Bár nem kaptunk arról hírt, kinek a kezét foglalják imáikba
a balassagyarmati kézilabdázók, de tény és való, ennél jobban nem sikerülhetett
volna számukra a Magyar Kupa negyeddöntőjének sorsolása.
Az ellenfél ugyanis a hét lehetséges ellenfél közül a
legalacsonyabb osztályban szereplő, jelenleg az NB II-ben vitézkedő Kalocsai KC
gárdája lesz. Mielőtt azonban komoly örömtüzek gyúlnának az Ipoly-partján, nem
árt az óvatosság. A csipkéjéről és pompás érseki palotájáról nevezetes
Bács-Kiskun megyei város legényei ugyanis eleddig felettébb fényes eredményeket
mutattak fel kupamenetelésük során. Az első fordulóban a gyarmatiakhoz
hasonlóan erőnyerő társaság a második körben az NB I/B-ben játszó Siklóst, a
harmadik fordulóban gólgazdag meccsen a szintén NB II-es Tökölt, majd a nyolc
közé jutásért a Kábel SE-vel egy csoportban küzdő Nyíregyházát győzték le –
mondhatni nagy magabiztossággal. Saját bajnokságukban, az NB II. Délnyugati
csoportjában az őszi idény végeztével a harmadik helyen tanyáznak, hét győzelem
mellett egy döntetlen és három vereség a mérlegük. A csoport góllövőlistáját a
kalocsai Juhász Péter vezeti 95 találattal és társa, Szvétek Balázs is igen
előkelő pozícióban van a maga 68 góljával.
A Kábel SE és a Kalocsai KC a közelmúltban, a 2009/10-es
idényben az NB I/B Keleti csoportjában találkozott egymással. A novemberi
mérkőzésen, idegenben nyertek a balassagyarmatiak 33-24, míg áprilisban, az
Ipoly-parti sportcsarnokban a vendégek 29-27-re visszavágtak.
A továbbjutás egyetlen mérkőzésen dől el, amit a kiírás
értelmében az alacsonyabb osztályú csapat otthonában, a hatszáz nézőt befogadó
kalocsai Városi Sportcsarnokban rendeznek.
Kedves László, a gyarmatiak vezetőedzője mindenesetre
derűlátó.
-
Jómagam három csapatot láttam volna szívesen
ellenfélül, a Tata, a Tatabánya és a Kalocsa együttesét – mondta a szakember. –
Szerencsés módon utóbbit hozta utunkba a sors. Ugyanakkor nagyon nehéz a
feladatunk, látva a Kalocsa kupaeredményeit, biztos, hogy izzadtságos percek
várnak ránk idegenben. Tavaly tavasszal láttam már őket egy lajosmizsei tornán,
és remélem, sikerül beszerezni róluk a legfontosabb információkat, netán videó-anyagot
is. Bízom a továbbjutásban, óriási siker lenne számunkra a négyes döntő.
Hasonlóképpen bizakodó a Kábel SE elnöke, László Sándor is.
-
Előzetesen az MKB Veszprém vagy a Kalocsa együttesét
fogadtam volna el, tehát bejött a várakozásom – fejtegetett a klubvezető. –
Bízom benne, hogy a fiúk kellőképpen felszívják magukat erre az ütközetre, és
győzedelmesen zárjuk a kalocsai kirándulást. Ahogy hallottam, szurkolóink
körében hatalmas az érdeklődés a negyeddöntő iránt, így minden valószínűség
szerint egy autóbuszt rendelünk majd, hogy minél többen a helyszínen
szoríthassanak a kedvenceknek.
Demus Dániel szakosztályvezető tájékoztatása szerint még nem
egyeztek meg az ellenfél vezetőivel a mérkőzés időpontjában, de a Magyar
Kézilabda Szövetségből származó információk alapján március hatodikáig kell megrendezni
az összecsapást.
Január 8-ig mindenképpen kiderül mikor lesz tehát ez a
balassagyarmati kézilabda szempontjából sporttörténelmi találkozó, ami után
akár valóban örömtüzek gyúlhatnak az Ipoly partján.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése