. Vajon hoz-e látványos nézőszám emelkedést, érdeklődnek-e sokkal többen a fiatal aranylábúak teljesítménye iránt? Netán az a bravúros idegenbeli győzelem, amit Mohácsi Laci legényei szereztek az első fordulóban, Tiszaújvárosban, teremt-e nagyobb kedvet a korai őszi, nyarat idéző szombati napsütésben egy kedélyes, helyszíni meccsnézéshez?
Kiérve a pályához szomorúan kell megállapítanom, ez még kevés a dicsőséghez. Vagyunk vagy százan, tömeg tehát nincs, a „napfényesebb oldalon” alig-alig ücsörögnek, a lelátó sem teli. Vajon majd ha jobban beindul a szekér a fiúknak?
Az ebbéli gondolatokat aztán a játékvezető kezdő sípszava gyorsan elhessegeti. Nézem, hogyan állította fel „Moha” erre a napra a srácokat. A védelem tengelyéből némi „lakodalmas” elfoglaltság miatt ezúttal hiányzik a frissen igazolt Földvári Dávid, és hát helyettesnek mindenképpen egy rutinosabb embert kell kiszemelni, így kerül Gaál Balázs mellé középre Zolnyánszki Norbi. A hátsó alakzat jobb oldalán a pelyhedző állú ifjonc, Tóth Attila, a túlsó felén Szenográdi Peti. Előttük a szűrői feladatokat Weigerding Zsolt kapja, a szervező ember Chikán Peti, mellette a középpályán László „Rocco” Lóri, meg Doman Gergő, a két ék pedig a játékengedélye megérkeztével immáron csatasorba vethető Baranyi Ákos, meg az ex-berkenyei megyei gólkirály Fábri Tamás.
Az első öt-hat perc puszta tapogatózással telik, mindkét csapat igyekszik feltérképezni az ellenfél gyengébb pontjait. Gyarmati oldalon momentán ez a jobbhátvéd szerepköre, a korábbi „béesés” balszélső Vidra láthatóan rágósabb falat Tóth Attilának. Jó negyedóra telik el, mire először valamirevaló kapura lövéssel találkozunk. László Lóri készül szabadrúgáshoz, de most egy hatalmas bomba helyett enyhe ejtés-szerű lövést látunk, a kapus viszont ujjheggyel fölé tornássza. A gyöngyösi védvonal jobbára a lesreállítási taktikát alkalmazza, hiszen a gyarmatiak inkább a kontrákra építenek, miután a mezőnyben fokozatosan átveszi az irányítást a mátraaljai alakulat.
Mohácsi mestert is figyelem menet közben, izgul ő is rendesen, húsz perc elteltével, az ellenfél szögleténél a saját csatáraival perlekedik, mondván egyszerre csak egyikük zárjon vissza, a másik maradjon elöl. A meccs megy a maga langyos(abb) rendjében, mindössze a játékvezető mutat fel néha egy-egy meglepő húzást, nem fúj rosszul, csak eléggé magamutogató alkatnak tűnik, egy-egy komolyabb beszólásra felhúzza az orrát, vitatkozik edzővel, játékossal, még jó hogy a maroknyi néző nem zavarja őt, pedig az a néhány gyöngyösi bácsi, akik elkísérték a kedvenceket, szór rá néminemű átkot.
A félidő hajrájában Vidra keverget a tizenhatos előtt, Chikán buktatja, de a kecsegtető szabadrúgás-eséllyel nem tudnak élni a vendégek. Bezzeg Tóth Attila még mindig nem gyűri le a lámpalázat, bohózatba illő jelenetek árán tesz taccsra nagy nehézségek közt a labdát, mire a tréner a padon a kezébe temeti arcát: „mire vállalkoztam én?”
Gól nélkül zárul tehát az első félidő, és ahogy a szünet után jönnek vissza a játékosok, mindegyik kezdőember folytatja, azaz „Moha” még bízik az újoncában. Tíz perc elteltével az addigi legformásabb BSE-akció fut a pályán: László ugratja ki a jobb oldalon Fábrit, ám még mielőtt abban reménykedhetne a publikum, hogy megismétlődik a válogatott meccs utolsó percre, vagyis menetrendszerűen érkezik középen a befejező csatár, most Baranyi, ha kicsivel is, lemarad a beadásról.
Ez a momentum kis zavart okoz a gyöngyösi védelemben, mert egyre többször kerülnek helyzetbe az Ipoly-parti focisták. Chikán lő egy nagyot messziről, ez nem okoz sok gondot a kapusnak, de igazi nagy sansz még nem kínálkozik. Tóth helyett nemsokára Benécs a pályán, Balázs lót-fut, hajt, csúszik-mászik, és jobb is a teljesítménye, mint jobb-bekk elődjéé. Ebben a kedélyes focizgatásban megint a sípmester hívja fel magára a figyelmet, ezúttal egy hevesi cserejátékost figyelmeztet, aki idő előtt levetette a sárga megkülönböztető trikót a kispadon, ez nagyon zavarja Solymosi sporttársat – arra viszont nem terjed ki a figyelme, hogy Mohácsi Laci is csapata kék mezét viseli a kispadon. Az edző vajon más kategória? Igaz, Lacin más színű nadrág van, mint a pályán robotoló fiúké…
Ahogy aztán az ilyen, tipikusan egygólos mérkőzéseken lenni szokott, a bősz mezőnyjáték közepette derült égből villámcsapásként érkezik a gól – szerencsére hazai rúgja. A hetvenhetedik minutumban ott pattog a labda a tizenhatoson belül, Chikán fogja magát, váratlanul rásuhintja, és a bőrgolyó kiköt a hosszú alsó sarokban. Peti barátunk először fel sem ocsúdik, hogy mi történt, a társak közlik vele, hálóban a labda, így aztán jöhet az örömittas rohanás. Megvan a vezetést!
