Közel fél évszázada fotózza az Ipoly-mente vadregényes
tájait Nagy Imre. A balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium nyugalmazott
tanárának második kötete nemrégiben jelent meg „Változó Ipoly-völgy” címmel. A
szerzővel a Helytörténeti Gyűjteményben rendezett könyvbemutatón Medvácz Lajos
polgármester beszélgetett.
Nagy Imre 1959 óta tanított a Balassi Bálint Gimnázium. A
biológia-kémia szakos tanár először a diákokkal tett kirándulások alkalmával
figyelt fel az Ipoly vidékének rendhagyó szépségeire. Nemsokára azonban már a
fényképezőgép is kikerült a tokjából, és buzgón fotózta az évszakról-évszakra
ezerszínűen változó tájat, a gyönyörű vadvirágokat – az első kötet 1994-ben
készült el, a második most jelent meg.
Mint mondja, igazán jó képet készíteni, igazán tökéletesen
elkapni a pillanatot csakis úgy lehet, ha magányosan keresi a szépet az ember.
Amikor egyedül érkezik a rétre, nesztelenül közelíthet, hasra fekszik, és úgy
fókuszál a sárga nősziromra, vagy éppen figyeli, miként fordítja a Nap felé
„arcát” a tavirózsa.
Nagy Imrének három kedvenc helye van Balassagyarmat
környékén. Az egyik a dejtári rét, amely leginkább emlékezteti a Tisza-mentén
töltött gyermekkorra. Hiszen itt a lápi növényzettől a mocsár-állatvilágán
keresztül a pusztára jellemző virágokig hazánk szinte minden vidékére jellemező
természeti szépség előfordul. A morotva-tavak díszei, a tavaszt köszöntő
virágok, a nyár elejének sárguló mezeje, a folyó csendes sodrása.
A másik az Ipolyszögi Égerláp. Amelynek védetté nyilvánításának
történetéből is kaphatott kis ízelítőt a hallgatóság. Miként küzdöttek a
természetvédők a politikával, amikor termőfölddé akarták tenni a lápot. Aztán
csak ki kellett várni, hogy a gyarmati TSZ csődbe menjen, és a jogutód
őrhalmiaknak már nem kellett az égeres – így hárult el minden akadály a védetté
nyilvánítás előtt. A harmadik pedig a Dézsa patak völgye a Csesztve felett
magasodó Anna-hegy lábánál. Itt a hűvös időjárást kedvelő növények mellett a
lápi fajok egyaránt előfordulnak.
Amit a tanár úr viszont végképp sajnál, az éppen új
könyvének a címében is rejtezik: a változás. Amely ma már sokkal inkább
negatív, mint szép. Amikor az egykor virágzó rét helyén áthatolhatatlan bozót
fogadja az embert, amikor egy-egy szép fát értelmetlenül vágnak ki a
könyörtelen gazdák, amikor a gaz mindent benő, és eltűnnek az egyedi virágok.
„Talán békén kellene hagyni az ártereket” – hangzott mintegy végkicsengésként,
mert a természet magától újjáéled.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése