Hiába reménykedtek a balassagyarmati kézilabdabarátok, az
elmúlt hét végén nem szoríthattak a kedvencekért a Városi Sportcsarnokban.
A március 15-i városi ünnepség alatt terjedt először a hír,
hogy elmarad a pénteken délután öt órára kiírt Balassagyarmati Kábel SE –
Balmazújvárosi KK NB I/B-s bajnoki mérkőzés. Lombos István, a Nógrád Megyei
Kézilabda Szövetség elnöke, egyben a balassagyarmatiak utánpótlás igazgatója
még aznap délelőtt meg is erősítette az információt, azzal a kitétellel, hogy a
halasztást a Magyar Kézilabda Szövetségnek is jóvá kell hagynia. Egy órával
később Demus Dániel, a Kábel SE technikai igazgatója már azt közölte, hogy a
jóváhagyás megtörtént. A balmazújvárosiak a sanyarú időjárási körülményeket
látva nem kockáztatták meg a több mint kétszáz kilométeres utat, látva, hogy a
hó fogságába eshetnek ők is – az M3-as autópályán.
A két csapat gyorsan meg is egyezett a pótlás időpontjában:
így a Kábel SE – Balmazújváros csata március 20-án, szerdán este hét órakor
kezdődik a gyarmati sportcsarnokban.
Szombaton késő délután aztán az is eldőlt, hogy a Kiss Árpád
VDSE női csapata sem lép pályára az Ipoly-parti létesítményben. A vendég
dorogiak jelezték, hogy bár a fővárostól már nyugodtan haladhatnának, de a
fuvarozó szolgáltató nem vállalja el a hóhelyzet miatt az utaztatást. Így a
lányok – és szurkolóik is – hoppon maradtak. Ennek a mérkőzésnek a hivatalos új
időpontja egyelőre nem ismert, a Kiss Árpád VDSE szakosztályvezetésének közlése
szerint várhatóan március 30-án tudják majd fogadni a dorogiakat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése