Bár csupán két győzelmet aratott ősszel első NB II-es
bajnokságában a Balassagyarmati Kiss Árpád VDSE női kézilabda csapata, nincs komoly
elkeseredettség az Ipoly-parti hölgyek háza táján. A szűkös feltételek között az
Észak csoportban elfoglalt jelenlegi kilencedik hely is elfogadható. A
részletekről Hegedűs Henrik szakosztályvezetővel beszélgettünk.
-
Milyen tervekkel vágtak neki a sporttörténeti évadnak?
-
Merész reményeket egyáltalán nem dédelgethettünk.
Miután láttuk, hogy a csoportunkban csak tíz csapat szerepel, így hivatalosan
csak egyetlen kieső lesz, a hetedik-kilencedik hely megszerzése reális
elképzelésnek tűnt.
-
Aztán ebből a minimum lett csak…
-
Sok összetevője van, hogy ez a kilencedik pozíció
sikeredett belőle. Amikor kialakítottuk a játékoskeretet, Kovács József
vezetőedzővel, valamint a fővárosban élő játékosainkkal úgy egyeztünk meg, hogy
legalább hetente egyszer eljönnek Balassagyarmatra edzeni, ennek pénzügyi
feltételeit is előteremtettük – a többi edzést pedig ki-ki magának megoldja
Budapesten. Aztán kiderült, különböző nehézségek miatt ez nem valósulhatott
meg, sőt, október közepétől december elejéig lényegében nem is gyakorolt
közösen a felnőtt gárda. Ez alaposan rányomta a bélyegét a szereplésünkre,
ugyanakkor komoly fegyvertény, hogy ilyen feltételek mellett hazai pályán a
Pestszentimre és a Budakalászi MSE együttesét is legyőztük.
-
Ahogy az összeállításokból kiderült az utánpótláshoz
igen gyakran kellett nyúlni.
-
Ezt viszont felettébb pozitívumként értékeljük.
Garamvölgyi Eszter, Golyán Barbara és a még csupán tizennégy esztendős (!)
beállós, Szabó Evelin alapembernek számított ebben az idényben, ráadásul
számukra a junior mérkőzések is komoly megpróbáltatást jelentettek, nem egyszer
szinte végigjátszották mindkét meccset ugyanazon a délutánon. A fokozott
leterheltség mellett ők maximálisan megszolgálták a bizalmat.
-
Kapusposzton szintén erősnek tűntek.
-
Nem a két képzett hálóőrünkön múlt, hogy nem
játszottunk jobban. Szabó Krisztina és Varga Eszter mindent megtettek,
irányították hátulról a védekezést, de a lerohanások ellen, illetve mikor a
lényegesen erősebb ellenfél átrobogott rajtunk, bizony tehetetlenek voltak.
-
Milyen meglátásokkal készülnek a tavaszra?
-
A sikeres társasági adókedvezményes pályázatunk által
most jóval szélesebb lehetőségeink adódnak, de az összegyűjtött összegek döntő
hányadát az utánpótlásra kell fordítanunk. A junior – és ifjúsági együttesünket
ennek köszönhetően január-februárban folyamatosan versenyeztetjük, illetve,
mivel edzéslátogatottságban nem számíthatunk nagyobb előrelépésre, a felnőtt
csapatnak is sok edzőmérkőzést szeretnénk leszervezni. A március elején
folytatódó pontvadászatban legalább három újabb győzelem szükségeltetik, hogy
ne csak megtartsuk a jelenlegi utolsó előtti helyezést, hanem előre is
léphessünk egyet-kettőt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése