Fideszoton

Annak idején, 1985 tavaszán tiszta szívemből szurkoltam a Videoton csapatának. Hatodikos általános iskolásként a napköziből csak úgy inaltam haza, hogy a késő délután, vagy kora este kezdődött meccseken a tévé előtt szurkolhassak Májer Lajoséknak. Máig emlékszem, a Manchester elleni visszavágó borús délutánján nem voltak otthon a szüleim és a szomszédoknál kellett a rendes játékidőt megnéznem, hogy aztán Vadász Imre büntetőjét követően édesapámmal egyszerre ugorjunk fel örömünkben.

Azóta sok minden történt a „fejér fővárosban”, menny után jártak a pokolban, aztán valahol a kettő között félúton, hogy most ismét az ég felé törjenek. De hogyan?! Egy olyan ember irányításával, akinek már régen nem kellene kispadon ülni, hanem otthon metszenie a gyümölcsfákat, és maximum annyi beleszólása lehetne a honi futballközegbe, hogy alkalomadtán, értékelés gyanánt egy-egy videoblogot „megereszt”. De nem, ő ott pöffeszkedik a kispadon, folyamatosan megjátszik egy álszerénységet, vékony hangjával erre még inkább rátorzít, holott tudja nagyon jó, ő a mindenható személy, még derék miniszterelnökünk is felettébb ad a szavára, mi több legalább olyan mérvű rajongójává avanzsál, mintha egy popsztárt éltetne. Nem véletlen, hogy ez a hetvenéves, idős ember éppen ott kötött ki, ahol Felcsút egy „köpésre” van, ahol híven összeborulhat e két személy, ahol játszhatják a magyar labdarúgást mind inkább tönkretevő kisded játékaikat, beleszólva mindenbe, edzőképzéstől, utánpótlás-nevelésen át a válogatott kezdőcsapatának összeállításáig.

Most éppen azt fundálták ki, amiben még egynéhányan tevékenyen közrejátszanak, hogy a Videotonból bajnokcsapatot kreálnak. Elég volt már a debreceni „hegemóniából”, a fővárosi foci most még csak éledezik tetszhalott állapotából, keresni kellett tehát a kies vidéken egy olyan helyet, ahol a labdarúgásnak rangja van, s ahonnan persze pénzeket is le lehet akasztani.

Így vált a székesfehérvári klub Mezeyotonná, vagy, ahogy egy ismerősöm fogalmazott az egyik közösségi oldalon: a Fideszoton verte 5-0-ra a Ferencvárost.

Anno, huszonhat éve szurkoltam a Videotonnak, most ezt azért nem teszem – mi több, ellendrukkere lettem – mert egy kiöregedett harci eb, Mezey György álnéven vezeti ezt a társaságot. Ez a derék házőrző oly nagy büszkeséggel végzi feladatát, hogy senki a közelébe nem mehet, ha akarja, haláláig ott fog somfordálni a hazai futball pályáin és szövetségi folyosóin, s mindenki a lába előtt hajbókol mély alázatossággal, még maga a miniszterelnök és a pénzintézeti vezetőből lett elnök úr is.

Majd ha már nem Mezey határozza meg a fehérvári tudatot, újra tudok szorítani a Videotonért.

H.H.