Múlt héten több végeredmény megtippelésében alaposan
melléfogtam. Most viszont remélem, jobban bejönnek az előzetes számításaim: ha
minden igaz, szombaton és vasárnap több vendégcsapat örülhet majd, mint hazai.
Pick Szeged II. – Eger
Szombaton délután kettőkor lesz Szegeden meccs, azaz elég
korán kell kelniük az egrieknek. Ez, és a hosszú utazás azonban aligha rémisztheti
meg Padláékat. A forduló rangadóján sok múlik majd újra Tóth Mihály formájától,
illetve attól, hogy a hevesi kulcsjátékosok milyen eredményességgel játszanak.
Csík mester mérgelődött azért, mert múlt héten idejekorán kiengedtek, ezúttal
biztos nem lesz alkalmuk a „lazulásra”. Tipp: 2 (26-31).
Békés – Gödöllő
A házigazdák legutóbb a nyitófordulóban örülhettek
győzelemnek. Most valami az súgja, megint fognak. Gávai Ferenc eleget
bosszankodott az elmúlt hetekben, ráadásul a nyíregyházi „harakiri” meccs is
megtépázta a viharsarki lelkeket. A Gödöllőben a fiatalok lassan érnek, és most
sem az ő gyümölcseiktől dagad majd az asztal. Tipp: 1 (33-24).
Ózd – Törökszentmiklós
Minden a törökszentmiklósi védekezés hatékonyságán múlik
ezen az összecsapáson. Az Ózd veszélyes ellenfél hazai környezetben, bármire
képesek lehetnek, ám ha Losoncék hátsó alakzata most is óraműszerűen működik, a
vendégek megszerezhetik a két pontot. Megérzésem szerint nem lesz gólgazdag a
küzdelem. Tipp: 2 (21-23).
Balassagyarmat – FTC
Két csapat, amely eddig főként keserű pirulákat nyelt az
eddigi fordulókban. A vendég fővárosiak rengeteg gólt szereztek, ugyanakkor
nagyon sokat is kaptak, ami azért kritika a védekezésükre. A balassagyarmatiak
szeretnének kilábalni a gödörből, de ahhoz, hogy kikecmeregjenek onnan, több
meghatározó játékosnak kell remek formába lendülnie. Tipp: 1 (34-29).
Mizse KC – Hajdúnánás
Szoros csata várható. A lajosmizseiek otthonukban jóval
markánsabbak, kérdés azonban, miként élték meg a törökszentmiklósi szégyent, hogy
összesen csak tizenhárom gólig jutottak. Biztosra vehető, kellő elszántsággal
küzdenek majd, és a balassagyarmatiak ellen vitézkedő nánási legénységet is
legyőzik. Tipp: 1 (26-25).
PLER II. – Balmazújváros
A fiatal pestszentlőrinci alakulat egymás után kapja a
„feketeleveseket”, azaz múlt héten az Eger páholta el őket, és aligha képezi
vita tárgyát, hogy a bajnokesélyes Balmazújváros dolgát sem nehezítik meg.
Füzesi mester sokallta a Kecskeméttől kapott 29 találatot, azaz a védekezésre
jobban összpontosítanak ezúttal, és nem engedik harminc gól közelébe a
házigazdákat. Tipp: 2 (23-30).
Kecskemét – Nyíregyháza
A házigazdák egyelőre „egyfélidős” társaság benyomását
keltik, azaz rendre kipukkadnak a második harminc percre. Viszont ahogy telik
az idő a bajnokságból, úgy válnak egyre acélosabbá. Ez a keménység most
hosszabb ideig kitart, ám a jóval rutinosabb Nyíregyháza ellen – ha szűken is –
vereséget szenvednek. Tipp: 2 (28-29).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése