Hadd szögezzem le előre, nem láttam a Hajdúböszörmény – Kábel SE (33-28) férfi kézilabda mérkőzést, még felvételről sincs egyetlen percnyi jelenet sem a birtokomban, ennek ellenére, ha a találkozó utózöngéit tekintem, bizony, a puszta logikára, meg persze az előző hetek személyes tapasztalataira hagyatkozva, „beindul” a gondolatmenetem, s máris felteszem a költői kérdést: mi a baj veled Kábel SE?
És rakom egymás mellé sorban az adalékokat. Kezdem azzal, hogy a Cegléd elleni meccset megelőzően, amikor röpke beharangozóra kértem fel Kedves László vezetőedzőt, a mester megemlítette nekem, roppant nehéz lesz elsősorban fejben feldolgoznia néhány játékosának, hogy „zsinórban” három győzelmet arattak. Ezzel ugye egyrészt arra utalhatott a szakvezető, hogy a megnövekedett elvárás teheti majd esetleg görcsössé a fiúkat, s nem tudnak felszabadultan, „tehermentesen” kézilabdázni, másrészt előfordulhat, hogy néhányukat túlzottan elbizakodottá teheti a sikersorozat, megnő az étvágyuk, affajta „ide nekem az oroszlánt is” hangulat uralkodhat el rajtuk, ami pedig nagyobb kockázatvállaláshoz, egyúttal fegyelmezetlenséghez és figyelmetlenséghez vezethet.
Elvitathatatlan, hogy mindkét „attitűdre” akadt példa a Cegléd ellen. Ugyanakkor kétséget kizáróan küzdött-hajtott, akart a társaság, máskülönben nem zárkózhattak volna fel 11-17-ről 17-18-ra, akkor viszont az a bizonyos „plusz” hiányzott a továbblépéshez.
A következő adalék egy szokatlan nyilatkozat, amit Havassy Kálmán klubmenedzser tett a megyei hírlap hasábjain, illetve megjelent a klub honlapján is, már a böszörményi meccs után: „Borzasztó volt végignézni a találkozót, ha nem látom, nem hiszem el. Néhány játékos megelégedett a tavasszal megszerzett hat ponttal. Nehéz hét elé néznek a srácok.” Ismerve az egyesületi vezető gyarmati kézilabdázás iránti elhivatottságát, azt a lelkiismeretes munkát, amit a csapat érdekében a háttérben végez, érthető a keserűsége. Ő joggal vár többet-jobbat a fiúktól, ő úgy látja, mintha nem harcolnának kettőzött erővel, mintha valami megpattant volna náluk, és ez a „valami” ha nem is parancsol megálljt a gépezetnek, felettébb lassító hatású.
Mivel nem látom a heti edzésmunkát, nem beszélek naponta a játékosokkal, így nem tudhatom, mi zajlik az öltözőben, az egymás közötti kapcsolatrendszerekben és még sorolhatnám. Ami hozzám információként eljut, csak töredéke a valóságnak, így nem is foglalkozhatom vele. Amit a nyilatkozatokból, megnyilvánulásokból, illetve a látott mérkőzésekből leszűrhetek, kisebbfajta válságba került a Kábel SE, de nincs helyrehozhatatlan baj. Szerintem egyszerűen csak le kell ülni a fiúkkal, jól átbeszélni velük a dolgokat, a „mit-hogyan-továbbról”, higgadtan érvelő edzővel, az okokat nyugodtan kereső klubmenedzserrel, a biztató szavakkal buzdító elnökkel és még sorolhatnám a családtagokat, barátokat, barátnőket, ismerősöket, akik a maguk módján mind-mind tehetnek azért, hogy az Ózd ellen kidöcögjön ebből a kis kátyúból a csapat szekere.
Mert bizony az a közönség, amelynek hangjára, erejére alig akad példa ebben a férfi másodosztályban, szeretne még szép győzelmeket látni tavasszal…
H.H.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése