Mintha szaunába érkeznénk. Kinn tűz a nap, szeptember tizenegyedikéhez képest elképesztő a forróság, de ami itt benn, az ózdi sportcsarnokban fogad, annak talán leginkább a buzgón fürdőző finnek örülnének.
Ahogy a mérkőzés előtt egyeztetem az egyik helybéli „béközepes” szurkolóval a hazaiak számszerű összeállítását, egyre inkább érzem, a toll sercegése közben felettébb izzadnak az ujjaim, a tenyerem, s belegondolok, mi lesz itt később, a meccs hevében.
Az Ipoly tévé stábjával – két kamerával, „vágóasztallal” – jó előre felkészültünk mindenre, s csakhamar meg kell állapítanom – nem kis büszkeséggel – hogy technikai színvonalban ’biz mi messzi felülmúljuk az ózdi tévés kollégákat, akik a szemközti lelátó tetején helyezkednek el, egy szem minikamerával – a házigazdák szurkolói szépen a szemünkbe is mondják a véleményüket a saját tévéseikről, igen lefitymáló hangnemben.
De már indul is a találkozó. Az első négy percben csak úgy „potyognak” a hetesek, a játékvezető páros szorgosan ítéli meg a büntetőket. Ózdi részről a jól megtermett, amúgy „néhány” kilóval mázsán felüli beállós, Papp Gábor nagyon él, őt foglalkoztatják elsősorban a kinti emberek, Borsodi, meg a tavaly a gyarmatiaknak oly sok örömet szerző, és nógrádi játékáról biztosan szép emlékeket őrző irányító, Barta Dani. Az egyik ilyen bejátszás után is hetes következik, derék balkezes szélső, Duzsi Dávid odaáll, és kegyetlenül fölé bombáz, ha nem lenne a labdafogó háló, biztosan a szomszédos focipályán landolna a játékszer. Nocsak, ezek szerint nem csak az én tenyerem izzad…
Öt perc tizenkét másodperc telik el, amikor a sípmester-duó rögvest átveszi a főszerepet a pályán. Papp helyet készítve fellép a védőfalból, jócskán tolja maga előtt Báthori Petit, majd úgy rálöki őt rutinos társára, az érkező Borsodira, hogy a gyarmati beállós alkarja állcsúcson találja az ózdi játékmestert. Persze Borsodi sem akárki, jó erősen „rájátszik” az esetre, szenved, elesik, kiabál, mire a kellőképpen még be nem melegedett „jévé” kezében villan a piros lap, s Báthori máris mehet zuhanyozni. A kábeles kispadon nagy a felzúdulás, Havassy Kálmán technikai vezető minden retorikáját igyekszik bevetni, de ahelyett, hogy a döntés megváltoztatására tudná késztetni a játékvezetőket, ő is kap előbb egy sárgát, aztán egy két percet, majd a piros lap után ő is ülhet fel a lelátóra.
A közvetítőállásban én is csóválom a fejem, kis híján leesik a fülhallgató a kobakomról, de azért reménykedem benne, nem fog eztán eldurvulni a meccs. Nem is így folytatódik, ami köszönhető főleg annak, hogy a Kábel SE a játékra, a pontos támadás-befejezésekre koncentrál. Kovács Peti indul, már 4-5. A másik Kovács, Robi parádézik a kapuban, ellentámadás, „KokóPeti” közel a falhoz, lő, már 4-6. Savón sem akar lemaradni, az ébenfekete kiválóság – ki hinné, hogy már negyvenkét esztendős – kérlelhetetlenül betör: 4-7. Megint a Gyarmat jöhet, a túlsó oldalról Bécsi Misi fut be, megkapja a lasztit, fordul: 4-8! Ha jól emlékszem, ez nála debütálás az NB I/B-ben, hazafelé a buszban jöhet a daj-daj!
Az Ózdon még az időkérés sem segít, Barta apuka, alias Zsolt, törheti a fejét bőszen, hogyan állítsa meg az Ipoly-parti lendületet. Cserél is kettőt, akikből az egyik, a balkezes Harkó kiejti a labdát, Savón robog, az eredményjelzőn meg már 5-10 díszeleg! Vajon sima lesz? Kedves mesternek most némi variálásra támad kedve, José barátunk a sarokban, mellette Kokó a jobbkettő, jön Kertész Gabi irányítani. Egykori ifis csapattársam – haj, de régen is volt az már – ugrik, puskáz keményen, már 7-12 ide!
