Gyermekkorom egyik olvasmánya, a Delfin könyvek sorozatban megjelent „A Kígyóisten nem válaszol” című, nem éppen bestseller-mű jutott eszembe akkor, amikor napok múltán sem kaptam érdemi reagálást arra, amit a kézilabda NB I/B Keleti csoportjának utolsó fordulóiban tapasztalt visszásságok kapcsán írtam.
Pedig még külön, internetes levelekben fel is hívtam ezekre a blogbejegyzésekre a Magyar Kézilabda Szövetség néhány elöljárójának a figyelmét, naivan abban reménykedve, hogy talán majd elindul valami vizsgálat, esetleg komolyan veszik a sportághoz valamicskét talán értő tollforgató ember sejtéseit, gyanúját.
De nem: Quetzalcóatl, aki ugye az azték mitológiában az emberiség teremtője és minden természeti csapásért felelős Tollas Kígyó, azaz a mindenható Szövetség hallgat, mint a sír, legalábbis errefelé, Nógrád megye, közelebbről pedig Balassagyarmat irányában némaságba merült. Ebben az esetben az emberfia két dologra gondolhat:
1. Nem veszik komolyan az effajta észrevételeket. Ami önmagában elég baj, hiszen mindez azt jelenti, hogy a közvélemény egyfajta megnyilvánulási formáját tekintik semmitmondónak, vagyis a Balassagyarmaon megfogalmazott gondolatokat – ha nem hivatalos körökből származnak – nem érdemes figyelembe venni, el lehet siklani felettük. Pedig nem csak a firkász gondolta úgy, hogy a Debrecen különös feltámadása mögött simlis összejátszások húzódhatnak meg, „horribile dictu” megvesztegetéssel is karöltve, hanem sokan, nagyon is sokan úgy vélik, a Kábel SE kiesése körül nincs minden rendben, itt bizony komolyan vizsgálódni kellene.
2. Talán maga az MKSZ is érzi, ő is hunyó a témában, neki is „sáros a cipője”, netán „vaj van a füle mögött”, hogy ilyen elcsépelt frázisokkal éljek. Magyarul ott fenn, a Magyar Sportok Házában is hibát vétettek, talán túl buzgón igyekeztek megmenteni egy (vagy két) vidéki fellegvárat. Azt viszont szintén nem veszik figyelembe, hogy országos léptékkel mérve Debrecen vagy Nyíregyháza hiába nagyváros, ha e települések száz-kétszázezres lakosságához viszonyítjuk az ott, férfi kézilabda meccseken megjelenő legfeljebb és rendkívül hízelgően becsülve nyolcvan-száz körüli nézőszámot, akkor bizony gyér az érdeklődés. Eme gyér érdeklődésre viszont kár fenntartani egy klubot, kár „belefeccölni” pénzt, energiát. Akkor inkább tessék a „lobbyhangsúlyt” Balassagyarmat felé irányítani, ahol bő tizenötezer lakosra jut kétszáz-kétszázötven szurkoló, és e tekintetben a férfi vonal népszerűsége jóval nagyobb, mint például a „cíviseknél”.
A Kígyóisten tehát néma maradt a sajtó felé, állítólag ugyan elindult valami vizsgálódás-féle a sötétben, de az én szerény véleményem szerint ez csak egy álca, egyfajta megtévesztés, mondván csitítsuk el a gyarmatiak felháborodását gyorsan, aztán az iratok mennek a fiókba, Bíró Imre brigádjának semmi bántódása sem lehet, esetleg kinyilvánítanak egy enyhe „ejnye-bejnyét”, és minden marad a régiben.
Biztos vagyok abban, hogy szeptembertől indul elölről a történet. Lesznek bizony megvesztegethető játékvezetők, akik aztán legalább annyi „jattot” vágnak majd zsebre egy-egy „hazai” fújásért, mint amennyi a hivatalos díjazásuk, lesznek újra érdekes eredmények, az MKSZ nagyurai meg ülnek majd szépen berendezett szobáikban, gondosan irkálják alá a papírokat, de az állóvíz, amelyben ott tocsognak ők is, csak egyre jobban posványosodik, mígnem egyszer akkorává nő a láp, hogy őket is beszippantja rendesen.
De azt az időt már nem kellene megvárni!
H.H.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése