Nem tudni még, mikor mérkőzik meg a férfi kézilabda Magyar
Kupa negyeddöntőjében a Balassagyarmati Kábel SE a Kalocsai KC csapatával. A
felek ugyanis nem tudtak megegyezni az időpontban.
A január harmadikai sorsolást követően a Magyar Kézilabda
Szövetség versenybizottsága öt napot adott az érintett egyesületeknek, hogy a kupa-negyeddöntő
párharcainak időpontjában megegyezzenek. Január nyolcadikáig a négyből három
összecsapás dátuma kiderült, kivéve a Kalocsa-Balassagyarmat meccs maradt
nyitott.
Amikor a Kábel SE vezetőinél rákérdeztünk, mikor születik
meg a végleges megállapodás, csupán sajnálkozó hangok érkeztek a telefonvonal
túlsó végéről. A Kalocsa ugyanis egy február 27-i időponttal rukkolt elő, ezen
a szerdai napon este hét órától fogadták volna az Ipoly-parti legénységet. A
háttérben meghúzódó „igazi” ok: ez esetben vélhetően nem ment volna komoly
létszámú gyarmati szurkolósereg, miáltal teljes mértékben biztosítani tudják a
„hazai hangulatot”. A balassagyarmatiak viszont jelezték, hogy ők mindenképpen
még a tavaszi bajnokság nyitánya, azaz február 23-a előtt szeretnék letudni a
kupafeladatokat, és lehetőleg hét végén, ettől viszont a házigazda Bács megyei
gárda vezetői elhatárolódtak. Miután nem született meg az alku, a labda
visszapattant a szövetség asztalára.
Megkerestük Éliás Gábort, a Magyar Kézilabda Szövetség
versenyigazgatóját, kérdezve, mi a teendő ebben az esetben. Azt a választ
kaptuk, hogy miután az első egyeztetés sikertelennek bizonyult, egy újabb
közvetítéssel próbálkozott az MKSZ, ám úgy tűnik, ez is hatástalannak bizonyul.
Ha mindenki köti az ebet a karóhoz, akkor a szövetség hivatalból jelöl ki egy
napot, ami várhatóan március hatodika, szerda lesz, vagyis az utolsó időpont,
amikor még az összecsapás megrendezhető. Ám egyelőre várják még a
visszajelzéseket a két egyesülettől, hátha mégis dűlőre jutnak a meccs végleges
időpontjában. Az ígéretek szerint legkésőbb január 15-ig minden fennforgó vitás
kérdést rendeznek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése