Emlékképek egy tóstrandi fergetegről

Azt mondják, - és nem csak mondják, hanem valóban így igaz – a strandkézilabda elsősorban a barátságról szól. Persze akadnak olyanok is, akiknél ez nagyon komoly küzdelem – lehetett rá példát említeni Tarjánban is, ám neveket nem említenék -, de a csapatok nagy többségét haveri társaságok alkotják, akár fiúkról, akár lányokról legyen szó. Erre a barátságra remek példa a Salgótarjáni Strandépítők Közössége. Így ezzel a szóval, így, nagybetűvel: „Közössége”. Ők építették ki a tóstrandi pályákat, ők gondozzák-ápolják folyamatosan, szereztek be „vadiúj”, süppedős homokot, emelték fel a tribünt, aminek tetejéről pompás kilátás nyílt a Karancs erdőkkel borított hegyoldalaira. Dénes Máté, a csoport Benjáminja mesélte nekem, hogy az elmúlt hetekben szinte ott aludtak kinn a strandon, a „konténer-fellegvárból” kiindulva intézték az ügyeket, szervezték, készítették elő a versenyt. Ami valóban pompásra sikeredett. Rácz Viktor, ennek az egész közösségnek az „agya” ráadásul azt is elintézte szombat-vasárnapra – egy korsó sört biztos fizetett érte Szent Péternek -, hogy ragyogó idő kerekedjék a nógrádi megyeszékhely e kies területe fölött és felhő csak imitt-amott jelenjék meg a két nap során. Sok-sok minden érdekességet lehetne kiragadni a fergeteg-forgatagból, én inkább néhány kuriózumot emelnék ki. Jurij Szyepanyenko: a végső győztes jekatyerinodariak kapusa. Igazi orosz medve, díjbirkózó alkat, két méter feletti tornyosulás, engem leginkább Alekszandr Karelinre, a háromszoros olimpiai bajnok legendára emlékeztetett. Egy-egy ívelést oly könnyedén kapott el, mint kaméleon a legyeket. Petreczky Tibor: Hát, legalább egy húszast letagadhat az életkorából, oly fürgén táncolt a homokon. Sőt, még egy kiadós elefántpuszi után is visszatért a csatába, bár nem tudom, hogyan festett a combja hétfőn reggel. A legnépszerűbb hely: Semmi kétség, ez a tribün mellett felállított zuhany volt. Jöttek is sorba az emberek, álltak alá rendületlenül, reggeltől estig. Néha megadta magát a tákolmány, összecsuklott, vagy a csőszerkezet esett szét, de mindig akadt valaki, aki villámgyorsan megszerelte, mert nem maradt sok „holtjárat” a munkájában. Hadfi Bandi fáradtsága: a főszervezők egyike igencsak kimerült vasárnap délutánra. Fogta magát, ledőlt egy padra, hadd szunyókáljon kevéskét. Viskárdi fotómester ezt észrevéve, kattintott néhányat az alvó „bajtársról”, mire Bandi hirtelen lefordult, és huppant egyet a fűbe. Nosza rajta, azért gyorsan feltápászkodott. Rémület közvetítés közben: Megy javában a döntő, fenn a „kakasülőn”, az alkalmi riporterállásban fülhallgatóval a fejemen nyomom az ipart. Egyszer csak balra tekintek, és látom, jön felém egy enyhén ittas ipse. Mi tagadás, csontrészeg volt barátunk, és dülöngélve közeledett felém. Ha rám zuhan, azonnal félbeszakad a közvetítés. Vártam mi lesz: üveges szemmel rám nézett az illető, de botorkált tovább. Aztán egy perc múlva látom, hogy a pálya szélén már egy lengyel zászlóval a vállán csinálja a fesztivált. Szabó Tomika csitítgatta, most nem lenne szerencsés, ha a homokra tévedne. És még lehetne folytatni a sort, lehetne rebegni mondatokat a sportágat talán túl komolyan vevő, és a buliból kimaradó szentendrei lányokról, akiknek azért mentségére szolgáljon, hogy szakmájukban a kontinens legjobbjai, aztán Viskárdi „Bambi” szombat esti jókedvéről, a gyarmati fiúk poénmester-vezetőjéről, Demus Daniról, a száját be sem fogó „szpíkerről”, Mosonyi Józsiról, meg még sok mindenről, ami ide nem fér már el. Lényeg az: itt mindenki jól érezte magát! Salgótarján 2012-ben szervezésből jelesre vizsgázott a strandkézilabdában. Ja, és a fiúknál nyert a Jekatyerinodar, második a Strandépítők gárdája, harmadik a Budaörs, a lányoknál meg szentendrei házidöntőt rendeztek