Ha jól emlékszem, 2003-ban történt. A Nógrád Megyei Folklór Fesztivál szerves részeként Balassagyarmatra is ellátogattak a sokszínű, egzotikus művészek, előadók. Köztük egy dél-koreai tánccsoport is.
Amikor a távol-keleti ország népviseletébe öltözött lányokat megpillantottam, eszembe jutott életem eddigi legmarkánsabb sportélménye, az első „igazi olimpiám” a szöuli. A megnyitó ünnepség ama kötelező mondatát, Ro Te Vu államelnök hivatalos szövegét, amint megnyitja az ötkarikás játékokat, eredeti koreai nyelven megtanultam, s azóta sem felejtettem el. Fonetikusan körülbelül így hangzik: „Szöul, olimpik tévéral, ketyéé hángázól, szonon hamnidá” – persze nem tökéletes nyelvtannal.
Ez is „beugrott” akkor, a szépséges hölgyek láttán, így bátor tettre szántam el magam. Újságíróként bejárásom lehetett a Palóc ligeti szabadtéri színpad mögé, ahol már készültek fellépésre a koreaiak. Vettem egy nagy levegőt és eléjük álltam. Angol nyelven illedelmesen bemutatkoztam, és mondtam neki, ha egy mondatot is, de tudok az ő anyanyelvükön. Belekezdtem: Szöul, olimpik tévéral…”
Mit ne mondjak, vastaps lett a jutalmam. Kedvesen mosolyogtak rám, éreztem, nem puszta udvariasságból teszik felém ezt a gesztust, hanem őszintén meglepődtek, hogy ilyen messze a hazájuktól, egy teljesen vadidegen ember az ő nyelvükön szólal meg.
Azóta már duplán kedvelem a koreai embereket…
H.H.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése