A harmadik forduló sem hozott hatalmas meglepetéseket, eget
rengető fordulatot a bajnokság menetében. Továbbra is három csapat áll
pontveszteség nélkül, és az eddig botladozó együtteseknek sem sikerült kikecmeregniük
a slamasztikából. Kivétel egyedül talán az Ózd, amely hazai győzelmével
elindulhat felfelé. De nézzük a részleteket.
Pick Szeged II. – Hajdúnánás 26-21 (16-8)
Nagyon korán, hajnali órán indultak el a hajdúnánásiak a
csongrádi megyeszékhelyre, s talán a hosszú utazás is eredményezte, hogy
alaposan bealudtak az első félidőben. Velky Mihály alakulata „szokott” hazai
formáját hozta harminc percig, azaz gyors játék, remek kapusteljesítmény, sok
lerohanás és könnyen megszerzett gól. A játékrész hajrájában már 14-5 állt az
eredményjelzőn. A szünetben aztán a vendégek mestere cserékkel forgatta fel
csapatát, így új lendületet is kaptak, mi több, Egri kapus is egyre jobban
védett. Az ismét piros lapot kapott (három két perc után) Czina elvesztése is
érzékenyen érintette a házigazdákat, de továbbra is őrizték biztos vezetésüket,
ami hat-nyolc gól között mozgott. A legvégén még Felföldi kapus bravúrjainak és
Bíró, illetve Takács leleményességének köszönhetően felzárkózott a Nánás, de öt
találatnál közelebb nem került ellenfeléhez. (Mivel a Balassagyarmati Kábel SE
legközelebb Hajdúnánásra látogat, a megszokotthoz képest ezért hosszabb ez a
tudósítás – H.H.)
Törökszentmiklós – Gödöllő 24-14 (15-10)
Törökszentmiklós – Gödöllő 24-14 (15-10)
A törökszentmiklósi honlap tudósítása szerint gyorsan
elhúzott riválisától a hazai csapat, de 6-1 után megtorpanás következett a
játékukban. A Gödöllő pontos átlövései révén nem csupán felzárkózott, hanem ki
is egyenlített, nagyobb erőfeszítésre azonban nem telt az erejéből. A második
félidőben védekezésben és támadásban szintúgy összeszedettebben játszott a
Szolnok megyei alakulat, és a vendégeken egy időkérés sem segített, mert az
utolsó 23 percben csupán két gólt értek el – igaz, a házigazdák is csak hármat.
A nagyszerű védekezések összecsapásán tehát ezek szerint a második félidő eleje
bizonyult döntő fontosságúnak. Kis Gergely, a szentmiklósi mester értékelése
szerint úgy volt komoly értéke a legutóbb, Nyíregyházán aratott bravúrnak, ha
otthon is hozzák a kötelezőt. Ez megtörtént, fizikálisan és játéktudásban is felülmúlták
a Gödöllőt.
Békés – Balmazújváros 21-26 (9-15)
Meglepetésre készültek a békésiek, hogy nem csupán
megrángatják, hanem le is tépik az oroszlán bajszát. De mivel – Gávai Ferenc
edző elmondása szerint – négy-öt játékosuk betegen küzdött, így esélyük sem
volt az egyenlőbb harcra. Már az első félidőben nagy előnyt termelt ki magának
a Balmazújváros, hiába védett remekül Domonkos kapus. A második félidőben a
hatalmas különbség (például: 14-22; 17-25) tudatában már kieresztett a
hajdúsági legénység, így a békésiek legalább egy „tisztességes” vereséget
szenvedtek el az egyik bajnokesélyestől. Gávai annyit tett még hozzá, a
küzdésnek tud örülni, a mutatott játéknak nem.
Mizse KC – Balassagyarmat 22-22 (11-12)
E mérkőzés tudósítása két formában is olvasható a blogomon
(„Kábeles indigó” címmel például), különösebben nem is érdemes kommentálni.
Lehet, hogy a jövőben a középmezőnyben elfoglalt pozíciókért vívandó
küzdelmekben fontos lehet ez a megszerzett pont a balassagyarmatiaknak, de
egymás után két, ilyen furcsa körülmények (időntúli büntető elhibázása) között
elvesztett találkozó igazán bosszantó lehet az Ipoly-partiak számára.
PLER II. – FTC 32-26 (15-15)
Az első félidőben egyenrangú ellenfél volt a két, korábbi
„testvér”, mutatja ezt a félidő részeredménye is. Utána egy ideig úgy tűnt,
felülkerekedik a Fradi, de a PLER honlapjának beszámolói szerint ebbe bele is
fáradtak – hiszen azért a hazai fiatalok párhuzamosan az NB I-es juniorban
edződnek, azaz fizikálisan „papíron” egyértelműen jobbnak kell lenniük. A
Balassagyarmat ellen is jó formát mutató Scheuring vezérletével szép
fokozatosan elhúztak a lőrinciek. Támadt még egy sanszuk a zöld-fehéreknek,
amikor háromgólos hátrányban hétmétereshez és emberelőnybe jutottak, de nem tudtak
élni a lehetőséggel, ellenkezőleg…
Hutvágner István, PLER-tréner szerint az volt a kulcsa a
meccsnek, hogy a kiváló védekezés mellett a saját maguk által diktált nagy
iramot végig tartani tudták a fiúk. Az FTC honlapja a játékvezetői páros
(Kovács Tibor-Mándli Balázs) teljesítményét is erőteljesen kritizálja: „sajnos
a bírói páros ténykedése kritikán aluli volt, mindkét felet rendesen sújtotta,
de ezúttal is sikerült megfújni a hazai pályát Lőrincen, mint két hete.” Csak
halkan teszem hozzá, két hete a balassagyarmatiak vendégeskedtek
Pestszentlőrincen, és közülük senki sem szidta a bírókat.
Kecskemét – Eger 31-41 (16-19)
Gólzápor volt a javából. A házigazdák honlapja kifejezetten
dicséri a kecskeméti fiatalokat, hogy hosszú időn keresztül méltó vetélytársai
lehettek a jobb erőkből álló Egernek, hiszen ugye a szünetben még csak három
gól volt a különbség. Aztán persze elfáradtak a rutintalanabb vendéglátók,
jöttek a leindítások, de azért a KTE is harminc gól felé tudott jutni.
Kopornyik Zsolt edző is úgy vélekedett, jó úton haladnak, de
még mindig megilletődöttek az ifjak. Ez igaz is, hiszen az első félidőben eddig
mindhárom vereségük alkalmával jól teljesítettek. A másik oldalon Csík János
igen szűkszavú volt, csak annyit mondott a heol.hu kérdésére, hogy „biztosan
győztünk, bár hiányoltam a stabil védekezést.”
Ózd – Nyíregyháza 26-23 (13-13)
Fordulatokban gazdag találkozót nyert meg az Ózd. A
kiegyenlített első félidő után gyorsan vezetéshez jutott a Nyíregyháza, ám
György Gábor kapus kiemelkedő védéseinek és a pontos támadás-befejezéseknek
(Papp Gábor 7 gólt szerzett) köszönhetően 20-15-re fordítottak, ahonnan már nem
tudtak talpra állni a szabolcsiak. Szakál György ózdi szakvezető szerint
férfiasan kemény meccsen vesztett állásból fordítottak, ami a csapat erejét
mutatja. Kollégája, Varga Zsolt pedig a miatt panaszkodott, hogy rengeteg
helyzetük maradt ki és hiányzott három-négy játékos extra teljesítménye.
A bajnokság állása: 1. Eger 6 pont (98-73); 2. Balmazújváros
6 (88-65); 3. PLER II. 6 (95-78); 4. Pick II. 5 (83-64); 5. Törökszentmiklós 4
(71-60); 6. Mizse KC 3 (64-73); 7. FTC 2 (102-94); 8. Balassagyarmat 2 (76-78);
9. Nyíregyháza 2 (70-75); 10. Hajdúnánás 2 (73-85); 11. Ózd 2 (67-81); 12.
Békés 2 (78-93); 13. Gödöllő 0 (59-76); 14. Kecskemét 0 (84-112).
A góllövőlista élcsoportja: 25: Szabó P. (Eger); 23: J.
Savón (Balassagyarmat) és Scheuring B. (PLER II.); 22: Kovács A. (Békés); 21:
Márkus B. (FTC).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése