A minap furcsa, balkáni érzés lett úrrá rajtam. Mintha nem is Közép-Európában, Magyarországon, Nógrád megyében jártam volna, hanem Szerbiában, Albániában, vagy esetleg még délebbre.
Történt, hogy Pösténypusztára, Szécsény „külvárosába” autóztunk ki barátommal. Alig értünk be a településre, amikor a helyi „főutca” sarkán egy öt-hat év körüli fiúcskát pillantottunk meg. A srác éppen húzta fel a nadrágját, s előbb döbbenten, majd egy pillantás múlva már rendkívül önérzetesen nézett farkasszemet velünk. Az út szélén, a járdán pedig ott barnállott legutóbbi „teljesítményének” nyoma. Nem, kérem szépen a fiú egyáltalán nem lepődött meg rajtunk, arcán semmi szégyenérzet sem volt, sőt, mintha még büszke is lett volna művére.
Először jót nevettünk a helyzeten, azt boncolgatva, vajon mennyivel jobb lett volna, ha fél perccel korábban érünk oda, s maradt volna időnk lefotózni a jelenetet. Aztán barátom jobban elgondolkozott és így szólt: bizony, bizony, Nyugaton ez nem fordulhat elő. Nemrégiben kis burgenlandi körúton járt a családjával, s ott – pedig csak egy köpésre van határunktól – nagy-nagy tisztaságot és előzékenységet talált. Ott nincsenek nadrágjukat letoló piszkos-ápolatlan fiúcskák, ott a permetező parasztember leáll a gépével addig, míg elhalad mellette a kerékpáros – nálunk talán kap is egy dózist a szemtelen bringás – és még sorolhatnánk.
Unió ide és oda, Magyarország még nem érte el a nyugati színvonalat. De nem is fogja mindaddig, míg a pösténypusztai főutca piszkítását effajta elhanyagolt külsejű, mezítlábas fiatalok végzik el. Addig közelebb lesz hozzánk a Balkán, mint Burgenland.
Aki aztán úgy, „a’la natur” letojják a világot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése