Személyesen, a helyszínen láttam a Balassagyarmati Kábel SE mindkét eddigi mérkőzését az idei kézilabda bajnokságban, s mindkét alkalommal merőben újszerű, a korábbiaktól igencsak eltérő játékvezetői felfogásokkal szembesültem.
Az ózdi találkozón már a hatodik perc elején megfogyatkozott a gyarmati csapat, amikor egy tipikus, ütemkéséses védekezés után Báthori Péter azonnali piros lapos kiállítással mehetett a lelátóra. Ugyanerre a sorsra jutott egy héttel később, Gyarmaton, a tizenötödik percben a balmazújvárosi Csonka Péter, és a szituáció is kísértetiesen hasonló volt. Míg a borsodi városban a hazaiak rutinos játékosa, Borsodi Péter, addig itthon a kubai klasszis José Savón „játszott rá” szemlátomást az esetre, látványosan földre rogyva, ami egyértelműen közrejátszott a bírói ítélet mértékében.
Logikailag igyekeztem megfejteni, miért választották már ilyen idejekorán a büntetésnek eme kifejezetten „drasztikus” módját a játékvezetők. Végül – úgy gondolom – rájöttem a dolog nyitjára: azzal, hogy már nem jár automatikusan írásbeli feljelentés – és ezzel együtt fegyelmi tárgyalás – az azonnali piros lapok után, így jelentősen kitágultak a sípmesterek ítélkezési lehetőségei. Számítanunk kell tehát rá bőven a jövőben is, hogy az ózdi és gyarmati esetekhez (hiszen Széles Zoltánt is egyből „kiszórták” a balmaziak ellen) hasonlóan, könnyedén villanni fog a sporttársak kezében a piros lap, hiszen ez nem jár különösebb következményekkel, nem kell meccs után pontosan lekörmölni, a jegyzőkönyvbe felvezetni, tanúkkal aláírattatni, mifajta büntetést is róttak ki a kézilabdázókra.
A másik észrevételem: jómagam meglehetősen túlzottnak éreztem szeptember 17-én, szombat este, a Dohány-Varga páros tevékenységében a kétperces kiállítások számát. Az ilyen módon büntetett játékosok összesen negyvennyolc percet töltöttek a kispadon (tizennyolc a hazaiaknál, huszonnyolc a vendégeknél), ami ugye másfél félidőt jelent, holott egyáltalán nem volt durva, alattomos szabálytalanságoktól hemzsegő a meccs – ezt talán Holman Ferenc, a játékvezetők ellenőre is megerősítheti. Elismerem, a kiállítások megítélésében igencsak következetesnek mutatkoztak a bírók, de ebben a következetességben elvetették a sulykot. Lehet, az vezette őket, hogy hamar „megfogják” a rangadónak ígérkező találkozót, ezért is emelték fel két ujjukat többször is az összecsapás korai szakaszaiban. Utána viszont ragaszkodniuk kellett az alapelvekhez, azaz hasonló súlyosságúnak ítélt esetekben már nem hozhattak enyhébb „ejnyebejnye-jellegű” határozatokat. Így dolgoztatták meg kellőképpen a zsűriasztalnál tevékenykedő eredményjelző-kezelőket, magát Tóth Attilát, a versenybírót, meg Holman ellenőr-sporttársat is a nézőtéren. Ezáltal viszont – meg persze a sok pályatörlésnek köszönhetően is – „tengerikígyó-hosszúságúra” nyúlt a meccs, s jómagam is többszörözött szorgalommal jegyzeteltem a történteket. Arra viszont láthatóan nagyon „vigyázott” a játékvezető-kettős, hogy három kétperces büntetést senki se kapjon a pályán.
Egyszóval: ez az idény biztosan nem csupán pusztán a játékról, a kézilabda „míveléséről” szól majd, hanem arról is, hogyan szoknak hozzá az érintettek ezekhez az újszerű játékvezetői felfogásokhoz. Már ha sikerül ezeket megszokni…
H.H.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése