A balassagyarmati városrekonstrukciós munkálatok miatt idén
elmarad a hagyományos, nagy tömegeket megmozgató motorverseny a belvárosban.
Helyette egy motoros napot szervez a helyi Titan Angels Egyesület.
Miután megkezdődtek a felújítási munkálatok, a versenyt
szervező fővárosi MAMI iskola képviselői, valamint a gyarmati „kollégák”
bejárást végeztek a városban, hogy az eredeti útvonal – Bajcsy út–Civitas
Fortissima tér–Rákóczi út–Kóvári út-Hétvezér utca-Ady út – kiesését követően,
hol lehetne esetleg mégis lebonyolítani a viadalt. Az egyetlen számba jöhető
megoldás a Hunyadi-Baltik-Thököly-Rákóczi utak által határolt „négyszög”
lehetett volna, de mivel a Hunyadi úti kereszteződésben a körforgalom kiépítése
egy talajvíz-probléma miatt heteket csúszott, így itt sem rendezhetik meg a
futamokat.
A Titan Angels Motorsport és Szabadidős Szervező Egyesület
tagsága ekkor gondolt arra, hogy a verseny helyett egy szakmai napot tartanak,
sok-sok programmal. Szeptember 21-én, szombaton tíz órától várják az
érdeklődőket az egykori határátkelőhely szomszédságában található
kamionparkolóban. Lesz többek között főtengely-dobó verseny, különböző
ügyességi feladatok, „nagymotoros” oktatás, motoros-játékok, és egy kétkerekű
Trabanton is utazhatnak az érdeklődők, illetve egy BMW-driftelés is vonzó
mulatság lehet. A leglátványosabb rész délután 13 óra 20 perckor kezdődik,
ekkor indul a motoros felvonulás, amely érinti Balassagyarmat fontosabb
pontjait, és a résztvevők a Régimalom utca-Kóvári út torkolatánál felállított
emlék-kopjafát is megkoszorúzzák. Ezek után tovább folytatódnak az események a
kamionparkolóban, többek között közlekedés-biztonsági vetélkedőkkel, egészen
este hét óráig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése