Láttam egy meccset 2/1 – Egy felkészülési csata margójára

Lassan, szépen vége szakad a nyárnak, s a buzgó sportrajongó alig várja már, hogy a szorgos homok-ütközetek végeztével a kedvencek minél előbb immár a teremben is kimutassák a foguk fehérét, és végre kiérdemeljék a szurkolók heves dicséretét.
Így vannak ezzel azok is, akik a Balassagyarmati Kábel SE törzsdrukkereinek számítanak, ők minden meccsen ott toporognak-izgulnak a lelátón, és úgy háromnegyed-ház erejéig ezúttal is megtöltik a Városi Sportcsarnokot, amikor is a derék fiúk az elmúlt két hét kőkemény, fáradtságos alapozásából "éppenhogy kibújva” rendes labdát ragadnak, s a Gyöngyös II. ellen mutatják meg, hol is tartanak a felkészülésben. Itt van Hege is, a vezérszurkoló, dob nélkül ugyan, azt „jegeli” még, de a hangját nem kíméli, löki-löki-löki a dumát a kezdetektől…
Aki eget rengető csúcsformát vár már most, első alkalommal, az nem csupán nagyon csalódott lesz a kétszer harminc percnyi játék után, de nem is ért igazán a kézilabdához. Mert van bizony technikai hiba bőven, még a sportág alapjait egyáltalán nem most, és egyáltalán nem alacsony szinten elsajátító, ős-rutinos kubai José Savón is egyszer-kétszer kicsusszantja kezeiből a játékszert, de ez most egyfajta köztes állapotnak betudható, a karok-izmok még medicinhez szoktak, s ilyenkor olyan érzés a normál labdát megmarkolni, mintha lufival játszadoznánk.
Na de vissza a játékhoz, vissza az izzadságos kedd esti összecsapáshoz: mindkét csapat robog-rohan, ez természetes a gyöngyösi fiataloktól, de aki ismeri Kedves László mester edzői ars poeticáját, az természetesnek tekintheti a kábeles srácoktól is. Jómagam elsősorban az új arcokra vagyok kíváncsi, akik közül többen nem is igazán újak. Gondolok itt például Kertész Gáborra. Mi annak idején együtt nevelkedtünk a „hírneves” Kábel-ifiben, s Gabi még most is, harmincnyolchoz erőteljesen közelítve sem vesztett a lendületből, lövőerőből, képzettségből. Látszik rajta, küzd-akar, hajt, mert ennek a csapatnak minden rutinos emberre szüksége van, mert ugye a kézilabdában sem a kor számít, hanem a tudás. Momentán Savón is negyvenkettő éves, rajta sem látszik mindez, bal kezétől most is rettegnek a kapusok, nem csupán a lövései villámgyorsak, hanem az a sokszor csodált átemelős csel is, amivel az elmúlt évtizedekben annyi sok védőt bolondított meg.
Itt van, régi ismerősként „Piri” is, azaz Piroska Krisztián, ő három éve ugye már játszott itt, az Ipoly partján, nagy hasznára lehet ennek a Kábelnek, mert ugye Barnyák Ádám és Demus Dani csatasorból való távozásával – hiszen Döme most már pályaedzője a társaságnak – a beállós helye vált az egyik hiányposzttá. Ebben a pozícióban kereshetjük Báthori Pétert is, a tatai fiút, akinek remélhetően bajnoki meccsen is tapsolhatunk majd ősszel. Lám, a megtermett legény nem csupán a védőfalban jeleskedő támadóként szolgál, ha kell, átlövői babérokat arat, most is lő egy formás gólt.
Miközben mindezt „szemlézem”, szép lassan eltelik az első félidő, nagy-nagy robogásban, loholásban, amiből a gyarmatiak jönnek ki jobban – hja, a Gyöngyös állítólag négy alapemberét „tartalékolta” a bajnokikra, nem hozott elő minden adut a tarsolyból. A félidő 19-8, láttam, amit látni kellett, szembesültem a hibákkal is, de a lényeg, tapasztaltam szép mozzanatokat, erőszakos, jó ütemű védekező megmozdulásokat, ügyes lerohanásos támadásokat, pompás felső átlövéseket.
Viszont mennem kell, a második játékrészről lemaradok. Hallom utána, hogy 38-22 lett a vége, hogy Savón a szélről még „cunderezett” is, és mind a tizenhárom bevethető fiatalember kellő játéklehetőséget kapott.
Túl sok tanulság még nem szűrhető le ebből az első próba-fellépésből, annyi viszont igen: ha a jobbszélső helyére is szerez a csapat egy legalább „Taki-kaliberű” balkezes emberkét, akkor ez a Kábel SE bizony joggal pályázhat a középmezőny élére az NB I/B Keleti csoportjában.