Amit illik megtartani. De ez a Gyöngyös most nem tűnik olyan kőkemény harcosnak, hogy bármit tehetne. Meddő mezőnyfölénybe kerülnek, a BSE kontrázik néha, a csere, Vereczki Balázs kiugrik, de lesen kapja őt a partjelző (én nem szeretem az asszisztens szót, maradjunk csak a régi, bevált elnevezésnél).
Aztán három perc hosszabbítás után egy Földi kirúgás pillanatában felhangzik a záró hármas sípszó.
A BSE a második fordulóban megőrizte makulátlanságát, hat pontos már a csapat. Soha rosszabb idénykezdetet!
H.H.

Láttam egy meccset 2/1 – Egy felkészülési csata margójára

Lassan, szépen vége szakad a nyárnak, s a buzgó sportrajongó alig várja már, hogy a szorgos homok-ütközetek végeztével a kedvencek minél előbb immár a teremben is kimutassák a foguk fehérét, és végre kiérdemeljék a szurkolók heves dicséretét.
Így vannak ezzel azok is, akik a Balassagyarmati Kábel SE törzsdrukkereinek számítanak, ők minden meccsen ott toporognak-izgulnak a lelátón, és úgy háromnegyed-ház erejéig ezúttal is megtöltik a Városi Sportcsarnokot, amikor is a derék fiúk az elmúlt két hét kőkemény, fáradtságos alapozásából "éppenhogy kibújva” rendes labdát ragadnak, s a Gyöngyös II. ellen mutatják meg, hol is tartanak a felkészülésben. Itt van Hege is, a vezérszurkoló, dob nélkül ugyan, azt „jegeli” még, de a hangját nem kíméli, löki-löki-löki a dumát a kezdetektől…
Aki eget rengető csúcsformát vár már most, első alkalommal, az nem csupán nagyon csalódott lesz a kétszer harminc percnyi játék után, de nem is ért igazán a kézilabdához. Mert van bizony technikai hiba bőven, még a sportág alapjait egyáltalán nem most, és egyáltalán nem alacsony szinten elsajátító, ős-rutinos kubai José Savón is egyszer-kétszer kicsusszantja kezeiből a játékszert, de ez most egyfajta köztes állapotnak betudható, a karok-izmok még medicinhez szoktak, s ilyenkor olyan érzés a normál labdát megmarkolni, mintha lufival játszadoznánk.
Na de vissza a játékhoz, vissza az izzadságos kedd esti összecsapáshoz: mindkét csapat robog-rohan, ez természetes a gyöngyösi fiataloktól, de aki ismeri Kedves László mester edzői ars poeticáját, az természetesnek tekintheti a kábeles srácoktól is. Jómagam elsősorban az új arcokra vagyok kíváncsi, akik közül többen nem is igazán újak. Gondolok itt például Kertész Gáborra. Mi annak idején együtt nevelkedtünk a „hírneves” Kábel-ifiben, s Gabi még most is, harmincnyolchoz erőteljesen közelítve sem vesztett a lendületből, lövőerőből, képzettségből. Látszik rajta, küzd-akar, hajt, mert ennek a csapatnak minden rutinos emberre szüksége van, mert ugye a kézilabdában sem a kor számít, hanem a tudás. Momentán Savón is negyvenkettő éves, rajta sem látszik mindez, bal kezétől most is rettegnek a kapusok, nem csupán a lövései villámgyorsak, hanem az a sokszor csodált átemelős csel is, amivel az elmúlt évtizedekben annyi sok védőt bolondított meg.
Itt van, régi ismerősként „Piri” is, azaz Piroska Krisztián, ő három éve ugye már játszott itt, az Ipoly partján, nagy hasznára lehet ennek a Kábelnek, mert ugye Barnyák Ádám és Demus Dani csatasorból való távozásával – hiszen Döme most már pályaedzője a társaságnak – a beállós helye vált az egyik hiányposzttá. Ebben a pozícióban kereshetjük Báthori Pétert is, a tatai fiút, akinek remélhetően bajnoki meccsen is tapsolhatunk majd ősszel. Lám, a megtermett legény nem csupán a védőfalban jeleskedő támadóként szolgál, ha kell, átlövői babérokat arat, most is lő egy formás gólt.
Miközben mindezt „szemlézem”, szép lassan eltelik az első félidő, nagy-nagy robogásban, loholásban, amiből a gyarmatiak jönnek ki jobban – hja, a Gyöngyös állítólag négy alapemberét „tartalékolta” a bajnokikra, nem hozott elő minden adut a tarsolyból. A félidő 19-8, láttam, amit látni kellett, szembesültem a hibákkal is, de a lényeg, tapasztaltam szép mozzanatokat, erőszakos, jó ütemű védekező megmozdulásokat, ügyes lerohanásos támadásokat, pompás felső átlövéseket.
Viszont mennem kell, a második játékrészről lemaradok. Hallom utána, hogy 38-22 lett a vége, hogy Savón a szélről még „cunderezett” is, és mind a tizenhárom bevethető fiatalember kellő játéklehetőséget kapott.
Túl sok tanulság még nem szűrhető le ebből az első próba-fellépésből, annyi viszont igen: ha a jobbszélső helyére is szerez a csapat egy legalább „Taki-kaliberű” balkezes emberkét, akkor ez a Kábel SE bizony joggal pályázhat a középmezőny élére az NB I/B Keleti csoportjában.