Mostanában egyre többször és többfelé hallok rosszakat a Balassi Bálint Gimnáziumról. Panaszkodnak szülők és diákok, sőt máshol tanító pedagógusok is. Valamennyiük fő érve az, hogy rossz, élettelen a közeg, mi több néhány tanár kolléga még azt is felveti, hogy az oktatás színvonala is sokat romlott, mármint elsősorban a nyolcosztályos képzés első négy évfolyamán. Ennek ellenére továbbra is zajlik a „szülőbolondítás”, a nem éppen hízelgő belső eltakarása különféle mézes-mázos „cicomával”, miközben ténylegesen és a valós feltételek figyelembe vételével szinte már nem lehet felsorolni olyan indokot, amiért a gyerek a Balassit válassza.
Ezzel kapcsolatban jutott eszembe néhány gondolat, amit anno, úgy hat évvel ezelőtt a Palóc Krónika glosszájában fogalmaztam meg, s aminek állításai ma is megállják a helyüket.
Kezdem azzal, hogy a néhány évvel ezelőtti „központosításnak”, azaz az önkormányzati általános iskolák közös irányítás alá vonásának igazi hasznát a BBG fölözte le. A jó képességű gyermekek zöme ugyanis a negyedik általános iskolai osztály befejezése után a gimnázium falai között folytatja tanulmányait, ami bizony, mint láthatjuk-tapasztalhatjuk, előbb-utóbb tönkreteszi az általános iskolákat. Eleve kevesebb gyerek születik, s ha ez az elszívó hatás még jobban érvényesül, akkor bizony a „Bajcsy”, a „Dózsa”, és az „Szabó Lőrinc” kisegítő minőségűvé silányulhat.
A következő érv így hangzott 2007-ben a Palóc Krónikában: „no persze azért az „elszívás” okait nem csupán a szülők önkéntes „Balassi-imádatában” kell keresni. A gimnázium nagyon komoly, kőkemény, következetes, elszánt, sőt, nyugodtan nevezhetjük így is, olykor sportszerűtlen átcsábító tevékenységet folytat. Azaz olyan lobbymunkát fejt ki, tanárain, nevelőin, alkalmazottain, balassis szülőkön keresztül a negyedikes gyermekek papái-mamái között, amely a valóságosnál jóval kedvezőbb, már-már eszményiesített képet fest erről a patinás, ám mára a harminc-negyven évvel ezelőtti hírnevéből sokat vesztő tanintézményről. Hogy ott milyen magas szintű oktató munka zajlik, hogy milyen képzett tanerő „osztja az észt”, és még sorolhatnánk.
Nos, ez már csak részben igaz. A hatvanas-hetvenes években olyan tanáregyéniségek oktattak itt „pályafutásuk delelőjén”, mint dr. Kiss Gyula, Németh Béla, a két Nagy házaspár, Molnár Ferenc, azaz „MoFe” és Kovács Ferenc, azaz „KoFe”, hogy például Farkas Andrásról, a Földessy házaspárról, Kövér Lászlóról, a Hégely házaspárról, esetleg Fűrész Istvánról és Vass Imréről ne is beszéljünk. Felsorolni is nehéz mindazokat, akikre a katedrán fel lehetett nézni, mert olyan személyiségek voltak, akik szemléletesen, gyönyörködtetve, nagy-nagy szakmai alázattal tanítottak.
Lehet, hogy mindezek a kvalitások a mai feltörekvő balassis pedagógus-nemzedékben is megvannak, de biztos, hogy a nimbuszuk, elismertségük, városi, megyei, netán országos hírnevük jóval kisebb, mint elődeiknek. (Azért hadd osszak meg az olvasókkal egy röpke történetet, amely az egyik friss diplomásként a Balassiba került tanárnőről kering pedagógus – és diákkörökben egyaránt: az alacsony termetű hölgyet, amikor bement a hatodikosokhoz órára, a tizenkét-tizenhárom éves gyerekek egy felöltöztetett ruhafogassal úgy megijesztették, hogy menten kiszaladt az osztályból – nos, ez például bármely korábban felsorolt „régivágású” tanárnővel nem fordulhatott volna elő.)”
Borenszkiné igazgató asszony retorikájának egyik fő eleme még ma is az elitképzés hangsúlyozása. Vagyis az a „szüszifuszinak” mondható harc, amit azért vívnak, hogy az elitgimnáziumok között minél előkelőbb helyet vívjanak ki maguknak. Sportnyelven szólva ez úgy fest, mintha az NB II-ből akarnának villámgyorsan az első osztályba, sőt nemzetközi szintre jutni, vidéki kiscsapatként, nagy-nagy szívóssággal, mondhatni görcsös akarással. Holott azzal mindenki tisztában van, a lemaradás a fővárosi gimikhez képest igen nagy és ledolgozhatatlan. A gyerekek pedig leterheltek, agyongyötörtek, mert kimondom a valót, hiszen saját tapasztalatból táplálkozom, a jelenlegi oktatás egyre inkább eltolódik a szakbarbarizmus irányába – tisztelet a kivételnek -, amikor a tanárt kizárólag a saját tantárgya érdekli, ügyet sem vet a másikra, nem érdekli, hogy a gyermek milyen fogékony arra, amit tanít neki, csak löki, löki az anyagot, követel és követel. Így válnak majd a mai tehetségesebb tizenöt-tizenhét évesek „aktakukaccá”, a kreativitásra, az összefüggés-elemző gondolkodásra képtelen felnőttekké.
És itt van még az Arany János Tehetséggondozó Program. Ami alapcéljait tekintve nagyon jó és hasznos, de kivitelezésében, balassagyarmati „leképezésében” igencsak gyengécske. Az elv, miszerint a vidéki, jó képességű, de szociálisan hátrányos helyzetű, illetve gyengébb színvonalú oktatásban részesülő gyerekek számára biztosít a nulladik évfolyamon egyfajta közösségerősítő, felzárkóztató „edzőtábort”, majd az elkövetkező négy évben minőségi oktatást, benne színházlátogatásokkal, személyiségfejlesztő foglalkozásokkal és még sorolhatnánk, önmagában rendkívül okos elképzelés. De akkor, amikor a falusi vendéglős gyermeke, a vezető beosztásban lévő nevelőintézeti pedagógus csemetéje is bekerül e programba – és itt nem az ő bántásukról van szó, hanem a rendszer fonákságaira akarok rávilágítani -, akkor máris hibádzik valami, hiszen az eredeti elv kérdőjelezhető meg, a nemes cél kerül háttérbe anyagi okok miatt. Más kérdés, hogy az Arany János Program Balassagyarmaton szinte karantén-jellegű, amiből mint az izgága lovak, igyekeznek a nebulók kiszabadulni, nem egyszer a szórakozóhelyeken való tömeges megjelenésükkel mutatva ezt, horribile dictu heves alkoholizálással vegyítve, amelyhez tétlenül asszisztálnak a nevelőtanárok, akik amolyan „vak felügyelőként” be sem mernek menni a diákok kollégiumi szobáiba, szigorúan ellenőrizve és büntetve a mámoros állapotokat.
Visszatérve az eredeti gondolatmenethez egy végszó erejéig: minden oktatási intézménynek észérvű törekvése az, hogy mindent alárendeljen a saját oktatási-nevelési nívójának emelése céljaira. Csakhogy Balassagyarmaton a Balassi Bálint Gimnázium ezzel az elszívó-csábító munkájával rendkívül nagy hasznot húz, a többi általános iskola kárára, amivel tönkre is teheti a város régen működő alapfokú oktatási rendszerét.
Ezek után azt ajánlom a tisztelt negyedikes szülőknek: alaposan fontolják meg, beíratják-e gyermeküket a Balassi Bálint Gimnáziumba, mert ennek az intézménynek már csak a névtáblája patinás, a falakon belül rendesen korhad minden, köszönhetően az igazgató asszony autokrata, és etikátlan módszereinek is.
H.H.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése