2011. augusztus 17., szerda
Láttam egy meccset 2/1 – Egy felkészülési csata margójára
Lassan, szépen vége szakad a nyárnak, s a buzgó sportrajongó alig várja már, hogy a szorgos homok-ütközetek végeztével a kedvencek minél előbb immár a teremben is kimutassák a foguk fehérét, és végre kiérdemeljék a szurkolók heves dicséretét.
Így vannak ezzel azok is, akik a Balassagyarmati Kábel SE törzsdrukkereinek számítanak, ők minden meccsen ott toporognak-izgulnak a lelátón, és úgy háromnegyed-ház erejéig ezúttal is megtöltik a Városi Sportcsarnokot, amikor is a derék fiúk az elmúlt két hét kőkemény, fáradtságos alapozásából "éppenhogy kibújva” rendes labdát ragadnak, s a Gyöngyös II. ellen mutatják meg, hol is tartanak a felkészülésben. Itt van Hege is, a vezérszurkoló, dob nélkül ugyan, azt „jegeli” még, de a hangját nem kíméli, löki-löki-löki a dumát a kezdetektől…
Aki eget rengető csúcsformát vár már most, első alkalommal, az nem csupán nagyon csalódott lesz a kétszer harminc percnyi játék után, de nem is ért igazán a kézilabdához. Mert van bizony technikai hiba bőven, még a sportág alapjait egyáltalán nem most, és egyáltalán nem alacsony szinten elsajátító, ős-rutinos kubai José Savón is egyszer-kétszer kicsusszantja kezeiből a játékszert, de ez most egyfajta köztes állapotnak betudható, a karok-izmok még medicinhez szoktak, s ilyenkor olyan érzés a normál labdát megmarkolni, mintha lufival játszadoznánk.
Na de vissza a játékhoz, vissza az izzadságos kedd esti összecsapáshoz: mindkét csapat robog-rohan, ez természetes a gyöngyösi fiataloktól, de aki ismeri Kedves László mester edzői ars poeticáját, az természetesnek tekintheti a kábeles srácoktól is. Jómagam elsősorban az új arcokra vagyok kíváncsi, akik közül többen nem is igazán újak. Gondolok itt például Kertész Gáborra. Mi annak idején együtt nevelkedtünk a „hírneves” Kábel-ifiben, s Gabi még most is, harmincnyolchoz erőteljesen közelítve sem vesztett a lendületből, lövőerőből, képzettségből. Látszik rajta, küzd-akar, hajt, mert ennek a csapatnak minden rutinos emberre szüksége van, mert ugye a kézilabdában sem a kor számít, hanem a tudás. Momentán Savón is negyvenkettő éves, rajta sem látszik mindez, bal kezétől most is rettegnek a kapusok, nem csupán a lövései villámgyorsak, hanem az a sokszor csodált átemelős csel is, amivel az elmúlt évtizedekben annyi sok védőt bolondított meg.
Itt van, régi ismerősként „Piri” is, azaz Piroska Krisztián, ő három éve ugye már játszott itt, az Ipoly partján, nagy hasznára lehet ennek a Kábelnek, mert ugye Barnyák Ádám és Demus Dani csatasorból való távozásával – hiszen Döme most már pályaedzője a társaságnak – a beállós helye vált az egyik hiányposzttá. Ebben a pozícióban kereshetjük Báthori Pétert is, a tatai fiút, akinek remélhetően bajnoki meccsen is tapsolhatunk majd ősszel. Lám, a megtermett legény nem csupán a védőfalban jeleskedő támadóként szolgál, ha kell, átlövői babérokat arat, most is lő egy formás gólt.
Miközben mindezt „szemlézem”, szép lassan eltelik az első félidő, nagy-nagy robogásban, loholásban, amiből a gyarmatiak jönnek ki jobban – hja, a Gyöngyös állítólag négy alapemberét „tartalékolta” a bajnokikra, nem hozott elő minden adut a tarsolyból. A félidő 19-8, láttam, amit látni kellett, szembesültem a hibákkal is, de a lényeg, tapasztaltam szép mozzanatokat, erőszakos, jó ütemű védekező megmozdulásokat, ügyes lerohanásos támadásokat, pompás felső átlövéseket.
Viszont mennem kell, a második játékrészről lemaradok. Hallom utána, hogy 38-22 lett a vége, hogy Savón a szélről még „cunderezett” is, és mind a tizenhárom bevethető fiatalember kellő játéklehetőséget kapott.
Túl sok tanulság még nem szűrhető le ebből az első próba-fellépésből, annyi viszont igen: ha a jobbszélső helyére is szerez a csapat egy legalább „Taki-kaliberű” balkezes emberkét, akkor ez a Kábel SE bizony joggal pályázhat a középmezőny élére az NB I/B Keleti csoportjában.
2011. augusztus 8., hétfő
Két forró orosházi nap
Gyorsabb így, a kocsival megtett odaút, mintha a szárnyaskerekes istennyilák sínpárjain döcögnék, négy átszállással, összesen kétórai várakozással, közel hétórás utazással a messzi Dél-Alföld kies üdülővárosába, Orosházára. Kellemesebb is egyben, hiszen a magányos olvasgatás helyett üdítő társaságban teszem meg ezt a jó negyedezer kilométert, ugye Demus Dániel és Hegedűs Attila élces humora világhíres ebben a palócföldi metropoliszban, amit Balassagyarmatnak hívnak. Bizony jókat kacarászunk is Kovács Korival a hátsó ülésen, így „seccperc” alatt eltelik az a közel négy óra, amíg leérünk a gyopárosi strandra.
Ahol vár engem az előző este oda már leruccant Ipoly tévés forgatócsoportunk másik három tagja, elvégre mi dolgozni jöttünk ide, a szórakozást meghagyjuk a sportolóknak. Először persze a helyszínt szemrevételezem: a fürdőkomplexum délnyugati sarkában két strandkézilabda pályát alakítottak ki a szervezők, meg egy, úgy másfél-emelet magasságig felkúszó ideiglenes lelátót. Ennek tetejéről kilátás nyílik a környékre, de balra tekintve csak nádast, meg bozótokat lát az ember – legalább egy nyulacska ugrana ki az egyik bokorból, de még az sem -, jobbra nézve meg a strand többi részére nyílna kép, ha a fák el nem takarnák a többit.
Házy Attila, a „főnököm”, máris, „in medias res” módon, számomra a nap legnehezebb programpontjával szembesít, azaz illik rögvest szót váltani az általam korábban a blogjegyzetekben annyit szapult Firnicz Józseffel, az egész honi strandkézilabda élet vezéralakjával. Végül is hamar dűlőre jutunk, mondja, ő nem haragszik rám, gyorsan le is tegeződünk, én pedig egy konstruktív együttműködést ajánlok, amit lehetne kompromisszumos békekötésnek nevezni, bár ez a fogalom nem igazán takarja a jelenlegi helyzetet. Lényeg az, végre személyesen találkozhattunk, és megbeszélhettük a vitapontokat. Az érdek ugyanaz: mindketten szeretjük a strandkézilabdázást, és tenni is akarunk érte.
Az első női meccset – ami a lelátóhoz közelebb esik – onnan a magasból szemlélem, egyfajta próba ez, felmérem, mennyire látom a játékosokat, mennyire ismerem fel őket, számozásról-mozgásról. Nemsokára kisebbfajta kacajjal egybekötött mosoly is megjelenik az arcomon, mondván a 2-Cool-Ya (aki nem tudná, ez a név a tököli lányokat takarja) csapatának legbohóbb – de egyben szeretetreméltó – személyisége, Mátrai Nóri talán a tűző nap, talán a korai időpont hatására az ellenfél helyéről akarja elvégezni a „szétlövést”, úgy szólnak neki, menjen át a másik oldalára – futballnyelven szólva, mintha az ellenkező kapunál szeretne tizenegyest rúgni. A strandkézilabdába – meg a „Kacsa” becenévre hallgató ifjú hölgy habitusába - bizony ez is belefér.
Nemsokára kezdenek a gyarmati fiúk is, a Balassagyarmat BHC alakulata, amelyik első blikkre a gyengébb csoportba került – a fő esélyes Letenye a másik ágon játszik -, a Beach Soldiers Győr ellen vívják a nyitómeccset. És jééé, lány kapusa van a fiú csapatnak, rögvest fel is lapozom a névsort, Bánfalvi Kittinek hívják a kis hölgyet, alacsony, nádszálvékony teremtés, de biztos, hogy igen nagy bátorság lakozik benne, ha szembe mer szállni az erős férfi-löketekkel, a hat méterről, vagy annál is közelebbről érkező bombákkal. Ilyenkor ám nincs pardon, nincs kímélet, nem babra megy a játék, Bécsi Misi meg is suhintja rendesen a „pörgőt”, Kitti kissé behúzza a nyakát. A meccs eleje elég döcögős a gyarmatiaknak, aztán persze beindul a menet egyre jobban, Szabó Andris is elkapja a ritmust, a bal szélen jönnek a forgómutatványok utáni szépséges gólok. A második szettben aztán a „nyúl”, Kajdy Norbi szintén ügyesen lövi a kétpontosokat, így magabiztosnak ígérkezik a siker. Amitől viszont tartottam kissé, bekövetkezik, Kitti repül ki a kapuból és pont homlokon kólintja a labda. Nem messze tőlem ücsörög a fűben Kántor Kamilla, az Európa-bajnok ifiválogatott egyik kapusa, fel is szisszen erre a jelenetre, pedig ő aztán tudja milyen érzés, mikor ilyen módon nézel farkasszemet a labdával. Kitti viszont leány a talpán, röpke ápolás után visszatér a háló elé.
Az első derby tehát „behúzva”, jöhet egy kis pihenés, csak bő másfél óra múlva következik a második csoportmeccs. Addig én is elindulok a lelátó irányába, egy újabb női találkozót szemrevételezni. A Laza Ladyk (már az elnevezés is rendkívül egyedi) OVB Beach Girls elleni rangadójára érek oda. Mindkét csapatban akad számomra sok ismerős, teremből és strandról egyaránt. Az OVB-sek edzőnője, a válogatottat is megjárt Kiss Zsófi rózsaszín pólóban irányítja a társakat: Jónás Juci és Berkesi Dóri a vezéralakok. Juci a „nyúl”, biztos nem sértődik meg, ha elárulom, túl már a pályafutása zenitjén, de a csukló még mindig csukló, a rutin megmaradt, és ezekkel simán át lehet vágni a vetélytárs kapusát. Dórit meg szemlátomást feldobja, hogy néha óvó anyai szemmel kinézhet a gyermekére, akire momentán, míg a mama dolgozik, a papa, azaz Szaka Laci vigyáz, aztán persze jön a csere a dadaszerepben, mert Laci ezen a hét végén a letenyei srácokat erősíti. A „Laza csajoknál” feltűnik Pável Niki, ő is rendelkezett korábbi néminemű „érzelmi jellegű” balassagyarmati kapcsolatokkal, meg is lepődöm, hogy ott ugrándozik a homokban, mert azt hittem már nem játszik – persze ez lehet, csak a teremre vonatkozik. Markó Zsófi – szintén nyugat-nógrádi kötődésekkel – ezen a meccsen nem kap szerepet, de később biztos beszáll, mert ugye egy jó balkezesre mindig szükség van.
No de közben készülni kell az első közvetítésre. Gyors gyűjtő-körútra indulok, célba veszem az OVB-fiúkat, ők lesznek most a gyarmatiak ellenfelei, egyeztetem a neveket a számokkal, sőt, még azt is elárulják, ki hol „nyomja” a teremben.
Érdekes a strandkézilabdát televízióban, egyenesben közvetíteni. Riporteri szempontból mindenképpen nehezebb, mert itt aztán csak nagy néha akad üresjárat, beszélni kell folyamatosan, nincs idő „rózsagyuris” villám-kortyokra sem, a végére rendesen kiszárad a száj, kapar a torok, főleg persze azért, mert a Balassagyarmat BHC tovább dübörög, 2-0-ra megnyerik a legények ezt az összecsapást is. Ugyanúgy indul az egész, mint az elsőn, vezet az ellenfél, de nem sokáig, ha pedig megfordult a kocka, onnan már nincs apelláta…
Az újabb – immár harmadik – csoportmeccsig még van kis idő, momentán a saját tanítványomra, Garamvölgyi Esztricsére is kíváncsi vagyok, aki ugye a harmadik meccsen mellettem fog „szakkomentátorkodni”, de ő a Sünök női csapatának egyik erőssége is, tehát a homokban szintén akad feladata. Csupán öten vannak – Petrovics Gerda mezőnyjátékosként vonul a kapuba – az ifiválogatott büszkeségei, a rétsági Ivanics Dóri pókhálózza a felső sarkot, Esztricse beállósban (!) pörög, Fekete Bozsi és Szondi Zsófi meg a saját helyén, azaz a szélen vállalja be a legrizikósabb helyzeteket is. Csere nélkül ezt a játékot művelni, nem mindennapi feladat, nagy-nagy energia kell hozzá, de nyerik a találkozót.
Közben Gróz Janóval is váltok pár mondatot, megbeszéljük, hogy feljön a kommentátor-állásba, és nyilatkozik kicsit az Eb-ről. Aztán kiderül, sajna rossz az egyik mikrofonunk, a megjavítása időbe telne, interjúknak, „szakkomentátorkodásnak” így fuccs, marad az egyszemélyes közvetítés a Balassagyarmat BHC-Homokfutók Szeged csoportdöntőről. Ráadásul erre a kétszer tíz percre Firnicz József is mellém telepedik, felettébb remélem, azzal a célzattal, hogy menet közben szerezzen közeli tapasztalatokat egy vidéki „csóró” kommentátor munkájáról… Szerencsém is van – ami persze a gyarmati fiúk pechje -, hogy szétlövés lesz a vége, így a strandkézilabda mérkőzések mindent eldöntő büntető-párbaja debütál az Ipoly TV-ben. Mondom is közben, Babicz Balázs meg Kovácsovics Laci nyilatkozta tavaly, „szétlövésben mi vagyunk a világ legjobbjai”, bízom benne, hogy a honi amatőr mezőnyben ez a titulus a gyarmatiakat illeti, aztán, sajnos, rácáfolnak a srácok, mert elvesztik a csatát. A csoportelsőség – a körbeveréseknek, meg az első két ütközet magabiztos sikereinek következtében – azért a balassagyarmatiaké.
Lassan búcsúzunk Orosházától. A munka után még jöhet a megérdemelt korsó sör a közeli büfében, még pár szó Firnicz Józseffel: megemlítem neki, hogy én remekül éreztem magam, ami így is van, bár rettenetesen leégtem – nem szakmailag, remélem -, és zökkenőmentesnek ítéltem a lebonyolítást. Neki viszont akadnak hiányérzetei – ami helyes is, mert egy szervező ne legyen teljesen elégedett -, megbeszéljük, hogy kap majd példányt a közvetítés felvételeiből – és már indulunk is haza.
Másnap délelőtt telefonon hív Demus Dani, elődöntőbe jutottak, amit magam is láthatok majd a számítógép előtt ülve, az élő internetes közvetítésben. Ráadásul nem akárkikkel vitathatom meg azonnal friss élményeimet. Kerékgyártó Zsolt, a 2-Cool-Ya jelenleg éppen Kuwaitban edzősködő mestere a „csetpartnerem”, aztán a döntőkre csatlakozik ehhez a „szakkollégiumhoz” Vártok Ákos, a magyar férfi válogatott szövetségi kapitánya. Bevallom, büszke is leszek kicsit magamra, hogy hasonlóképpen látom-észlelem az erényeket és hibákat, mint nagyrabecsült, magasan jegyzett kollégáim, s közben arra is marad időm, hogy a tököli lányok csinos alakját – különösképpen a másodedzőét, „Szapi-ét” – méltassam. A Balassagyarmat – csakúgy, mint a „Tukúlja” finálét vívhat.
A döntő aztán egyik társaságnak sem ízlik, mert Berkesi Dóra a fentebb emlegetett nem kis mértékű családi „háttértámogatástól” kísérve, bravúrt bravúrra halmoz az OVB kapujában, s a társak, főként Gyurcsányi Móni, Szélesi-Kovács Melinda, és persze Jónás Juci elöl, mutatnak maradandót - simán nyerik a döntőt. Szegény Marosi Ritát, a tököli „nyulat” sajnálom, mert bizony sokszor fennakadt a nála jóval erősebb felépítésű OVB-védőkön. De amikor le tudta passzolni a labdát Kovács Kingának, vagy az ikertesó Krisztinek…
A zárás a fiú finálé. Papírforma szerint nem a Gyarmat az esélyes. A Letenyében ott a fél válogatott, KovaLaci a beálló, Tuba Kovács Ervin a kapus, de hát említhetném Kőhalmi Dánielt, Hajdú Tomit, meg az apaszerepből éljátékossá avanzsáló Szaka Lacit is… Mégis, egy ideig jól tartja magát a palóc legénység, 14-16-nál viszont beüt a krach… Internetes közvetítés volt-nincs, áll a kép, megmerevedett… Mire visszajön az adás, már a második szett hajrájában járunk. Vártok kolléga megkérdezi a cseten: „ki nyerte az első szettet?” Tehát nem az én készülékemben volt a hiba. Hamarosan vége is a meccsnek, magabiztosan győzött a Letenye, nem tett csodát a Gyarmat. De sebaj! A maximumot kihozta a fiúkból Demus Dani és Hege! A két kapus, Kovács Robi meg Síró Zoli – figyelem, ő már nem aktív a teremben (!) – nagyszerűen védett, Kovács Korin abszolúte nem látszott, hogy ő ma már csak a kettlebellért – ez egy érdekes sportág, aki akarja, nézzen utána a neten - él, Szabó Andris Tiszavasvárihoz hasonlóan most is gólkirályi címet nyert, Széles Zoli főként a védekezésben szerzett labdáival tűnt ki, Bán Dávid nem úszott meg egy piros lapot, tehát a védekezése neki is elsőrangú volt, Bécsi Misi a csapat „Benjáminja” egyre jobban tud már pörgőzni, Kajdy Norbi meg végre támadásban is rendesen kiélhette a szenvedélyeit – ha már a teremben főként csak védekezésben számítanak rá. Egyszóval: a gyarmatiak teljesen megérdemelték ezt az ezüstérmet!
Ez volt tehát a két forró orosházi nap, aminek első részében én magam is a helyszínen lehettem, s borzasztóan sajnálom – így utólag – hogy a vasárnapot már itthon kellett töltenem. De jövőre már másként lesz!
Hegedűs Henrik
Ahol vár engem az előző este oda már leruccant Ipoly tévés forgatócsoportunk másik három tagja, elvégre mi dolgozni jöttünk ide, a szórakozást meghagyjuk a sportolóknak. Először persze a helyszínt szemrevételezem: a fürdőkomplexum délnyugati sarkában két strandkézilabda pályát alakítottak ki a szervezők, meg egy, úgy másfél-emelet magasságig felkúszó ideiglenes lelátót. Ennek tetejéről kilátás nyílik a környékre, de balra tekintve csak nádast, meg bozótokat lát az ember – legalább egy nyulacska ugrana ki az egyik bokorból, de még az sem -, jobbra nézve meg a strand többi részére nyílna kép, ha a fák el nem takarnák a többit.
Házy Attila, a „főnököm”, máris, „in medias res” módon, számomra a nap legnehezebb programpontjával szembesít, azaz illik rögvest szót váltani az általam korábban a blogjegyzetekben annyit szapult Firnicz Józseffel, az egész honi strandkézilabda élet vezéralakjával. Végül is hamar dűlőre jutunk, mondja, ő nem haragszik rám, gyorsan le is tegeződünk, én pedig egy konstruktív együttműködést ajánlok, amit lehetne kompromisszumos békekötésnek nevezni, bár ez a fogalom nem igazán takarja a jelenlegi helyzetet. Lényeg az, végre személyesen találkozhattunk, és megbeszélhettük a vitapontokat. Az érdek ugyanaz: mindketten szeretjük a strandkézilabdázást, és tenni is akarunk érte.
Az első női meccset – ami a lelátóhoz közelebb esik – onnan a magasból szemlélem, egyfajta próba ez, felmérem, mennyire látom a játékosokat, mennyire ismerem fel őket, számozásról-mozgásról. Nemsokára kisebbfajta kacajjal egybekötött mosoly is megjelenik az arcomon, mondván a 2-Cool-Ya (aki nem tudná, ez a név a tököli lányokat takarja) csapatának legbohóbb – de egyben szeretetreméltó – személyisége, Mátrai Nóri talán a tűző nap, talán a korai időpont hatására az ellenfél helyéről akarja elvégezni a „szétlövést”, úgy szólnak neki, menjen át a másik oldalára – futballnyelven szólva, mintha az ellenkező kapunál szeretne tizenegyest rúgni. A strandkézilabdába – meg a „Kacsa” becenévre hallgató ifjú hölgy habitusába - bizony ez is belefér.
Nemsokára kezdenek a gyarmati fiúk is, a Balassagyarmat BHC alakulata, amelyik első blikkre a gyengébb csoportba került – a fő esélyes Letenye a másik ágon játszik -, a Beach Soldiers Győr ellen vívják a nyitómeccset. És jééé, lány kapusa van a fiú csapatnak, rögvest fel is lapozom a névsort, Bánfalvi Kittinek hívják a kis hölgyet, alacsony, nádszálvékony teremtés, de biztos, hogy igen nagy bátorság lakozik benne, ha szembe mer szállni az erős férfi-löketekkel, a hat méterről, vagy annál is közelebbről érkező bombákkal. Ilyenkor ám nincs pardon, nincs kímélet, nem babra megy a játék, Bécsi Misi meg is suhintja rendesen a „pörgőt”, Kitti kissé behúzza a nyakát. A meccs eleje elég döcögős a gyarmatiaknak, aztán persze beindul a menet egyre jobban, Szabó Andris is elkapja a ritmust, a bal szélen jönnek a forgómutatványok utáni szépséges gólok. A második szettben aztán a „nyúl”, Kajdy Norbi szintén ügyesen lövi a kétpontosokat, így magabiztosnak ígérkezik a siker. Amitől viszont tartottam kissé, bekövetkezik, Kitti repül ki a kapuból és pont homlokon kólintja a labda. Nem messze tőlem ücsörög a fűben Kántor Kamilla, az Európa-bajnok ifiválogatott egyik kapusa, fel is szisszen erre a jelenetre, pedig ő aztán tudja milyen érzés, mikor ilyen módon nézel farkasszemet a labdával. Kitti viszont leány a talpán, röpke ápolás után visszatér a háló elé.
Az első derby tehát „behúzva”, jöhet egy kis pihenés, csak bő másfél óra múlva következik a második csoportmeccs. Addig én is elindulok a lelátó irányába, egy újabb női találkozót szemrevételezni. A Laza Ladyk (már az elnevezés is rendkívül egyedi) OVB Beach Girls elleni rangadójára érek oda. Mindkét csapatban akad számomra sok ismerős, teremből és strandról egyaránt. Az OVB-sek edzőnője, a válogatottat is megjárt Kiss Zsófi rózsaszín pólóban irányítja a társakat: Jónás Juci és Berkesi Dóri a vezéralakok. Juci a „nyúl”, biztos nem sértődik meg, ha elárulom, túl már a pályafutása zenitjén, de a csukló még mindig csukló, a rutin megmaradt, és ezekkel simán át lehet vágni a vetélytárs kapusát. Dórit meg szemlátomást feldobja, hogy néha óvó anyai szemmel kinézhet a gyermekére, akire momentán, míg a mama dolgozik, a papa, azaz Szaka Laci vigyáz, aztán persze jön a csere a dadaszerepben, mert Laci ezen a hét végén a letenyei srácokat erősíti. A „Laza csajoknál” feltűnik Pável Niki, ő is rendelkezett korábbi néminemű „érzelmi jellegű” balassagyarmati kapcsolatokkal, meg is lepődöm, hogy ott ugrándozik a homokban, mert azt hittem már nem játszik – persze ez lehet, csak a teremre vonatkozik. Markó Zsófi – szintén nyugat-nógrádi kötődésekkel – ezen a meccsen nem kap szerepet, de később biztos beszáll, mert ugye egy jó balkezesre mindig szükség van.
No de közben készülni kell az első közvetítésre. Gyors gyűjtő-körútra indulok, célba veszem az OVB-fiúkat, ők lesznek most a gyarmatiak ellenfelei, egyeztetem a neveket a számokkal, sőt, még azt is elárulják, ki hol „nyomja” a teremben.
Érdekes a strandkézilabdát televízióban, egyenesben közvetíteni. Riporteri szempontból mindenképpen nehezebb, mert itt aztán csak nagy néha akad üresjárat, beszélni kell folyamatosan, nincs idő „rózsagyuris” villám-kortyokra sem, a végére rendesen kiszárad a száj, kapar a torok, főleg persze azért, mert a Balassagyarmat BHC tovább dübörög, 2-0-ra megnyerik a legények ezt az összecsapást is. Ugyanúgy indul az egész, mint az elsőn, vezet az ellenfél, de nem sokáig, ha pedig megfordult a kocka, onnan már nincs apelláta…
Az újabb – immár harmadik – csoportmeccsig még van kis idő, momentán a saját tanítványomra, Garamvölgyi Esztricsére is kíváncsi vagyok, aki ugye a harmadik meccsen mellettem fog „szakkomentátorkodni”, de ő a Sünök női csapatának egyik erőssége is, tehát a homokban szintén akad feladata. Csupán öten vannak – Petrovics Gerda mezőnyjátékosként vonul a kapuba – az ifiválogatott büszkeségei, a rétsági Ivanics Dóri pókhálózza a felső sarkot, Esztricse beállósban (!) pörög, Fekete Bozsi és Szondi Zsófi meg a saját helyén, azaz a szélen vállalja be a legrizikósabb helyzeteket is. Csere nélkül ezt a játékot művelni, nem mindennapi feladat, nagy-nagy energia kell hozzá, de nyerik a találkozót.
Közben Gróz Janóval is váltok pár mondatot, megbeszéljük, hogy feljön a kommentátor-állásba, és nyilatkozik kicsit az Eb-ről. Aztán kiderül, sajna rossz az egyik mikrofonunk, a megjavítása időbe telne, interjúknak, „szakkomentátorkodásnak” így fuccs, marad az egyszemélyes közvetítés a Balassagyarmat BHC-Homokfutók Szeged csoportdöntőről. Ráadásul erre a kétszer tíz percre Firnicz József is mellém telepedik, felettébb remélem, azzal a célzattal, hogy menet közben szerezzen közeli tapasztalatokat egy vidéki „csóró” kommentátor munkájáról… Szerencsém is van – ami persze a gyarmati fiúk pechje -, hogy szétlövés lesz a vége, így a strandkézilabda mérkőzések mindent eldöntő büntető-párbaja debütál az Ipoly TV-ben. Mondom is közben, Babicz Balázs meg Kovácsovics Laci nyilatkozta tavaly, „szétlövésben mi vagyunk a világ legjobbjai”, bízom benne, hogy a honi amatőr mezőnyben ez a titulus a gyarmatiakat illeti, aztán, sajnos, rácáfolnak a srácok, mert elvesztik a csatát. A csoportelsőség – a körbeveréseknek, meg az első két ütközet magabiztos sikereinek következtében – azért a balassagyarmatiaké.
Lassan búcsúzunk Orosházától. A munka után még jöhet a megérdemelt korsó sör a közeli büfében, még pár szó Firnicz Józseffel: megemlítem neki, hogy én remekül éreztem magam, ami így is van, bár rettenetesen leégtem – nem szakmailag, remélem -, és zökkenőmentesnek ítéltem a lebonyolítást. Neki viszont akadnak hiányérzetei – ami helyes is, mert egy szervező ne legyen teljesen elégedett -, megbeszéljük, hogy kap majd példányt a közvetítés felvételeiből – és már indulunk is haza.
Másnap délelőtt telefonon hív Demus Dani, elődöntőbe jutottak, amit magam is láthatok majd a számítógép előtt ülve, az élő internetes közvetítésben. Ráadásul nem akárkikkel vitathatom meg azonnal friss élményeimet. Kerékgyártó Zsolt, a 2-Cool-Ya jelenleg éppen Kuwaitban edzősködő mestere a „csetpartnerem”, aztán a döntőkre csatlakozik ehhez a „szakkollégiumhoz” Vártok Ákos, a magyar férfi válogatott szövetségi kapitánya. Bevallom, büszke is leszek kicsit magamra, hogy hasonlóképpen látom-észlelem az erényeket és hibákat, mint nagyrabecsült, magasan jegyzett kollégáim, s közben arra is marad időm, hogy a tököli lányok csinos alakját – különösképpen a másodedzőét, „Szapi-ét” – méltassam. A Balassagyarmat – csakúgy, mint a „Tukúlja” finálét vívhat.
A döntő aztán egyik társaságnak sem ízlik, mert Berkesi Dóra a fentebb emlegetett nem kis mértékű családi „háttértámogatástól” kísérve, bravúrt bravúrra halmoz az OVB kapujában, s a társak, főként Gyurcsányi Móni, Szélesi-Kovács Melinda, és persze Jónás Juci elöl, mutatnak maradandót - simán nyerik a döntőt. Szegény Marosi Ritát, a tököli „nyulat” sajnálom, mert bizony sokszor fennakadt a nála jóval erősebb felépítésű OVB-védőkön. De amikor le tudta passzolni a labdát Kovács Kingának, vagy az ikertesó Krisztinek…
A zárás a fiú finálé. Papírforma szerint nem a Gyarmat az esélyes. A Letenyében ott a fél válogatott, KovaLaci a beálló, Tuba Kovács Ervin a kapus, de hát említhetném Kőhalmi Dánielt, Hajdú Tomit, meg az apaszerepből éljátékossá avanzsáló Szaka Lacit is… Mégis, egy ideig jól tartja magát a palóc legénység, 14-16-nál viszont beüt a krach… Internetes közvetítés volt-nincs, áll a kép, megmerevedett… Mire visszajön az adás, már a második szett hajrájában járunk. Vártok kolléga megkérdezi a cseten: „ki nyerte az első szettet?” Tehát nem az én készülékemben volt a hiba. Hamarosan vége is a meccsnek, magabiztosan győzött a Letenye, nem tett csodát a Gyarmat. De sebaj! A maximumot kihozta a fiúkból Demus Dani és Hege! A két kapus, Kovács Robi meg Síró Zoli – figyelem, ő már nem aktív a teremben (!) – nagyszerűen védett, Kovács Korin abszolúte nem látszott, hogy ő ma már csak a kettlebellért – ez egy érdekes sportág, aki akarja, nézzen utána a neten - él, Szabó Andris Tiszavasvárihoz hasonlóan most is gólkirályi címet nyert, Széles Zoli főként a védekezésben szerzett labdáival tűnt ki, Bán Dávid nem úszott meg egy piros lapot, tehát a védekezése neki is elsőrangú volt, Bécsi Misi a csapat „Benjáminja” egyre jobban tud már pörgőzni, Kajdy Norbi meg végre támadásban is rendesen kiélhette a szenvedélyeit – ha már a teremben főként csak védekezésben számítanak rá. Egyszóval: a gyarmatiak teljesen megérdemelték ezt az ezüstérmet!
Ez volt tehát a két forró orosházi nap, aminek első részében én magam is a helyszínen lehettem, s borzasztóan sajnálom – így utólag – hogy a vasárnapot már itthon kellett töltenem. De jövőre már másként lesz!
Hegedűs Henrik
2011. augusztus 1., hétfő
Kiss kontra Kis
„Ám egyáltalán nincs elzárva a vegyestől sem, noha hallom, hogy panaszkodott háttérbe szorítása miatt, holott szó sincs ilyesmiről. Csupán annyi történt, hogy vegyesen akadt nála két jobb is odahaza, Cseh és Verrasztó Dávid, így itt neki már nem volt helye. Természetesen, ha jobb időt ér el bármelyiküknél július 1-ig, akkor úszhat 400 vegyesen is a londoni olimpián. Nem a parton, a vízben dől el minden."
Ezt a nyilatkozatot Kiss László, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya tette, a sanghaji világbajnokságot záró értékelésében azzal kapcsolatban, hogy a két szép bronzérme után joggal dacosan kifakadó Kis Gergő azt mondta, őt és edzőjét itthon, Magyarországon az utóbbi időben teljesen félreállították és megalázva érezte magát.
Ugye Ön sem gondolja komolyan Kiss úr, hogy szavai fedik a valóságot? Ugye Ön sem gondolja komolyan, hogy ez így igaz, vagyis minden a vízben dől el? Nem! Nem! Kis Gergőt nem a vízben állították félre, nem a medencében elért eredményei alapján alázták meg, hanem bizony ott, kinn a parton, vagy éppen edzői szobákba, „susmus-diskurzusok” közben és után. Mert bizony, azon a tavalyi Európa-bajnokságon a Turi és Verrasztó csoport rendesen összejátszott Kis Gergő kiebrudalása érdekében. A Komjádiban, a Kőér utcában, vagy éppen egy pohár sör melletti beszélgetés közben a két hazai „úszópápa” – bár Széchy Tamás óta óvatosan bánnék ezzel a fogalommal, most sem a tudás, sokkal inkább a hatalom(vágy) miatt illetem őket ilyen kijelentéssel – alaposan megbeszéltek mindent. Kit és hogyan kell háttérbe szorítani, milyen módszerekkel kell okoskodni ahhoz, hogy mindenfajta fővárosi „szakmai”, de sokkal inkább szponzori igényt kielégítve, az ő csoportjukban úszók jussanak ki a világversenyre.
Kedves Kiss László, tessék csak elgondolkodni azon, ha nem lett volna alapja a fentebb vázolt történetnek, ha csak uszodai „klórvizes” pletykákból értesült volna a mögötte történt összejátszásokról Kis Gergő, akkor biztosan másképp alakulnak a dolgok. Nem, őt teljesen valóságosan értesítették arról, teljesen reálisan szembesült a ténnyel, hogy nem tudása és képességei alapján, hanem egyéb öntörvényű és aljas háttéralkuk következtében kényszerült távozni a honi vegyesúszó mezőnyből. Mert bizony nem jobb nála Verrasztó Dávid, és most már – sajnos - Cseh László sem!
Az pedig, hogy az ajkai műhelyben, a Farkas András szakmai felügyeletéhez váltig és kitartóan ragaszkodó Kis Gergő nem csupán túltette magát az emberi megaláztatásokon, hanem kiharcolva a sanghaji részvétel jogát egyenesen fantasztikus országos csúcsokig és bravúros bronzérmekig emelkedett, elsősorban sportemberi nagyságát, gerinces, kiváló férfias magatartását, úszói tehetségét igazolja. Az „aki másnak vermet ás, maga esik bele”, amúgy egyértelműen a Verrasztó-Cseh duó edzőinek célzott mondatával pedig tökéletesen egyet kell értsek.
Kiss László mesteredző, Turi György, meg Verrasztó Zoltán pedig igencsak elgondolkodhat, mit és hogyan rontott el, meddig tart az ő tisztességük, és hol kezdődik az a ronda, mondhatni ocsmány munka, amit mi, magyarok, olyan kiválóan művelünk évszázadok óta, s amit nemes egyszerűséggel csak „fúrásnak” nevez a köznyelv.
Ezek után nem kívánhatok mást Kis Gergőnek, mint egy csodaszép aranyérmet az 1500 méteres gyorsúszásban, és – ha sikerül kijutnia – egy másik medált is, mondjuk a verhetetlennek tűnő Lochte mögött a 400 vegyesen…
H.H.
Ezt a nyilatkozatot Kiss László, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya tette, a sanghaji világbajnokságot záró értékelésében azzal kapcsolatban, hogy a két szép bronzérme után joggal dacosan kifakadó Kis Gergő azt mondta, őt és edzőjét itthon, Magyarországon az utóbbi időben teljesen félreállították és megalázva érezte magát.
Ugye Ön sem gondolja komolyan Kiss úr, hogy szavai fedik a valóságot? Ugye Ön sem gondolja komolyan, hogy ez így igaz, vagyis minden a vízben dől el? Nem! Nem! Kis Gergőt nem a vízben állították félre, nem a medencében elért eredményei alapján alázták meg, hanem bizony ott, kinn a parton, vagy éppen edzői szobákba, „susmus-diskurzusok” közben és után. Mert bizony, azon a tavalyi Európa-bajnokságon a Turi és Verrasztó csoport rendesen összejátszott Kis Gergő kiebrudalása érdekében. A Komjádiban, a Kőér utcában, vagy éppen egy pohár sör melletti beszélgetés közben a két hazai „úszópápa” – bár Széchy Tamás óta óvatosan bánnék ezzel a fogalommal, most sem a tudás, sokkal inkább a hatalom(vágy) miatt illetem őket ilyen kijelentéssel – alaposan megbeszéltek mindent. Kit és hogyan kell háttérbe szorítani, milyen módszerekkel kell okoskodni ahhoz, hogy mindenfajta fővárosi „szakmai”, de sokkal inkább szponzori igényt kielégítve, az ő csoportjukban úszók jussanak ki a világversenyre.
Kedves Kiss László, tessék csak elgondolkodni azon, ha nem lett volna alapja a fentebb vázolt történetnek, ha csak uszodai „klórvizes” pletykákból értesült volna a mögötte történt összejátszásokról Kis Gergő, akkor biztosan másképp alakulnak a dolgok. Nem, őt teljesen valóságosan értesítették arról, teljesen reálisan szembesült a ténnyel, hogy nem tudása és képességei alapján, hanem egyéb öntörvényű és aljas háttéralkuk következtében kényszerült távozni a honi vegyesúszó mezőnyből. Mert bizony nem jobb nála Verrasztó Dávid, és most már – sajnos - Cseh László sem!
Az pedig, hogy az ajkai műhelyben, a Farkas András szakmai felügyeletéhez váltig és kitartóan ragaszkodó Kis Gergő nem csupán túltette magát az emberi megaláztatásokon, hanem kiharcolva a sanghaji részvétel jogát egyenesen fantasztikus országos csúcsokig és bravúros bronzérmekig emelkedett, elsősorban sportemberi nagyságát, gerinces, kiváló férfias magatartását, úszói tehetségét igazolja. Az „aki másnak vermet ás, maga esik bele”, amúgy egyértelműen a Verrasztó-Cseh duó edzőinek célzott mondatával pedig tökéletesen egyet kell értsek.
Kiss László mesteredző, Turi György, meg Verrasztó Zoltán pedig igencsak elgondolkodhat, mit és hogyan rontott el, meddig tart az ő tisztességük, és hol kezdődik az a ronda, mondhatni ocsmány munka, amit mi, magyarok, olyan kiválóan művelünk évszázadok óta, s amit nemes egyszerűséggel csak „fúrásnak” nevez a köznyelv.
Ezek után nem kívánhatok mást Kis Gergőnek, mint egy csodaszép aranyérmet az 1500 méteres gyorsúszásban, és – ha sikerül kijutnia – egy másik medált is, mondjuk a verhetetlennek tűnő Lochte mögött a 400 vegyesen…
H.H.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)