„It’s a long way to Tipperary” – dúdolgatom magamban a régi angol katonadalt, amikor úgy Békés felé félúton, kis kecskeméti kitérő után autónkat ide-oda „lengeti” a keresztszél a negyvennégyes főúton, Cserkeszőlő magasságában. Hiszen ott, a viharsarki városban akad némi dolgom, egy kézilabda mérkőzés közvetítése. A kábeles ificsapat kisbusza mögött aztán szépen kényelmesen araszolva megérkezünk a végcélhoz, az Eötvös József Iskola kívülről és belülről egyaránt gusztusos sportcsarnokához.
Ahol a házigazdák részéről a fogadtatás nem éppen túlzottan udvarias. Hát hol az a híres alföldi vendégszeretet? Mi ugye az emeleti lelátón állítanánk fel „táborhelyünket”, azaz a közvetítő-állást, de az ajtó bezárva, kulcs sehol, csak komoly „kerítésátmászást” követően jutunk fel. Aztán mikor áramot kérnénk, jön megint a finnyáskodás, a gondnok dörmög a bajsza alatt, „minek jöttek ezek”. De végül minden gond áthidalva, megérkezik a helyi sportelnök, meg az ottani tévés kolléga is, percek alatt helyreáll a barátság.
Mindeközben szegény ifisták csak keresik magukat a pályán, de hát az ellenfél legjobbjai nem is olyan régen országos döntőt játszottak a gyermekbajnokságban, nem szégyen egy olyan csapat otthonában „kapitulálni”, amelyet a Szegeddel és a Veszprémmel lehet egy lapon emlegetni.
A büfében egy gyors kávé felhörpintése közben „Hegével”, a főszurkolóval szóba elegyedve kis esélylatolgatást tartunk. Ő azt mondja, sok múlhat azon, meddig marad „partiban” a Kábel, mert ha a hajráig döntetlen körül marad az eredmény, akár meglepetést is okozhatnak a gyarmatiak.
A bemelegítés alatt a „kakasülőn” magas, csinos, szemüveges hölgy települ mellénk, így, civilben meg sem ismerni első „blikkre” Mörtel Renátát a Debrecen klasszis játékosát. Rögvest kiderül, mit keres, itt, hiszen a Békés kőkemény védőjének, Habuczki Tamásnak a kedvese.
A kezdés jó. Felettébb biztató. Kemény, agresszív védekezés, Barnyák higanymozgással cikázik támadótól támadóig, Jakubecz kilép, ütközik, Kajdynak minden figyelme a beállóson. Láthatólag nem erre készültek a házigazdák, a hetvenhétszeres válogatott Mohácsi alapos döbbenetének legfőbb jele, hogy mellé trafál. Igaz, egyelőre a gyarmati átlövések sem „sülnek”, Domokos kapus biztosan hárít, már indít is, a bal szélen Varga Antal robog, de Kovács Robi is legény a talpán. Habuczki egyelőre csak a keménységével mutat példát, aminek most Forgács a szenvedő alanya, „röpül az alkaros”, így aztán Petihez kocog be „druszája” a gyúró, meg a helybéli doki, de fogsor rendben, állkapocs a helyén, nincs komoly baj. Aztán 2-2 után jön a nap legszebb momentuma, Babicz Balázs gondol egyet, és bősz pókhálóirtásba kezd a békési kapu bal felső sarkában. Itt az előny!
No, nem sokáig, mintha felgyorsulnának az események, mert ide-oda kezdenek potyogni a gólok, ez 5-5-ig elsőrangú jelenség a negyvenszer-húszas parkettán. Aztán valami megszakad az egyik oldalon. Kár, hogy egy a békési térfélen történik, azaz a Kábel SE támadó-gépezetével. Gubó Alex például merész, ő bátran vállalkozik, nem sok sikerrel. Ellenben a Békés magasabb sebességi fokozatra vált, és 10-6-nál már komoly az előnyük. Erről beszélt „Hege” a büfénél… Szünetig nem is sikerül faragni a hátrányt.
A rövid pihenő alatt azon töprengem, vajon mi várhat az Ipoly-parti legénységre a második félidőben? Vajon sikerül-e jó passzban, feldobódva kijönni az öltözőből, megszorongatni az oroszlán bajszát, netán a kezdeményezést is átvenni? Aztán az első öt-hat perc választ ad minden kérdésre.
Nem tudom, mit mondhatott tanítványainak Gávai mester, de valami eszeveszett rohanásba kezd a Békés. Domokos véd egy átlövést, máris gyors indítás, futnak-robognak, főként a hosszú sérüléséből felépült Zöldy, aki a meccs első gólját szerezte, azóta semmi, most bezzeg ő a főszereplő. Sajnálom is Ihász Álmost, Kedves mester neki szavazott bizalmat a második félidőre, de csak kapja és kapja a találatokat, tehetetlen a „blitzkrieg” ellen. Igyekszik a Kábel nyitott védekezésre váltani, bejön a „csokifiú” Moreno, de mintha nem azt tenné, mint egy hete az Ózd ellen, most nem hatékony a munkája, mindig akad egy békési legény, aki tisztán kapja a labdát.
Mire jóformán felocsúdik a vendégek kispadja, már 23-14 áll az eredményjelzőn. De ilyen a kézilabda, kezd elkényelmesedni a hazai csapat. Erre újfent Mohácsi mutat negatív példát, a reklámfelületet veszi célba messze a kapu fölött. Ilyen „fór” birtokában megteheti… Megteheti? Naná, hogy nem, mert azért a Kábel arról (is) hírneves ebben az osztályban, hogy talpra tud állni. Még mínusz kilencről is? Nocsak, már 23-17 az állás, végre „Taki” is feliratkozik a gólszerzők listájára, eddig szinte észre sem lehetett venni, a labda alig jutott le a jobb szélre – mennyire hiányzik ugye Barta Dani, aki „jobbkettőben” aztán tömné őt labdákkal… Nemhiába rutinos mester azonban Gávai Ferenc, ő is érzi, illik megelőzni a nagyobb tragédiát, hát gyorsan leteszi az időkérő zöld táblát. Aztán csatasorba állít egy fiatalembert, aki – minő hihetetlen -1995-ös születésű, azaz csak tizenhat éves. Fekete Bálint máris megvillantja kivételes tehetségét, úgy átveri „szegény” Yoelt a jobb szélen, hogy a kubai fiú csak ámul rajta. Hiába jött vissza a kapuba Kovács Robi, ez ellen ő se sokat tehet. A Békés felettébb szeretné visszaállítani a „világ rendjét”.
De megint gyarmati percek jönnek. A szívósságnak zörgő háló a jutalma, 26-17 után Moreno szélről ugrik, majd indul és szalad, Babicz átlő, végül az első gyarmati büntető révén Kovács Péter teszi ráncosabbá a viharsarki homlokokat: 26-21! Menne tovább a Kábel, de ismét egy hiba, egy „belülvédekezés”, egy Mohácsi hetes, a jó sorozatnak rögvest vége szakad. Sőt a Kőrös-parti flúgos futam következő szakaszának szerves részeként ezúttal egy másik fiatal, Füleki látja el a prímhegedűsi szerepet hazai oldalon, ráadásul a szemközt lelkesen doboló kékbe öltözött szurkolósereg hangulatát még Habuczki piros lapja sem rontja el – harmadik kétperc után jár neki, de kivételesen szövegért, nem túlzott védői keménység miatt.
Az utolsó percek rohanással telnek, Vargáék már nem koncentrálnak, ennél fogva a frissen beállt Demus Dani kap két jó labdát középen, leforog, leválik, betalál, majd Szabó András és „Kokó” állítja be a végeredményt: 32-27-re kikapott a Kábel.
Nehezen tápászkodik fel a hatvan percet „végigdumált” riporter, de menni kell le, a küzdőtérre. Nagy nehezen előkerül Kedves László, sajnos, ilyenkor is orra alá kell dugni a mikrofont, meg kell szólalnia. Feszült a mester, de higgadtan érvel, megérdemelte a győzelmet az ellenfél, a sok támadásbeli hibát könyörtelenül kihasználták.
A munkának vége, jöhet a hűsítő sör a büfében, kis beszélgetés egy kedves helybéli szurkolóval, Tóth Sándorral, aki büszkén meséli, milyen jó az utánpótlás náluk, és sok sikert kíván az elkövetkező feladatokhoz: „Verjétek meg a Szentmiklóst meg a Dabast” – veti oda búcsúüzenetként, amit ugyan nem hallott meg egyetlen gyarmati játékos sem, de biztosan szívesen teljesítik ezt a kívánságot.
A hazaút ugyanolyan hosszú, mint idejövet – már miért ne lenne az! „It’ a long way to Tipperary” – mormolom magamban, aztán éjféltájban feltűnnek Balassagyarmat fényei…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése