Miért külön "kaszt" a labdarúgás?!

Itt, ezen a helyen, most a „Láttam egy meccset” sorozat nyolcadik részének kellene íródnia, a BSE – Vasas II. focimeccs hangulatjelentéseként, s hogy ez még sincs így, annak igen prózai oka van: egész egyszerűen nem tudtam tartósan a mérkőzésre koncentrálni, mert menet közben szinte percenként jött elő témaként beszélgetőpartnereimmel a balassagyarmati sportpénzek elosztása. Így aztán inkább ezekről a tereferékről igyekeznék ízelítőt adni.

Az első férfiú, akivel egy ügyben diskurálok, Gaál Endre. Ő aztán igazán tudja a „dörgést”, hiszen évtizedek óta ott élt a városi sportvezetésben, ő konzultált az egyesületekkel, egyeztetett a két fél között, javaslatokat tett satöbbi. Ő sem ért velem egyet, csupán néhány részleteiben talál nézetazonosságot. Országos tendenciákra hivatkozik, mondván amióta világ a világ, az önkormányzati sporttámogatásokban a futball mindig elsőbbséget élvezett, mint a legnagyobb tömegeket megmozgató, legnépszerűbb sportág. Nos, itt van az első gond – vitatkozom vele – hogy nem az általános, országos vagy nemzetközi fokmérőket kellene alkalmazni a különbség-tételnél, hanem a helyi viszonyokat, a mikrokörülményeket. Mert ugye lehet rajongani Bayernért, Juventusért, Real Madridért, de őket csak a tévében látja az átlagember, a nagyligeti füvön nem Ronaldók és Messik szaladgálnak, hanem Langó Lacinak kell szurkolni, hogy lője már be azt az átkozott gólhelyzetet. De az a „bibi” igazán, hogy a futballszurkolók többsége ebben a kellemes tavaszi napsütésben is inkább válassza a kényelmes karosszéket, maga mellé „telepíti” az üveg sört, és lesi a „sportkettőn” a Loki-Győr első osztályú rangadót, mintsem hogy kisétáljon, kikerekezzen, avagy kikocsikázzon a nyugati városszélre, hogy Gaál Balázst, vagy Mohácsi Lászlót éltesse. Így lesz hatvan-hetven fős nézőtábor, amit nem lehet igazán szurkolótábornak nevezni, hiszen annak fő ismérve a hangos rigmusok folyamatos kiáltása, némi hangszeres aláfestéssel (duda) persze.

Egyben aztán mégis egyetértünk Endrével. Az MLSZ a „sáros” abban, hogy oly nagyok az adminisztrációs költségei a futballkluboknak. Már én teszem hozzá, ez szégyen, ez már-már a rablógazdálkodás szintje, csak az a fontos a dicső nagypocakú uraknak ott fenn, a székesfővárosban, hogy minél inkább teljen a zsebük, de így van ez kis nógrádi vonalon is, mert ugyan mi alapon szednek be hatvan-hetvenezer forintos nevezési díjakat kisegyesületektől. Számomra nevetséges például, hogy egy Őrhalom szintű „megyekettes” együttes éves költségvetése „veri” az egymilliót – persze, mert Salgótarjánban is leveszik róluk a „sápot” rendesen.

De megyek is tovább, Babcsán Tibor a következő partner, aki az előbb feszülten hallgatta az Endrével folytatott vitámat. Ő is megerősít abban, hogy a foci túlzott költségeiben nem az egyes egyesületek a ludasak, hanem a szövetségi apparátus. Ő a szlovák példát hozza, ott sokkal rugalmasabbak a viszonyok, nincs nevezési díj, a sportorvosi vizsgálat is gyorsabban elintézhető. Ezek után azon gondolkodom el, hogy vajon északi szomszédjaink európaiabban kezelik-e a dolgokat, vagy egyszerűen csak okosabbak nálunk.

Mire elkezdődik a meccs, már a hangosbemondó-torony alatt álldogálok, mikor Siket Béla harsány hangját hallom. Megérkezett az általam „futballszurkolónak” titulált sportbizottsági tag. Oda is jön hozzám, előbb élcesen gratulál az írásomhoz, majd azt fejtegeti, hogy a Gyurcsány-kormány tönkretette az országot, ezért van kevesebb pénz mindenre. Mondom neki, de mi köze ennek a gyarmati sporttámogatáshoz: ha kevesebb a pénz, akkor kevesebből osztanak, de azt arányosabban tegyék. Neki is hangoztatom, nem a BSE ötmillióját, meg az utánpótlás 3,4 millióját sajnálom, biztos szükség van rá, hanem azt, hogy arányaiban véve túlzott mértékű és igazságtalan az ő támogatásuk a többi sportághoz, a többi egyesülethez képest. De kár is vitatkozni tovább, a képviselő úr újabb beszélgetőpartner után néz.

A második félidőben aztán ismét összeakadok Siket Bélával. Már jóval nyugodtabb a hangja, talán lecsendesítette őt az a négy gól, amit szegény Geregai Jani addig kapott már a fővárosi piros-kékektől. Hiába igyekszik azonban hatásosabban érvelni, meggyőzni nem tud, érdemi választ nem kapok arra a kérdésre, miért képez külön kasszát a BSE-Palóc Farkasok duó támogatása, miért állítják külön „kasztba” őket, ami által maga az önkormányzat gerjeszti a futballellenes hangulatot – a többi sportegyesület körében.

Ezért, e beszélgetések-vitatkozások miatt nem tudtam tehát feszültebben figyelni mi zajlik a gyepen, még gólokról is lemaradtam. Sebaj, a tévés kolléga felvett mindent, majd utólag megnézem. Ja és 5-1-re nyert a Vasas.

Zárszóként egyvalamit azonban újra leszögezek: nem vagyok labdarúgás-ellenes, nem akarom szántszándékkal egymásnak ugrasztani a kézilabdásokat, triatlonozókat, erőemelőket, atlétákat az „aranylábúakkal”.

Csupán annyit szeretnék, hogy az önkormányzat döntése az elosztás kérdésében jobban alkalmazkodjon a szakmai elvekhez, mint a politikai felhangokhoz, jobban alkalmazkodjon a jelenlegi helyi körülményekhez és adottságokhoz, s ne képezzen külön megítélést az a labdarúgás, amely mostani szintjén sajnos, mint ahogy ezt látjuk-tapasztaljuk, nem érdemel annyit, mint amit kiosztottak neki.

H.H.