Első fázis: a feltérképezés. Ha már egyszer a csapat szorgosan készül hét közben az ellenfélből, tegye ezt az újságíró is. Kattintás a dabasi honlapra, ahol az edző, Szilágyi Zoltán nyilatkozik a Békéssel vívott – egyébként döntetlent hozó – rangadó után: nagyon nehéz lesz Balassagyarmaton nyerniük, de a hátralévő négy meccsből hármat feltétlenül hozniuk kell, ha meg akarják kaparintani az ezüstérmet. Vajon látta ezt Kedves mester?
Második fázis: gyors pillanatképek az ifimeccsről. Sajnos, sok jó nem mondható el. A vendégek minden tekintetben gyorsabb kézilabdát mutatnak be, és az irányítójuk szemmel láthatóan duzzad az „egótól” – egyszer-kétszer túljár azért az eszén Varga Erik, a kapus. A gyarmatiak sorra kapják a két perceket – képzetlenségből fakad ez, nincs dinamikus lábmunka a védekezésben, egy-egy elleni játékban tehetetlenek –, és bizony kétszer villan a piros is – jobban el kell viselni a terhet, fiúk! A vége 20-44! Van sok teendő tehát utánpótlás-vonalon.
Harmadik fázis: szemrevételezés kezdés előtt. Azt híresztelték, hogy a Dabas teljes csapattal érkezik Gyarmatra. De akkor mit keres itt civilben egyik legjobbjuk, dr. Kiss István? Az ex-gyarmati Nagy Levente oldja fel a talányt: talpsérüléssel küzd a balszélső. De például Elek Gábor itt van. A Fradi női csapatának edzője negyvenévesen is visszajár az NB I/B-be, s úgy látszik, egyáltalán nem áldoz a hiúság oltárán, ha már egyszer jól látható sörpocakkal is „mer” kézilabdázni. A gyarmatiaknál a még mindig sérült Szlaukó Feri az egyik kimaradó – amin, ha úgy vesszük, aligha bánkódik, mert azért a Zácsik Szandra-Szádvári Krisztina hölgypáros társaságában szurkolni ki ne szeretne! A másik hiányzó Bán Dév, most az ő posztján Szabó András kap lehetőséget. A bevonulás előtt pedig kedves gesztus: a tizennyolcadik születésnapját ma ünneplő jegyzőkönyv-vezető Garamvölgyi Esztert köszönti virágcsokorral a kábeles csapatkapitány Demus Dani.
Negyedik fázis: kettős érzések az első harminc percben. A Dabas kezdi jobban a derbyt. Lendületesen és eredményesen támadnak, Boda rést talál a pajzson, majd Himer belővi a hetest – 2-0-ra vezet az ellenfél. De jön a labda szélre, Takács most korán beköszön, utána pedig a Kovács Péter-Kovács Péter – mivel a gyarmati irányító és a rivális kapusa azonos nevet kapott a keresztségben – ütközet első állomása következik: „elhúzott” átlövéssel 2-2. És akkor jönnek Szabó Lajos percei. Valahogy, ha meglátom ezt a 14-es mezbe bújt, kissé kopaszodó, nem túl magas, balkezes emberkét, már kezd kiverni a hideg veríték. Akárhány Dabas-Gyarmat összecsapás akadt a múltban, ő mindig villogott. Most például zsinórban háromszor adja át sistergő bombás üdvözletét az Ipoly-partiaknak, s már 4-7 oda. De lassan indul a kapaszkodás. Előbb az elsősorban a védőfeladatok terén alkotó Jakubecz Jani keveredik oda az ellenkező hatosra, látványos csel után bevetődéssel szépít, majd kisvártatva Forgács Peti tudatja mindenkivel, elmúlt az utóbbi hetek hullámvölgye, lehet rá bátran számítani. Moreno sem akar lemaradni, egy gyors indítás után vágja a lasztit a bal alsó sarokba. Kovács Peti második csatáját is nyeri „druszájával” szemben – ezúttal hetesből, végül Babicz a sajgó ágyék ellenére magasra ugrik és betalál: jé, 9-8-ra már a Gyarmatnál az előny! Sőt, mintha egyfajta nógrádi henger indulna be, ami alig-alig akad el. Barnyák ki tudja honnan, az ellenfél védőinek hóna alól nyúl ki, megkapja a játékszert, forog, dől, 12-10! Szilágyi edző, ott a túlsó kispadok táján nem erre számított, időt is kér. Az egy perc leteltével továbbra is dadog azonban a vendégek kezén a labda, már-már megszerezné azt a Kábel, amikor épp Barnyák heves rángatása közepette a már említett Szabó Lajos indul el, leráz mindenkit, és gólt lő. De az ellentámadásból Yoel előveszi a „latin fineszt”, a jobb napokat is látott Szobolt szépen átvágja, és a találat a rövid alsóban landol.
A félidő végén azonban kissé kiereszt a házigazda legénység. Boda emberhátrányból átlő, majd Himer is megmutatja a strandkézilabdás haveroknak, nem csak büntetőből jeleskedik. Horvát közben hozza megszokott keménységét, jéghokis módra a palánknál alkalmaz egy bodicseket Kajdyn, a 8-as számú kábeles emberke fájdalmas kiáltással elterül a földön, s ha nem tudnánk, hogy ő bizony minden körülmények között képes hasonlóan felkavaró alakításokra, még el is hinnénk, hogy komoly a baj. Ezzel a közjátékkal, némi csitítgatással, no meg persze 15-15-ös részeredménnyel zárul a félidő.
Ötödik fázis: infarktus a hajrában. Vajon milyen lesz a második félidő eleje? Nagy kérdés ez kábeles berkekben, főként az egy héttel ezelőtti tapasztalatok alapján. De Szabó újabb „termelését” követően gyorsan jön egy megnyugtató Babicz-gól, ami jelzi, merőben más forgatókönyv szerint pereg ez a film, mint a múlt szombati. Ennek ellenére csak fut a Kábel az egyenlítés után. Igaz ez kitartó loholás, jó húsz perces. Mi van közben? Például az, hogy Kedves László cserél a bal szélen. Moreno láthatóan elfáradt, főleg védekezésben, mert biz’ Szobol nagyon él a jobb oldalon. Egyszer cunder, egyszer ejtés, egyszer kőkemény végrehajtás. Szabó András jön, a friss erő. Babicz időközben pókhálót irt, de mintha ő is fáradna, hiába, az a fránya sérülés. Két lövése is célt téveszt. Nem megy, nem megy… Már 21-24 az állás, és kútban a támadójáték. Még szerencse, hogy Kokó sorra nyeri az ellenfél kapusával vívott büntető-párharcokat, Ihász Álmos is bemutat pár szép bravúrt – segít rajta a mama kiabálása – aki be is szól Himernek: „vigyázz a gyerekre a kapuban!” Szép lassan zárkózik is a társaság. De Szabó Lajoson nem lehet kifogni, ha nem talál be, hát hetest harcol ki. Nini, ki jön be a büntetőhöz: Elek Gabi! Eddig egy törülközőt nyakán általvetve kuporgott a kispadon, meg persze adta „jótanácsait” a két játékvezetőnek, már miért is ne, hiszen aki edző, mégpedig oly magas állványon, az nem tagadhatja meg önmagát mezbe öltözötten sem. Lényeg, hogy Elek nem hibázza el. Kétszer sem.
Hogy pereg az idő! Már csak tíz perc van hátra! De még mindig a Dabas vezet. Szűken, de vezet. Fokozódik a feszültség, terebélyesednek az izgalmak, izzik a csarnok, a játéktér pedig izzadtságcseppekkel birkózik – jönnek is serényen a törlőfiúk. Burik és Horvát kisebbfajta vágóhidat rendez be a saját hatosuk környékén, a szenvedő alany ezúttal Barnyák, ő került a présbe, de túlélte! A hazai védők momentán sáncmunkában jeleskednek, indul belőle előbb Taki, aztán Szabó Andris: 25-26! Szabó Lajos bezzeg tarthatatlan, és még szerencséje is van, lökete a kapufát találja el, onnan indul a flipper Álmos bokájára, majd be a hálóba. Nagy pech, de ezzel 26-28! Szobol meg gondol egyet, talán régi veszprémi éveire emlékezik, mikor felkanyarodik... és 26-29! Van-e innen talpraállás? Van! Előbb Kokó megint hidegvéréről tesz tanúbizonyságot a büntetővonalról, majd Babicz helyett érkezik Gubó Alex, néhányszor körbetekint, aztán ugrik, labdája keményen pattan a földre, onnan meg a dabasi hálóba! Aztán ezt még egyszer megismétli a hórihorgas srác, ezúttal sokkal biztosabban végrehajtva a mozdulatot: 29-29!
Az utolsó négy perc merő krimi. Szilágyi Zoltán időt kér, magyaráz, buzgólkodik. Visszajönnek, formás támadás, de mindig odaérnek a gyarmati lábak. A bírók keze felemelve, azaz passzív, Himer forgat, ugyan vajon kinek az irányába, hát persze, hogy Szabó Lajos felé. A hosszú sarokban a labda: 29-30! Középkezdés, ellenakció. Forgácsot törik-zúzzák, ő jobb kézből átveszi a lasztit a balba, és úgy egyenlít: 30-30! Mi lesz itt! Sebesen peregnek a másodpercek, az óra 28-ra fordul, tehát még két perc! A „szitu” ugyanaz, a vendégek elmennek a tűréshatárig, megint passzív, most Himer gondol egyet, és 30-31! Erre jön Kovács Peti! Vele sem bánnak éppen kesztyűs kézzel, csak úgy nyúlik a mez a rángatásoktól, de a gyarmati irányító így is elvergődik ziccerig: 31-31! Hol a két perc? Miért nincs kiállítás? Míg a nézőtér és Kokó ezen méltatlankodik, Nagy Levi száguld, közvetlen közelre ér és nem hibáz: 31-32! A lelátó egyetlen nagy szívdobbanás, a firkász nagy-nagy gombócot érez a torokban, lüktetést a mellkasban. Kedves edző most érzi úgy, még egy utolsó nagy rohamra kell vezényelnie népét. Mifajta furfangot lehet kitalálni a hátralévő ötvenhét szekundumra. Például azt, hogy „Bornyira” végződjön a labdajáratás. A csípőfogó semmiség ahhoz képest, amit a beállós kap újfent ott a nála jó harminc kilóval nehezebb Buriktól. Hetes! Ki mer odanézni? Én magam arcom elé teszem a tenyerem, az ujjak résein keresztül sandítok ki, mikor ad jelet a játékvezető. Kár mindenért, Kovács Peti mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, elvégzi kirótt feladatát: 32-32! Kell a győzelem! Vagy legalább az egy pont! Nem történhet meg az a csúfság, hogy most is kikap a Kábel! Megérdemli ez a társaság, megérdemlik a fiúk, alaposan megcibálták a nem éppen ereje teljében bömbölő oroszlán bajszát.
Erre mi történik! Az a bizonyos 14-es számú, kissé kopaszodó emberke emeli félelmetes balját, csuklója lendítésével ballisztikus pályára röppen egy bőrgolyó, és meg sem áll a gyarmati kapuig: 32-33! Kész, vége! Babicz még pótmezt húz, kapus lejön, de csak egy időntúli szabaddobásra futja. Az meg ott landol a dabasi tenyereken. Kikapott a Kábel!
Hatodik fázis: a tanulságok levonása. Nyilatkozatok: „Coli” sajnálkozik, nem jött össze. Kedves Laci sajnálkozik, hiába készültek Szabóra, nem találták ellenszerét. És Kovács Józsinak is igaza van a büfében: ha egy héttel ezelőtt ilyen formában játszottak volna a srácok, magabiztosan fektetik kétvállra a Törökszentmiklóst. Így viszont a Dabas ült örömünnepet a Városi Sportcsarnokban. Győztek, de hadd mondjam azt a végére: nem érdemelték meg!
Hegedűs Henrik
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése