Gondolom már az érintettek alaposan kiünnepelték magukat,
avagy megemésztették az első fordulóban elszenvedett vereségeket. Itt a
nyakunkon a következő forduló, nézzük a párosítást és az esélyeket.
Balassagyarmati Kábel SE – Pick-Szeged II.
A házigazda gyarmatiak nem túl szerencsésen nyitottak, még
egy korai kupabúcsú miatt is bosszankodhatnak. Azt azonban mindenki tudja
Keleten, hogy az egyik leglelkesebb közönség épp az Ipoly-parti sportcsarnokban
buzdítja a kedvenceket, egyfajta nyolcadik ember a publikum. Az is kérdéses
továbbá, mennyire marad „mumus” a hazaiaknak Tóth Mihály, aki alaposan kifogott
rajtuk áprilisban a Magyar Kupa elődöntőjében. Izgalmas csatára van kilátás, és
ha Savón mellé eredményességben felnőnek a társak, mindenfajta gyorsaság, NB
I-es képzettség ellenére a Kábel SE otthon tarthatja a két pontot.
Balmazújváros – Ózd
Erre mondják: országos egyes. Feltehetően így is lesz. A
balmaziakat ugyan megszorongatta a Törökszentmiklós, ám a végére teljesen
felőrölték a vendéglátókat. Az ózdiak nagy harcra késztették az Egert, most is
így lesz, de csak úgy harminc-harmincöt percig, aztán ellépnek szépen a
hajdúságiak és magabiztosan nyernek.
Mizse KC – Gödöllő
Mindkét csapat számára rosszul indult a bajnokság, de a
lajosmizseiek nagyobb pofonba szaladtak bele. A Gödöllő a papíron nála jobb Nyíregyháza
ellen sokáig tartotta a frontot, ez a szívósság akár a mizsei sportcsarnokban
is meghozhatja a gyümölcsét.
FTC – Kecskemét
Nagy csata várható mindenképp, a mérleg nyelve csak parányit
billen a hazaiak javára. A Kecskemét számára felettébb bosszantó lehet, hogy
nagy előnyből kaptak ki egy találattal a Hajdúnánástól, biztosan fogadkoznak is
a javításra, ám aligha a Népligetben szerzik meg első pontjaikat az NB I/B-ben.
Hajdúnánás – PLER Budapest II.
Meglepetést szimatolok. Azaz a fiatal, lendületes fővárosiak
a hosszú utazás után győztesen hagyják el a pályát a keleti végeken. A
balassagyarmatiakkal szemben oroszlánkörmöket mutogattak, és valószínűleg
megint több játékost kér el az NB I-es keretből Hutvágner mester. A hazaiak
váratlan, idegenbeli diadallal kezdtek, de az az érzésem, megszakad most a
menetelésük.
Nyíregyháza – Törökszentmiklós
Rangadó rangadó hátán éri most a „törököket”. Kis Gergely
büszke volt tanítványaira, mert komoly ütközetre késztették a Balmazújvárost,
ez a harcosság sokat érhet a Nyírségben is. A vendéglátók Gödöllőn rengeteg
ziccert elpuskáztak, ha pontosabbak lesznek, biztosan nyernek.
Eger – Békés
Számomra ez a meccs a forduló rangadója. Saját bevallásuk
szerint az egriek önmagukhoz képest csalódást keltő teljesítményt nyújtottak
Ózdon, és Csík Jánost ismerve egy tekintélyes fejmosást követően most nagyobb
koncentrációra ösztökéli tanítványait. A Békés sem játszott jól, ennek ellenére
nyert a Fradi ellen. A hős városban hős összecsapás várható, és hazai sikert
sejtek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése