Életem első verse, amit „kívülről” megtanultam – mint oly sok más kisgyerek – a Családi kör volt. Arany János e remek költeménye nem csupán szavaiban ragadt meg bennem mind a mai napig, hanem képvilágában is. Amikor magamban mondogatom a verssorokat, egyből előttem lesz a falusi idill, a poéta nagyszalontai otthona, amint „ballag egy cica is”, ahogy „ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya”, és élesen hallom amint „pendül a kapa”.
Aztán ahogy nagyobb lettem, úgy ismertem meg egyre többet, többet a magyar és nemzetközi irodalom kincseiből. A Nyugat költőinek műveit olvasva nem csupán maguk a költemények érdekeltek, hanem középiskolás fejjel szívesen olvasgattam az „Így élt” sorozat könyveit, Ady, Kosztolányi, Babits, Juhász Gyula életútját. S mint ahogy annyi más szerelmes fiatal, én magam is körmölgettem a rímpárokat, vallottam „tollba” érzéseimet, persze a magam, amatőr módján, és a nagyközönséget legfeljebb az osztálytársaim, barátaim jelentették.
Átlépve immár az új évezredbe, így, Költészet Napja táján viszont mindinkább szomorkás érzések töltenek el engem. Látva azt, ahogy a felcseperedő „hipermodern” nemzedék mennyire nem vevő már az effajta, versbe szedett szépségekre, mennyire alpári, vulgáris, lekicsinylő lett a többség véleménye a költészetről. Mert ők, sajnos – tisztelet persze mindig a kivételnek – a verset nem tekintik már másnak, mint a hivatalos ünnepségek kísérőjelenségének, „szükséges rossznak”, avagy az iskolai magyarórák kötelező feladatainak. Így a mai tizenöt-tizenhat éves már réved el Juhász Gyula: Annak örök-én, azon, vajon mifajta okok is késztették ilyen szép gondolatok leírására a költőt, vagy miként is emlékezhetett kedvesen egy parányi gyermekkori „szeletre” Szabó Lőrinc, amikor papírra vetette az Ipoly füzei sorait.
Pedig a vers műveli ám az emberfőt, fogalmazási készséget kristályosít, szókincset fejleszt, ebben a „valóvilágos”, „fészbúkos” világban a magyar nyelv gyönyörűséges „idomait” tárja az olvasó elé, növeli a képzelőerőt, szép beszédre sarkall, hogy csak általános, sablonos kifejezéseket hangsúlyozzak, miért is kell, miért is illik verset olvasni és mondani.
Szóval, kedves tizenéves honfitársaim – meg természetesen az idősebbek is - most, április 11-én vegyünk le egy porosodó kötetet a könyvespolcról, kattintsunk az interneten olyan oldalra, ahol nagy színészeink előadásában hallhatjuk a gyönyörű költeményeket, révedjünk el egy napra, egy órára, pár áldott percre a magyar irodalom szépségeiben….
Hegedűs Henrik
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése