„Eger városa, papok városa…” szól a dal, én azonban mégsem a
„csuhás barátok” miatt szeretem ezt a várost, sokkal inkább a sok-sok
kézilabdás és egyéb cimbora miatt jövök mindig szívesen a várvédők
településére.
Most is „felkéredzkedtem” a Kábel SE játékosait és vezetőit
szállító emeletes autóbuszra. Kedélyes utazás volt ez, ott fenn, rázkódtunk
eléggé, főként mikor odaértük a Mátra kacskaringós szerpentinjeire, amely sokak
számára bizony igencsak „gyomorforgató” élmény, engem viszont ez a kórság nem
érint. Meg is jegyezte Tihaméri apuka: „jól bírja a gyűrődést a Henrik, végig
beszél, és közben még menetiránynak háttal fordul…”.
Nagyon szépen sütött a nap, amikor fél három után néhány
perccel begördültünk az Érsekkert déli főkapujával szemközti parkolóba. Elsőre
kis híján ott maradt a szerelés a jármű tövében, mivel a juniorok kényelmesen
elindultak befelé, mire Székely Kristóf, a felnőttek játékosa kapta fel a kék
dobozt, amit aztán Juhász Bence a fiatalabbak nevében készségesen átvett.
Talán ez az utolsó szép őszi hét vége – mondogattam
magamban, miközben a park padjain „napfürdőző” párokat, a játszótéren vidáman
hancúrozó gyerekeket, a babakocsikat toló kismamákat, a kedélyes kocogók sorát
szemléltem.
Rövid séta, illetve kedvenc kocsmám – Sport büfé, egrieknek
„Gesztenyés” – meglátogatása után (ide mindig betérek, mert egykor az
olimpiatörténeti előadásomhoz itt, e falak között nyertem ihletet) a junior
meccs bemelegítésének közepére értem vissza a körcsarnokba (hivatalos nevén dr.
Kemény Ferenc Sportcsarnok). Miután az edzővel, Lombos Istvánnal megbeszéltük,
ismét statisztikát készítek a srácok teljesítményéről, így a kispadra
huppantam, ahonnan – hogy azért némi dolgom akadjon – ötpercenként bekiabáltam
a fiúknak, mennyi idő maradt még a kezdésig.
Nem is indult rosszul a meccs a társaságnak. Bár „Öcsi
bácsi” sokat bosszankodott a védekezés hiányosságai miatt, azért szép
támadásokat vezetett a kábeles ifjú legénység. Petrovszki és Danisovszki több
átlövése pontosan találta meg az utat a hálóba, labdaszerzések után pedig
Puruczki és Lehoczki is gólt ért el. A szemlátomást jól képzett, és gyorsan
kézilabdázó egriek azonban szívósnak bizonyultak. Többször kapkodásra
késztették a gyarmatiakat, míg ők maguk különböző játékhelyzetekből pontosan
céloztak, még „alsó átlövésből” is bombáztak Varga, illetve Tucsek kapujába.
Ennek meg is lett az eredménye, mert a szünetben döntetlenre állt a meccs:
16-16 volt a táblán.
Miközben besétáltunk az öltözőbeli eligazításra, gyors
pillantást vetettem a jegyzeteimre, és rögtön megállapíthattam, bizony a
kapusteljesítmény jóval gyengébb, mint egy héttel korábban a Fradi-ifjoncok
legyőzése alkalmával. Lombos mester sem állta ezt meg szó nélkül, megint a
védekezést kritizálta, illetve a sok-sok bizonytalanság ellen emelt szót. Két
mondat erejéig én is adtam tanácsot a fiúknak, főleg Lehoczkit biztattam, hogy
a jobb szélről nyugodtan vállaljon többet, hiszen nem egyszer tiszta
lövőhelyzetbe kerül, és ő van olyan képzett, hogy megoldja.
A második félidőben azonban nem úgy „sültek” el a dolgok,
ahogy az „instrukciók” szóltak az öltözőben. Nem sikerült harminc lőtt gól
alatt tartani a hazaiakat. Mi több, fegyelmezetlenségek, szabálytalanságok
miatt ketten, Tihaméri Balázs és Petrovszki is piros lapot kapott, és a
sorozatos emberhátrányok miatt sem sikerült – még újra az egyenlítés sem.
Hozzáteszem, az én szememmel korrekt ítéleteket hoztak az amúgy nagyon rutinos
játékvezetők. Ugyan mindent megpróbált a gyarmati társaság, Tihaméri Zalán
űzte-hajtotta a többieket, Lehoczki a számára szokatlan jobbátlövő szerepkörben
is gólt szerzett, de az alap-átlövők teljesítménye visszaesett, és számos
eladott labda is rontotta a teljesítményt. A végeredmény 35-30 lett. Bizony,
jóval összeszedettebb, jóval koncentráltabb produkcióval ez a mérkőzés
„fogható” lett volna, de húsz százalékos össz-kapusteljesítménnyel, a négy
szerzett labdával szemben tizenhét eladott labdával, megannyi védekezési egyéni
– és csoportos hibával ezen a napon nem győzhettek a Kábel-juniorok.
Ha a fiataloknak egy csipetnyi esélyük lehetett volna a
sikerre, ebben aligha reménykedhettek a felnőttek. Hiszen az Eger valóságos
versenyistálló, remek „idomárral”, hiszen Csík János egyike hazánk legjelesebb
kézilabda szaktekintélyeinek. Viszont a Kábel meg ezer sebből vérzik, nemrég
búcsúztak Savóntól, és hiába bevethető már két új szerzemény, Dóczi Dávid és
György Dániel, tőlük első alkalommal aligha lehet csodát várni.
Gyorsan be is igazolódtak a balsejtelmek. Kőrizs kapus, az
ellenfél hálója előtt „fogott, mint a tinta”, túljárt Széles, Piroska és Varga
János eszén is, mire Széles talált végre egy apró rést a hálóőr bokája és a
kapufa között – a hetedik percre fordulva. Bezzeg a házigazdák: gyönyörűen
kidolgozott akciók, kiléptetett védők, sok-sok keresztmozgás, és remek
szélsőteljesítmény – az első tizenöt góljukból nyolcat szerzett Lezák és Pálos.
De azért az Ipoly-partiakat is kemény fából faragták. Székely például felettébb
örülhetett annak, hogy nincs már mellette Savón, mert ritka lelkesen,
felszabadultan, már-már „ficánkolva” kézilabdázott, és egyszer olyan bombagólt
ragasztott a felső sarokba, hogy annak látványára még a hazai közönség is
tapsban tört ki. Tihanyi pedig három védőn átfúrva magát futott be szélről
beállósba, hogy épp Székely találja meg egy „forintos” labdával – mindezt
kettős emberhátrányban, ami mindenképpen jele annak, visszatérhet a legendás
kábeles csapategység. Persze az Eger azért éllovas, hogy csak percekre eresszék
ki a „fáradtgőzt”, így 20-13-as vezetésükkel zárult a félidő.
Szünetben Kékesi Lászlóval, a Kemény Iskola igazgatójával,
egykori remek kapussal váltottam pár szót, és csak azért nem többet, mert
megláttam, hogy egy kék színű retró-pólós tüneményes hölgyemény közeleg felém.
Csak itt, csak ilyenkor szoktam találkozni régi ismerősömmel, Tóth Jucival, aki
ma már férjes asszony – ahhh, hogy múlik az idő – és most néhai apukája
„Balassagyarmat” feliratú egykori pólójában szurkol a Kábelnek – és a pólón ott
vannak a tavaszi négyes kupadöntőn beszerzett értékes autogramok is. Így aztán
a kedves csevegés közben nem is figyelhettem annyira, hogy a szünetben az ifjú
sportiskolás tehetségek tartottak némi szivacskézi-bemutatót.
És jött a folytatás. Búskomoran. Csík mester minden
bizonnyal nagyobb hajtásra ösztökélte fiait, mert iszonyatosan „beindultak”. A
kábelesek meg közben teljesen elbizonytalanodtak. Miközben sorra hullottak a
gólok a tehetetlen Síró kapujába, addig az egriek már a látványra is adtak.
Ráadásul a sípmesterek – akiknek teljesítménye közelébe sem jöhetett a junior
meccs bíráihoz – igencsak túlértékelték a „varázslatot”, mert elég markánsan
segítették a vetélytársát már egyre inkább padlóra küldő hazaiakat. Kedves
László dohogott is eleget rájuk, a szakállas játékvezető ezt olyan kedélyesen
tűrte, hogy még a szeme sem villant vissza a trénerre. Egyszer aztán megunta a
reklamálást, és „tudni illik, ami illik” alapon felmutatta a sárga lapot neki.
Ez azonban már nem osztott és nem szorzott. Addigra már
33-16 állt a táblán, nagyon súlyos vereség rémképe lépett elő. Ami végül nem
következett be. Hogy a gyarmatiak nagyobb lelkesedése, avagy a leeresztő
hevesiek „lazasága” számlájára írható a szorosabb eredmény, nézőpont kérdése.
Ami tény: az utolsó tíz percben Padláék már csak egyszer vették be a gyarmati
kaput. De nekik ezen az estén ez is belefért.
A közönség meg olyan unottan „respektálta” a fölényes
sikert, mintha valami babazsúron lenne. Semmi igazi hangulat, semmi dobpergés,
semmi kórusban „hajrá-hajrá” kiáltozás, ehhez a „körítéshez” képest a
balassagyarmati sportcsarnok szurkolóserege valóságos frenetikus tűzvihar. De,
ahogy mondják, ha nem kötődnek a társasághoz – mert alig van egy-két „echte”
egri a csapatban – nincs is miért annyira lelkesedni. A vezetők elhatározták,
kell nekünk az NB I., ebben a szelemben igazoltak, hozták az idegenlégiósokat,
a profizmust nem érdekli a szubjektum.
Megígértem Jucinak, hogy meccs után még megkeresem őket,
hiszen itt van az anyukája is, így gyorsan siettem fel, majd le a nézőtérről,
és az aulában sikerült is a családdal még néhány szót váltani, aztán együtt
sétáltunk ki a már sötétségbe burkolózó Érsekkertből.
Hogy a „Gesztenyésben” még egy korsó sört felhörpintsek
ennek a verőfényes, de egyben balassagyarmati szempontból szomorú egri
vasárnapnak az emlékére.
Jegyzőkönyvek. Junior:
Eger Eszterházy SZSE-VSI – Balassagyarmati Kábel SE 35-30
(16-16)
Vezette: Dohány, Nagy II.
Kábel: Varga – LEHOCZKI 3, Petrovszki 7, Pintér Á., Puruczki
2, Danisovszki 8/1, Juhász 1. Csere: Tucsek (kapus), Tihaméri B. 1, TIHAMÉRI Z.
8, Gál, Urbán.
Hétméteresek: 3/1. Kiállítások: 14 perc (+ 2 kizárás:
Tihaméri B., Petrovszki).
Felnőtt:
SBS Eger Eszterházy SZSE – Balassagyarmati Kábel SE 34-20
(20-13)
Eger, dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok, 400
néző. Vezette: dr. Kozák, Wenzel.
Eger: KŐRIZS - LEZÁK 5, Padla 3, KISS G. 3, KOCSIS 3, PÁLOS
5, Szabó P. 7/4. Csere: Repóth (kapus), Pánczél 1, SZILÁGYI 3, Zalai 4, Nyeste,
Menyhárt. Edző: Csík János.
Kábel SE: Varga Á. – Bécsi, Széles 1,
SZÉKELY 6, Piroska 2, Varga J. 1, Szabó A. 1. Csere: Síró (kapus), Kajdy, TIHANYI
2, Dóczi 2, BÁN 4/2, Kottán 1, György, Petrovszki. Edző: Kedves László.
Hétméteresek: 4/4, ill. 3/2. Kiállítások:
4, ill. 8 perc.
Az eredmény alakulása: 6. perc: 4-0, 14.
perc: 9-3, 18. perc: 11-7, 22. perc: 15-8, 34. perc: 24-13, 42. perc: 29-15, 50.
perc: 33-16.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése