Ha azt a kérdést kellene boncolgatnom, vajon ki a felelős a magyar labdarúgó utánpótlás válogatott kudarcáért, azért, hogy fiatal focistáinknak nem teljesült a nagy álom, az ötkarikás részvétel, azt hiszem, egyértelműen felelhetek: Egervári Sándor. Az az edző ugyanis, akit megítélésem szerint érdemtelenül ültettek oda az U 20-as világbajnokságra kijutott csapat kispadjára (és a bronzérem kivívásában a fő érdem Sisa Tiboré és Wilco van Buuren-é, nem az övé), mihelyt a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya lett, teljesen elfeledte az utánpótlást, mi több, (horribile dictu!) mintegy felemelte azt a három játékost az A-keretbe, akik nélkül az utánpótlás csapat, ha nem is fogatlan oroszlán lett, de jelentős erejét vesztette.
Biztos vagyok abban, ha Lázár Pál, Elek Ákos és persze Koman Vladimir nem ül fel a stockholmi járatra, nem „ég” egy nagyot a Rasunda stadionban, hanem itthon lép pályára a saját korosztályában Wales ellen, akkor „hótzíher”, hogy győzelmet aratunk. Akkor a bosnyákok ellen sincs a döntetlen, vígan kinn a társaság az utánpótlás Eb-n, ott pedig jövőre nagyot alkotva, felszabadultan futballozva 1996 után újból kijuttatja magát az olimpiára.
De nem, Egervári mester nem ezeket a szempontokat mérlegelte, hanem megint elbújt a szokásos „új csapat, tehát csoda lesz” honi labdarúgó szappanopera tizenvalahanyadik fejezetének hamis álarca mögött, és elhitte azokat a felhangokat, amit Csányi és Orbán vezérek buzgón kiáltoztak sokadszorra visszhangozva a jelmondatot: „most vagy soha magyar foci”!
Így aztán két szék között a padlóra zuhant a magyar foci, a svédek átlépdeltek rajtunk, a moldávok ellen szenvedett a legénység (igaz nyert), és nincs kétségem afelől, hogy a finnek ellen sem lesz könnyebb, nem beszélve a hollandokról. A három emberke, aki nyugodtan játszatott volna Wales és Bosznia ellen, a nagyválogatottban nem osztott-nem szorzott, velük sem lett „édesebb a sütemény”, de elmaradt az ujjongás, kútba esett a remény, hogy netán az olimpián valamit alkothatunk.
Most már csak szegény Pintér Ádámot sajnálom, aki mindenhol azt nyilatkozta, mennyire nagy álma az olimpiai szereplés, a minden sportoló számára semmivel össze nem hasonlítható élmény, és most elvette ezt tőle egy kopaszodó, hatvanéves őszes úr, aki ki tudja meddig csücsülhet még azon az egyre forróbb kispadon, ahol senki sem lehet biztonságban.
Hegedűs Henrik
