Ha jól emlékszem, 1998-ban meghökkentő és megdöbbentő cikk jelent meg az akkori Gyarmati Újságban. A történet arról szólt, hogy néhány fiatal lány fényes nappal, délelőtt tíz óra tájban egy erősen ittas, tizenkét éves forma fiút talált a Palóc liget egyik padján elalélva. A lányok bevitték a gyermeket a rendőrségre, ahol aztán kiderült – a srác kijózanodása után készült jegyzőkönyvből -, hogy két középiskolás fiú szabályszerűen leitatta őt, erőszakkal tukmálták bele a sört és vodkát.
Ez a történet abból az apropóból jutott eszembe, hogy egyre másra hallom mostanában, milyen sok fiatal, tizenéves nyúl a pohár után, szórakozóhelyek mámorában, vagy kietlen helyeken a sötétbe burkolózva. Pedig a balassagyarmati önkormányzat képviselő-testülete már öt éve, hogy rendeletet fogadott el a közterületek rendeltetéstől eltérő használatának szabályozásáról, amelynek markáns része az utcákon, középületekben, közforgalmi járműveken való alkoholfogyasztás tiltása. Részlet a rendeletből: „Tilos szeszesital fogyasztása a városi közterületeken, a városi közforgalmú járműveken (autóbusz, taxi), a közönség számára nyitva álló középületekben, közösségi létesítményekben, helyiségekben (művelődési ház, sportcsarnok, sportpálya), olyan beépítetlen ingatlanokon, illetve felújítás, vagy bontás alatt álló, nem lakott épületekben, amelyek bárki által megközelíthetők.”
És hogy miért született meg ez a rendelet? Mert bizony korábban, hivatalos papíros hiányában a rend őrei tehetetlenek voltak azokkal a fiatalokkal szemben, akik a ligetes, bokros részeken, a Palóc Múzeum környékén, vagy éppen a művelődési központ mögött bulik előtt kőkeményen italoztak a közterületen. Csupán egy ejnye-bejnyét „foganatosíthattak”, rászólhattak az illetőre, hogy hagyja abba, de semmilyen „kényszerítő eszközt” – adott esetben helyszíni bírság kiszabása – nem alkalmazhattak. A rendeletalkotás előtt nem sokkal a Palóc ligetben totálrészeg tizenhárom(!) éves lányra bukkantak a rendőrjárőrök, mellette pedig saját hányadékában feküdt egy tizenöt éves fiú, és ha az egyenruhások nem intézkednek időben, bizony lehet, hogy meg is fulladt volna.
Ezen bizony akkor igencsak elgondolkodtam. Amikor én fiatal voltam, tizenöt-tizenhat éves (nem ám tizenhárom, az akkor elképzelhetetlen lett volna!), mi is jártunk buliba. Akkor nyitotta meg kapuit az új művelődési központ, beindult a Rocktáncház, s „beindultunk” mi, középiskolások is. Otthonról a szüleink úgy engedtek el bennünket, hogy éjfélre, legkésőbb két órára legyünk otthon, s ha bizony késtünk, ott virrasztottak, aggódva, hol lehetünk, miért nem értünk még haza. Az is előfordult persze, nem is ritkán, hogy egy kocsmabeli kitérő után kerestük fel a szórakozóhelyet, ahol aztán legördült a torkokon egy-két sör, miegymás. De az sosem fordulhatott elő, hogy azt a társunkat, aki éppenséggel jobban felöntött a garatra, merő brahiból ott hagyjuk az utcán, kezdjen magával, amit tud, majd csak elalszik valahol, aztán felébredve a „kómából” biztos hazatalál. Erre mi, akkori, nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján életüket élő tinédzserek nem lettünk volna képesek. Szépen megfogtuk ittas társunkat, pofozgattuk, élesztgettük, igyekeztünk olyan állapotba hozni, hogy azért valamelyest józanabbnak tűnjön, és a buli morc „beengedő emberei” ne tessékeljék vissza az ajtóból.
Ma már sajnos más a divat. Előbb érnek a fiatalok, vagy úgy érzik, hogy érettebbnek tűnnek, és már tizenkét-tizenhárom évesen cigarettával a szájukban játsszák a nagyfiút és a nagylányt, az alkoholfogyasztás, a boroskóla, vagy horribile dictu a tömény szesz elfogyasztása pedig sikknek minősül a szemükben, mondván, aki ezt nem teszi, az nem is igazi fiatal, az balfék, le kell nézni. Így kerülnek az általános iskola hetedik-nyolcadik osztályos tanulói a Palóc ligetbe egy-egy borosüveggel a kézben, mert ugye őket kocsmában még nem szolgálják ki, hát ráveszik idősebb, már-már tizennyolc évesnek kinéző társukat – ha éppen nem ő ajánlkozik a feladatra – hogy beszerezzen valami olcsó „piát”, amit aztán együtt fogyasztanak el az oroszlános szobor, vagy mondjuk a Palóc Múzeum tövében.
De valóban: hol vannak ilyenkor a szülők? Hol vannak a papák-mamák, akiknek ugye fokozottan kellene ügyelniük általános iskolás korú gyermekeikre. Vajon tudják ők, hogy csemetéjük éppen rizlingszilvánit „majszol” a Nagy Iván szobor talpazatához kuporodva? Aligha. Ezek a gyerekek úgy mennek el otthonról szombat este, hogy „Anya, átugrok a Zsoltihoz számítógépezni, játszani fogunk sokáig, ha később jönnék ne várjatok meg, nyugodtan feküdjetek le…” És a szülő szóról-szóra elhiszi gyermeke mondanivalóját – már miért ne hinné el(?!) – s régen az igazak álmát alussza, amikor fiacskája a Zsoltival egyetemben holtrészegre issza magát a Palóc ligetben, aztán ha netán szerencséje van, és még járni tud, bebotorkál valamelyik szórakozóhelyre, ahol aztán buzgón csápol a tetovált testű fickókból álló zenekar koncertjén. Hajnalban pedig, immár valamelyest kijózanodva a mámorból, úgy három tájban hazaevickél, kialussza magát, a mit sem sejtő anyuka pedig délelőtt tízkor-tizenegykor habos kakaóval ébreszti „arany gyermekét”, aki valószínűleg nagyon kifáradhatott a végeláthatatlan számítógépezésben.
Igen, sajnos a fenti példa érzékletesen adja vissza azt a világot, amely tönkreteszi a ma gyermekeit. Amikor a szülőnek már nincs ideje törődni annyit a csemetéivel, mint az előző két nemzedékbeli sorstársainak, és nem várja meg éberen, hogy hazatérjen a fiú vagy a lány. De a szórakozóhelyeken szervezett bulik, „zenés estek”, vagy a Rocktáncház sem este nyolckor vagy kilenckor kezdődnek, még tízkor is alig lófrál arrafelé valaki, a koncerteket is fél tízre hirdetik mondjuk, de jó esetben is éjjel tizenegykor kezdődnek, így aztán még a „kipróbáltabb” középiskolások, egyetemisták is a kocsmák cigarettafüstös környezetében múltaják az időt, míg beköszönt az óra, hogy mehetnek a buliba, nem lesz ott kihalt minden. És a buli sem éjfél után egykor, fél kettőkor zár, dübörög a zene négyig, ötig, s már világosba fordul, mikor a diáknép hazafelé veszi útját.
Ez a ma a trend, s ezzel nem a bulik szervezőit akarom bántani, hiszen nekik is érdekük, ha minél többen tombolnak náluk – bár a West Balkán példája mutatja, sajnos sokszor ott sincs rendszer, ellenőrzés. A fiatalok meg – tisztelet ugye újfent a kivételnek – csak élnek bele a világba, majd lesz belőlük valami…
De kérdem, milyen felnőtt???
H.H.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése