Nagy hibát követett el annak idején, majd’ három évvel ezelőtt a Balassagyarmati Kábel SE akkori vezetősége, amikor – csúnya szóval élve – nem integrálta saját kereteibe Kovácsovics László szépreményű szivacskézilabdás társaságát. Épp elég púp volt a hátukon a felnőtt és az ifjúsági csapat mellett kötelezően előírt serdülő gárda szerepeltetése, így aztán nem is gondoltak arra, hogy ők, mint egyesület indítsanak el több korosztályt az akkor még Adidas néven futó országos gyermekbajnokság küzdelmeire. Aztán szép lassan ennek a csoportnak – pontosabban a szülőknek – kinyílt a szeme, Palóc Pumák néven külön klubot alapítottak, és most már nyíltan magasabb ajtókon dörömbölnek.
Bár Kovácsovics László azóta már hazaköltözött Győrbe, a munka nem állt meg, sőt, újabb csoportokkal bővült a Palóc Pumák „repertoárja”. Ez eddig nem is lenne nagy gond, hiszen minél szélesebb egy sportág bázisa, annál nagyobb lehet a potenciális rangja. Csakhogy a Palóc Pumák most már tudatot akarnak meghatározni. Nyíltan azt hangoztatja elnökük – erre példa egy tavaly év végén összehívott tanácskozás, amelyen felszólalt -, hogy egyedül ők képviselik a jövőt, mindenki hozzá vigye kézilabdázni vágyó csemetéjét, csak ők rendelkeznek olyan komoly szakmai alappal, ahol egy nyolc-tízéves forma kisgyermek fejlődése magas ívben megindulhat. Magyarul egyeduralmat akarnak a férfi – és most már a női – kézilabda utánpótlás-nevelésben. Ráadásul szép gondosan egyrészt a Kábel SE felé is „gesztusokat gyakorolnak”, amikor együttműködési megállapodást kötöttek a városi nagy kézilabda egyesülettel (ahol lényegében csak tizenhárom-tizennégy éves kortól van komoly képzés), másrészt keményen tapossák az utat a Magyar Kézilabda Szövetség felé, büszkén mutatva azt, ők az egyedüli és kizárólagos letéteményesei a balassagyarmati kézilabda jövőjének, szépen elhallgatva minden illetékes elől, hogy azért az Ipoly-parti városban máshol is zajlik még munka.
És itt érünk el a címben említett úttévesztéshez. A derék elnök úr nemrégiben egy lépésével igencsak felbosszantott egy, a sportággal jóval régebben foglalkozó, jóval több rutint felhalmozó, ennek folytán szakmailag nála igencsak magasabb szintet képviselő testnevelőt. A sportvezető-szülő nemes egyszerűséggel eltiltotta gyermekét attól, hogy iskoláját, a Kiss Árpád Általános Iskolát – hiszen most már ugyebár összevont intézmény létezik, hiába „Dózsás” a fiúcska – képviselje diákolimpiai küzdelmeken. Az iskola ugyanis a fentebb említett testnevelőt bízta meg ebben az adott korosztályban – ötödik-hatodikos tanulók – a városi csapat összeállításával, és a „kolléga” egyértelműen számított volna minden olyan Palóc Pumára, akik az önkormányzati általános iskola tanulói. Ezt a szabályt tekinti semmisnek az elnök-szülő úr, aki kijelentette, a gyerek a Palóc Pumák játékosa és nem köteles játszani az iskolai csapatban. Így van, ma már semmi sem kötelező, ám csak akkor lenne igaza, ha a fia egyáltalán nem sportolna, ha csak amolyan „tesiórai” keretben játszogatna, bár akkor is lenne következménye ennek a tiltásnak. Így viszont, ezzel az indoklással nem csupán az említett tanár úr felé mutatta ki a foga fehérjét, hanem nemes egyszerűséggel lesajnálta, semmibe vette azt a munkát, ami a Palóc Pumáknál jóval patinásabb környezetben zajlik, megalapozott, jóval komolyabb szakmai háttérrel.
Jó lenne tehát, ha a Palóc Pumák nem villogtatnák oly merészen még igencsak csecsemőkorú állapotban lévő fogazatukat, és egyelőre megelégednének azzal a szelettel, amivel rendelkeznek a városban, és nem akarnának dilettáns módon mind nagyobbat harapni a gyarmati kézilabda-tortából. Persze lehet, ha ilyen erővel furakodnak, nekik áll a jövő, de most még csak a bölcsőből kiabálnak kifelé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése