Láttam egy meccset (2.2.) – BSE – Gyöngyös – Megőrzött makulátlanság

Ahogy az operatőr kollégával a városközponti kavalkádot óvatosan kikerülve „gurulunk” a Nagyligeti Sporttelep felé, a BSE-Gyöngyös derbire, az jut elsőként eszembe, hogy vajon lehet-e bármilyen hatással a kis vidéki futballközegre a válogatott előző napi, szép sikere a svédek ellen. Vajon hoz-e látványos nézőszám emelkedést, érdeklődnek-e sokkal többen a fiatal aranylábúak teljesítménye iránt? Netán az a bravúros idegenbeli győzelem, amit Mohácsi Laci legényei szereztek az első fordulóban, Tiszaújvárosban, teremt-e nagyobb kedvet a korai őszi, nyarat idéző szombati napsütésben egy kedélyes, helyszíni meccsnézéshez?
Kiérve a pályához szomorúan kell megállapítanom, ez még kevés a dicsőséghez. Vagyunk vagy százan, tömeg tehát nincs, a „napfényesebb oldalon” alig-alig ücsörögnek, a lelátó sem teli. Vajon majd ha jobban beindul a szekér a fiúknak?
Az ebbéli gondolatokat aztán a játékvezető kezdő sípszava gyorsan elhessegeti. Nézem, hogyan állította fel „Moha” erre a napra a srácokat. A védelem tengelyéből némi „lakodalmas” elfoglaltság miatt ezúttal hiányzik a frissen igazolt Földvári Dávid, és hát helyettesnek mindenképpen egy rutinosabb embert kell kiszemelni, így kerül Gaál Balázs mellé középre Zolnyánszki Norbi. A hátsó alakzat jobb oldalán a pelyhedző állú ifjonc, Tóth Attila, a túlsó felén Szenográdi Peti. Előttük a szűrői feladatokat Weigerding Zsolt kapja, a szervező ember Chikán Peti, mellette a középpályán László „Rocco” Lóri, meg Doman Gergő, a két ék pedig a játékengedélye megérkeztével immáron csatasorba vethető Baranyi Ákos, meg az ex-berkenyei megyei gólkirály Fábri Tamás.
Az első öt-hat perc puszta tapogatózással telik, mindkét csapat igyekszik feltérképezni az ellenfél gyengébb pontjait. Gyarmati oldalon momentán ez a jobbhátvéd szerepköre, a korábbi „béesés” balszélső Vidra láthatóan rágósabb falat Tóth Attilának. Jó negyedóra telik el, mire először valamirevaló kapura lövéssel találkozunk. László Lóri készül szabadrúgáshoz, de most egy hatalmas bomba helyett enyhe ejtés-szerű lövést látunk, a kapus viszont ujjheggyel fölé tornássza. A gyöngyösi védvonal jobbára a lesreállítási taktikát alkalmazza, hiszen a gyarmatiak inkább a kontrákra építenek, miután a mezőnyben fokozatosan átveszi az irányítást a mátraaljai alakulat.
Mohácsi mestert is figyelem menet közben, izgul ő is rendesen, húsz perc elteltével, az ellenfél szögleténél a saját csatáraival perlekedik, mondván egyszerre csak egyikük zárjon vissza, a másik maradjon elöl. A meccs megy a maga langyos(abb) rendjében, mindössze a játékvezető mutat fel néha egy-egy meglepő húzást, nem fúj rosszul, csak eléggé magamutogató alkatnak tűnik, egy-egy komolyabb beszólásra felhúzza az orrát, vitatkozik edzővel, játékossal, még jó hogy a maroknyi néző nem zavarja őt, pedig az a néhány gyöngyösi bácsi, akik elkísérték a kedvenceket, szór rá néminemű átkot.
A félidő hajrájában Vidra keverget a tizenhatos előtt, Chikán buktatja, de a kecsegtető szabadrúgás-eséllyel nem tudnak élni a vendégek. Bezzeg Tóth Attila még mindig nem gyűri le a lámpalázat, bohózatba illő jelenetek árán tesz taccsra nagy nehézségek közt a labdát, mire a tréner a padon a kezébe temeti arcát: „mire vállalkoztam én?”
Gól nélkül zárul tehát az első félidő, és ahogy a szünet után jönnek vissza a játékosok, mindegyik kezdőember folytatja, azaz „Moha” még bízik az újoncában. Tíz perc elteltével az addigi legformásabb BSE-akció fut a pályán: László ugratja ki a jobb oldalon Fábrit, ám még mielőtt abban reménykedhetne a publikum, hogy megismétlődik a válogatott meccs utolsó percre, vagyis menetrendszerűen érkezik középen a befejező csatár, most Baranyi, ha kicsivel is, lemarad a beadásról.
Ez a momentum kis zavart okoz a gyöngyösi védelemben, mert egyre többször kerülnek helyzetbe az Ipoly-parti focisták. Chikán lő egy nagyot messziről, ez nem okoz sok gondot a kapusnak, de igazi nagy sansz még nem kínálkozik. Tóth helyett nemsokára Benécs a pályán, Balázs lót-fut, hajt, csúszik-mászik, és jobb is a teljesítménye, mint jobb-bekk elődjéé. Ebben a kedélyes focizgatásban megint a sípmester hívja fel magára a figyelmet, ezúttal egy hevesi cserejátékost figyelmeztet, aki idő előtt levetette a sárga megkülönböztető trikót a kispadon, ez nagyon zavarja Solymosi sporttársat – arra viszont nem terjed ki a figyelme, hogy Mohácsi Laci is csapata kék mezét viseli a kispadon. Az edző vajon más kategória? Igaz, Lacin más színű nadrág van, mint a pályán robotoló fiúké…
Ahogy aztán az ilyen, tipikusan egygólos mérkőzéseken lenni szokott, a bősz mezőnyjáték közepette derült égből villámcsapásként érkezik a gól – szerencsére hazai rúgja. A hetvenhetedik minutumban ott pattog a labda a tizenhatoson belül, Chikán fogja magát, váratlanul rásuhintja, és a bőrgolyó kiköt a hosszú alsó sarokban. Peti barátunk először fel sem ocsúdik, hogy mi történt, a társak közlik vele, hálóban a labda, így aztán jöhet az örömittas rohanás. Megvan a vezetést!
Amit illik megtartani. De ez a Gyöngyös most nem tűnik olyan kőkemény harcosnak, hogy bármit tehetne. Meddő mezőnyfölénybe kerülnek, a BSE kontrázik néha, a csere, Vereczki Balázs kiugrik, de lesen kapja őt a partjelző (én nem szeretem az asszisztens szót, maradjunk csak a régi, bevált elnevezésnél).
Aztán három perc hosszabbítás után egy Földi kirúgás pillanatában felhangzik a záró hármas sípszó.
A BSE a második fordulóban megőrizte makulátlanságát, hat pontos már a csapat. Soha rosszabb idénykezdetet!
H.H.