De ekkor mintha megtörni kezdene ez a gyorsvonati tempó. Egyre több a hiba. Labdák csattannak a kapufán, Savón ziccerben – először – ront, az Ózd meg kiváltképp zárkózik. Még szerencse, hogy akad egy-egy rutinos felvillanás, „Rodney mester”, Kokó, meg Kertész kolléga segíti át a holtponton a csapatot, és nem engedi háromnál közelebb a riválist. A béközepes kis „grupettó”, előttem űzi-hajtja a kedvenceket, lám meg is lesz a hatása, mert az utolsó másfél percben csak ők találnak be, Panyi a végén felkukkant az órára, robog, áthámozza magát két emberen, és a félidő lefújásának pillanatában 16-17-re zárkóztatja a házigazdákat. Izgalmas lesz a folytatás!
Szünet után emberhátrányban a Kábel, ezt alaposan kihasználja az Ózd. Előbb Harkó lő át, majd az első félidőben mit sem mutató balszélső, Lázár csíp el egy hosszú indítást, és ismét a borsodi alakulatnál az előny. No, nem sokáig, mert Kokó egy hetesből egyenlít, de most már nem úgy megy a játék, mint jó húsz-huszonkét perccel ezelőtt. A gyorsvonati sebesség átváltott „BZ-motorvonat metódusba”, igaz, Savónt most emberfogással őrzik – ki tudja, miről traccsol a védőjével, ha egyáltalán szóba áll vele -, aztán fogja magát, és lehúzódik a szélre. De onnan is eredményes! Jön Alex is, azaz Gubó, eddig egy szimpla kapufáig jutott, most nyílik a tér előtte, felugrik, és a hálóba bombáz. De ezzel is csak 20-20 még! Ráadásul Rodney büntetőt ront, egy kicsit lezserül akarta most tenni, erre ráfázott sajnos.
Kedves mester nem vár, mire magától igyekszik kikecmeregni a kisebbfajta gödörből csapata, ő lép, alig tizennégy perc elteltével már időt kér, magyaráz, gesztikulál, lelkesít. Mire visszamennek a fiúk, Scitovszkyt, a fiatal ózdi srácot már ki is állítják, s ezzel a két perc eséllyel él is a Kábel: 23-24-re vezet a társaság. Ám a meccs hektikus izzása megmarad továbbra is, találat itt, találat, ott, így haladunk lassan a hajrá felé. A gyarmati tréner változtatásra szánja el magát, Széles Zolit küldi melegíteni, ekkor még ő sem gondolja, hogy „dzsolidzsókert” húz elő a bohócsipkából. 26-26 után egy ellentámadásnál épp Zoli az, aki érkezik a második vonalból, kegyetlenül bombáz az amúgy eddig jól hárító Losonczi hálójába, majd újból ő jön, ezúttal beállóban pördül-fordul: 26-28! Erre Nyeste felel, de utána már csak szűk másfél perc van, és a Kábel támad. Ha gól születik, vajon lehet-e hátradőlni. A kommentátorállásban egyre pergősebben, izgatottan hajtogatom a magamét, ez kell, ilyen meccsek kellenek a jónépnek. És érkezik Savón, betör, a bőrből készült golyó csak úgy lassan vánszorog befelé, de eléri végcélját: 27-29!
Az Ózdnak semmi sem drága. Ellenakció, hétméteres: Kocsis belövi. Ihász Álmos, akiről eddig alig ejtettem szót, holott a második félidőben már ziccereket fogott, szép lassan araszol előre a labdával a középkezdésig. Sípszó, a játékszer eljut Gubóig, átemelne, de belemenést fújnak a bírák. Kokó robog oda, tudja, észleli, ilyenkor gyorsan kell cselekedni, a labdát igyekszik megkaparintani. Kis lökdösődés, újabb sípszó: piros lap Kokónak! Láda sporttárs, a zsűri, idejét érzi az intézkedésnek, int, mutogat, beszél, mire csak 4 ember marad a gyarmatiaknál.
Tizenkét másodperc van hátra! A labda elindul az ózdi kezeken balra, majd vissza, Nyeste ugrik, sehol senki a környéken, szabad az út, lő, Álmos meg valahonnan a hátsóagyi fertályról impulzust kap, merre kell indulni, ugrik egyet jobbra, és kivédi a lövést!
A Kábel megnyerte az első csatát!
H.H..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése