Az elmúlt héten pihentek a másodosztály játékosai – bár
igazából nem értem, mi a ráció abban, ha az NB I-ben szünet van (válogatott
meccs), akkor minek kell az alacsonyabb osztályokban is „lyukas hét végét” tartani.
Kivételt csak az Eger és a Törökszentmiklós jelentett, akik felettébb okosan
döntve, előrehozták a bajnoki meccsüket, igaz, e miatt az alföldi legénység
bosszankodhatott, hiszen húszgólos vereségbe szaladt bele (36-16). Lássuk a
mostani párosítást:
Balmazújváros – Hajdúnánás
Csak nevében „szomszédvárak rangadója”, mert míg hazai
oldalon kőből van a kerítés is, addig a vendégeknél csak palánkok állnak. De
félre a tréfával, egyértelmű házigazda sikert jósol ez a péntek esti találkozó.
Tipp 1 (40-22).
Békés – Mizse KC
A vendéglátó együttesnek, mint falat kenyér kell a győzelem,
hiszen az Ózd elleni fiaskót mihamarabb illik kijavítani. Erre kiváló alkalom
kínálkozik a lajosmizseiek ellenében, és Gávai Ferenc alakulata, ha nagy
nehezen is, de begyűjti a két pontot. Tipp: 1 (29-25).
Eger – FTC
Itt is aligha borul a papírforma. Ráadásul most már –
láthatóan – az egri gárda nem „lazsálja” el a végjátékot, és képesek a fiúk
hatvan percig végig koncentrálni – a nagy előny birtokában is. A Fradi-legények
azért az első félidőben megnehezítik vetélytársuk dolgát, ám aztán… Tipp: 1
(38-21).
Gödöllő – Pick Szeged II.
Ha a szegedieknél mindenki rendelkezésre áll, és
meghallgatják a játékosok Velky mester tanácsait, sikert érhetnek el idegenben.
Kátai Zsolt és társai ugyan egyre jobb formába lendülnek, de a lendületes
délvidékiek ellenszerét ezúttal nem találják meg. Tipp: 2 (22-28).
Ózd – Kecskemét
Felettébb valószínű, hogy az Ózd az ősz hátralévő részében
hozza majd a hazai meccseit. A békési bravúr biztosan hatalmas energiákat
szabadított fel Barta Dánieléknél, és bár a Kecskemét nehéztüzérei ezúttal is
jól céloznak, arra nem lesznek képesek, hogy a csatát is győzelemmel zárják.
Tipp: 1 (34-32).
Törökszentmiklós – PLER II.
Megviselte ugyan az egri kiadós kudarc Kis Gergely
tanítványait, viszont hazai pályán roppant erősek. Ezt mutatták eddig az egész
szezon során, és lelkes közönségüket ismerve, ezúttal is űzik-hajszolják majd
őket. A PLER fiataljai csak ideig-óráig állják a rohamokat. Tipp: 1 (27-21).
Nyíregyháza – Balassagyarmat
A Törökszentmiklós veresége megnyitotta az utat a közvetlen
üldözőknek a bajnoki dobogó harmadik fokára. E sorba tartozik a nyírségi gárda
is, tele rutinos kézilabdázóval. A balassagyarmatiak megszorongatták a
balmazújvárosi oroszlán bajszát, és most, ott fenn, az északkeleti fellegvárban
is erre törnek. Érzésem szerint felülmúlják majd eddigi góltermésüket, de a
házigazdák néhány találattal többször céloznak pontosabban. Tipp: 1 (34-30).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése