Igencsak zsúfolt programok vártak a „köznépre” múlt
szombaton. A sport szerelmesei választhattak egy városi felvonulással
fűszerezett motoros nap és egy kézilabda meccsdélután között, míg a Városi
Sportcsarnokkal szemközt egy civil szervezet rendezett valami bulit.
Nos, itt történt a címben említett eset. Jómagam a nap
folyamán többször jártam erre. Először kora délután, mikor még alig lézengett
erre valaki, a színpad is csendes volt. Később, úgy négy-öt óra felé már egyre
többen bandukoltak az Ipolypart utcában a kijelölt „célállomás” irányába,
amikor pedig benn, a csarnokban javában zajlott a Kábel-Szeged „derbi”,
folyamatos, tompa basszus-bummolások jelezték, egyre inkább magas fokra hág a
hangulat. Este nyolc felé, mikor a rangadó után távoztam a helyszínről, már jó
sokan álldogáltak a színpad körül, de meglehetős nyugalom volt a környéken.
Másnap, egy kiskocsmában sört hörpölgetve hallottam arról,
mi történt az előző éjjel. Az ismerős elmondása szerint úgy fél egy-egy óra
tájban jó páran keményen civakodni kezdtek, majd jöttek a ruha-húzogatások, az
ökölcsapások, a hajtépés. Valóságos tömegverekedés tört ki, márpedig ha már
csak öten-hatan egy bizonyos területen belül „bunyózni” kezdenek, az már jogi
értelemben tömegverekedésnek minősül – márpedig a hallomások szerint ennél a
számnál többen estek egymásnak.
Jöttek is a rendőrök, „vinnyogó” szirénával – hat autó
robogott a helyszínre rendet teremteni. A hírek szerint viszonylag hamar
helyreállt a nyugalom, de ahogy mondják, az éppen színpadon a publikumot
szórakoztató művészek is abbahagyták a zenélést, annyira elförmedtek a
látványtól. Más forrásból arról is értesültem, hogy egy-két embert az eset után
kórházba, de legalább is orvosi vizsgálatra kellett szállítani.
Egy blognak nem feladata, hogy pontosan, tökéletesen és
villámgyorsan utána járjon a történteknek. Feltehetően itt magas falakba is
ütköznék, mint a múltban jó párszor. A rendőrségtől aligha kapnék más
információt, mint hogy „folyamatban van a nyomozás, a körülmények teljes
feltárása”, és a kórház sem nyilatkozna érdemben (a zsaruk részéről amúgy is
hozzászoktam már az utóbbi években, hogy azonnal sosem nyilatkoznak minden
részletre kiterjedően, és ha később igen, akkor is meglehetősen szűkszavú a
közlés). Maradjunk annyiban, az eset 99 százalék, hogy megtörtént, mert ha több
forrásból hasonló tartalmú információ-anyag érkezik a firkászhoz, akkor
bizonyosan „nem zörög a haraszt”. Szóval: tömegverekedés volt Balassagyarmaton,
de hogy ennek ki milyen jelentőséget tulajdonít, meghagyom saját véleménynek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése