2010. szeptember 23., csütörtök

Egervári a felelős


Ha azt a kérdést kellene boncolgatnom, vajon ki a felelős a magyar labdarúgó utánpótlás válogatott kudarcáért, azért, hogy fiatal focistáinknak nem teljesült a nagy álom, az ötkarikás részvétel, azt hiszem, egyértelműen felelhetek: Egervári Sándor. Az az edző ugyanis, akit megítélésem szerint érdemtelenül ültettek oda az U 20-as világbajnokságra kijutott csapat kispadjára (és a bronzérem kivívásában a fő érdem Sisa Tiboré és Wilco van Buuren-é, nem az övé), mihelyt a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya lett, teljesen elfeledte az utánpótlást, mi több, (horribile dictu!) mintegy felemelte azt a három játékost az A-keretbe, akik nélkül az utánpótlás csapat, ha nem is fogatlan oroszlán lett, de jelentős erejét vesztette.
Biztos vagyok abban, ha Lázár Pál, Elek Ákos és persze Koman Vladimir nem ül fel a stockholmi járatra, nem „ég” egy nagyot a Rasunda stadionban, hanem itthon lép pályára a saját korosztályában Wales ellen, akkor „hótzíher”, hogy győzelmet aratunk. Akkor a bosnyákok ellen sincs a döntetlen, vígan kinn a társaság az utánpótlás Eb-n, ott pedig jövőre nagyot alkotva, felszabadultan futballozva 1996 után újból kijuttatja magát az olimpiára.
De nem, Egervári mester nem ezeket a szempontokat mérlegelte, hanem megint elbújt a szokásos „új csapat, tehát csoda lesz” honi labdarúgó szappanopera tizenvalahanyadik fejezetének hamis álarca mögött, és elhitte azokat a felhangokat, amit Csányi és Orbán vezérek buzgón kiáltoztak sokadszorra visszhangozva a jelmondatot: „most vagy soha magyar foci”!
Így aztán két szék között a padlóra zuhant a magyar foci, a svédek átlépdeltek rajtunk, a moldávok ellen szenvedett a legénység (igaz nyert), és nincs kétségem afelől, hogy a finnek ellen sem lesz könnyebb, nem beszélve a hollandokról. A három emberke, aki nyugodtan játszatott volna Wales és Bosznia ellen, a nagyválogatottban nem osztott-nem szorzott, velük sem lett „édesebb a sütemény”, de elmaradt az ujjongás, kútba esett a remény, hogy netán az olimpián valamit alkothatunk.
Most már csak szegény Pintér Ádámot sajnálom, aki mindenhol azt nyilatkozta, mennyire nagy álma az olimpiai szereplés, a minden sportoló számára semmivel össze nem hasonlítható élmény, és most elvette ezt tőle egy kopaszodó, hatvanéves őszes úr, aki ki tudja meddig csücsülhet még azon az egyre forróbb kispadon, ahol senki sem lehet biztonságban.
Hegedűs Henrik

2010. szeptember 22., szerda

Körforgalomnak alapkő?

A napokban nagy csinnadrattával letették az alapkövét a balassagyarmati Május 1.-Szügyi-Nyírjesi út csomópontjában létesítendő körforgalomnak. Az eseményen kinn volt a város polgármestere, alpolgármestere, és természetesen magát az alapkövet lehelyező prominens személy, Fónagy János korábbi miniszter, mostani államtitkár is.
Az ember arra gondol, hogy ekkora felhajtást egy-egy nagy épület, gyáregység, egyéb "monstrum" felépítése előtt szoktak tartani, vajon egy körforgalom beleillik-e a sorba? Én azt mondoM, nem igazán. A Kiss Árpád Általános Iskola új tornatermével kapcsolatosan az ilyen alapkőletevő-ünnepség teljesen ésszerű és normális, miként ilyenkor ugyebár azt is megünneplik, mikor elérik az építmény legmagasabb pontját. No de egy körforgalomnak minek ilyen?
Hosszú töprengés közben beindul a józan paraszti ész, és végül lesett a tantusz. Hát persze, október harmadikán választ az ország és az effajta csinnadrattának most helye van, kampányfogás, mifene... Hát ezért volt kinn a polgármester, az alpolgármester, meg Fónagy úr is.
És biztos vagyok benne, novemberben, az átadáson szintén lesz minden, mi szem-szájnak ingere...
H.H.