Így, március tizenötödike környékén, amikor a Kossuth-díjakat kapják emberek, én minden esztendőben elgondolkodom azon, vajon érdemes-e minőséget alkotni?! Minőséget alkotni így, politikailag ennyire átszőtt közegben, ahol az érdemeket nem igazán tudás, nívó, érték alapján osztják, hanem a szerint, hogy a vörös, avagy narancsszínre esküszik a kiszemelt személy.
Ilyenkor mindig eszembe jut a saját kitüntetésem is. 2001-ben még huszonnyolc éves sem voltam, amikor megkaptam a Balassagyarmat Sportjáért érdemérmet. Ilyen fiatal korban általában valami nagy műért ítélik oda a díjat, netán olimpiai bajnokságért, többszörös magyar bajnoki címért, amit pályán, avagy kispadon irányítva harcolt ki az emberfia, nos, én ebbe a kategóriába egyáltalán nem tartoztam bele. Igaz, voltam egy országos olimpiatörténeti vetélkedőn harmadik – még egy pont és nyerek egy Sydney-i utazást –, tanítványaim másodikak lettek a szellemi diákolimpián, meg tizenegy évi tetszhalott állapotból megszerveztünk – többes számban – egy női kézilabda csapatot a városban. Ez még korántsem érdemes egy ilyen rangos kitüntetésre. Persze rájöttem, ha úgy tetszik én is politikai alapon lettem kitüntetett. Abban az időben – és azóta is – elég „vitrolos” tollal fogalmaztam cikkeket a helyi sajtóban a városi sportéletről – meg közéletről is –, és a kitüntetés affajta „hadd fogjuk be a száját a legénykének” alapon zajlott. Igen, elfogadtam az érmét, büszke voltam rá és mai napig büszke is vagyok, hogy megkaptam, de ha a vitrinben rátekintek a díjra, mindig eszembe jut, vajon megérdemelte-e igazán.
Talán látszik ebből a „mellékzöngéből” is, mennyire irritálnak engem az effajta politikai jellegű kitüntetések. Mennyire zavar annak a színésznek a viselkedése, aki az eggyel korábbi kormánytól visszautasítja, most meg elfogadja a méltatást, és mennyire zavar például helyi, balassagyarmati szinten, hogy Pro Urbe díjat kap a városban alig hat esztendeje tevékenykedő egyházi személyiség – ami nem az ő hibája, hiszen él-hal a hívekért, hanem azé, aki ilyen kis idei működés után már magas elismerést oszt neki.Vagy említhetnénk derék, közismert jobboldali közírónkat, aki biztosan Az ember tragédiája nemzetközi szintű elismertetéséért kapott januárban Madách-díjat.
Ez csak három kiragadott példa, amiért szólni lehet, elítélni lehet, de sajnos, el kell fogadni ezt a módit, mert amíg világ a világ, amíg ennyire élesen egymásnak feszülő politikai áramlatok váltják egymást, addig a díjak osztása is ilyen, „szeretem-nemszeretem” alapon zajlik majd, és nem az egyén kimagasló érdemei számítanak…
H.H.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése