Még egyszer a játékvezetésről

Valami nagy „gikszer” lehet a Magyar Kézilabda Szövetség játékvezetői testületében. Sorra látom az NB I/B-s mérkőzéseket, és alig találkozom elfogadható játékvezetéssel. Ha valaki e tekintetben pártossággal vádolna, mondván balassagyarmatiként elfogult vagyok a Kábel SE-vel, akkor felvilágosítom: én győztes meccsen is buzgón szidtam a játékvezetőt – ha rászolgált arra, márpedig mostanában sok mindenki rászolgál. Itt van például a Natkai Norbert-Szalay Zoltán páros. Annak idején a semmiből jöttek fel, és nagy-nagy meglepetésre túrtak ki az első osztályú keretből egy, a szakemberek, a sípmester-társak által többre taksált, magasabbra hivatott duót, akik közül az egyik nemsokára abba is hagyta a bíráskodást. Aztán Natkai és Szalay eljöttek Balassagyarmatra vezetni. Hozzáteszem egyből, győztes meccset fújtak, ráadásul bravúros volt a siker 2010 októberében a DKC-Miskolc csapata ellen. Csakhogy Szalay játékvezető pökhendi, arrogáns módon viselkedett. A jó szemű, éles fülű firkász, aki ott ült a lelátó hátsó részén, rögtön kiszúrta azt a mondatot, amivel Szalay „sporttárs” az egyik néző reklamálására válaszolt: „Ne pofázz” – hangzott kérlelhetetlenül a szájából, az újságíró pedig jegyezte is fel azonnal ezt a noteszébe, hogy az a mérkőzésről szóló tudósításba is bekerüljön. Ami aztán az interneten, a lap online-rovatában is napvilágot látott. Szalay Zoltán mindezt elolvasta. Hogy maga bukkant-e rá, vagy felhívták erre a figyelmét, máig sem tudom, lényeg az, hogy a játékvezető telefonon megkereste a Balassagyarmati Kábel SE vezetőségét, számon kérve, milyen alapon került be ez a mondat a tudósításba. Ennyire buta lenne Szalay úr? Ennyire nem tudja, hogy a sportklubnak az „égegyadta” világon semmi köze sincs egy független újság hírmondójához? Hogy semmiféle befolyással nem bírtak az újságíró felé, tehát érdemben nem tudtak a cikkben foglaltakhoz hozzá sem szólni? Hogy az újságírót nem az egyesület, a sportcsapat delegálja az adott mérkőzésre, hanem a sajtóorgánum bízza meg a feladattal? Nos, ezt mondjuk elvileg, nem is kell tudnia a „feketeruhásoknak”. Így aztán Szalay Zoltán hoppon maradt. A firkász – jelen esetben jómagam – viszont nem hagytam annyiban a dolgot, nem szerettem volna, ha a Kábel SE-t bármiféle hivatalos elmarasztalás érje a Szövetség részéről, így magával, Cserepes Bélával, a játékvezetői bizottság akkori fejével is beszéltem telefonon, aki arról tájékoztatott, „jól kiosztotta” Szalay játékvezetőt, mondván „inkább a saját tevékenységével törődjön, mintsem azzal, mi jelenik meg róla az újságban”. Nos, eme „fejtágításnak” semmi haszna sem volt, mi több, erősen kétlem, hogy egyáltalán úgy történt-e, ahogy nekem az elnök szóban elmondta. Merthogy Szalay „mester” azóta is büszkén fújogat, női NB I-es meccseket is immár, ráadásul nemrégiben, méghozzá április 14-én újfent ellátogatott párjával Balassagyarmatra, hogy megint kivívja sokak ellenszenvét. Nem csupán magával a ténykedésével. Mert az, hogy sokszor teljesen hiányzott az összhang a két bírótárs között, hogy néha összevissza, sületlenségeket ítéltek, még csak-csak elmenne, de megint arrogáns, sértődékeny, és pökhendi, nagyképű magatartásról tettek tanúbizonyságot. Momentán Natkai perlekedett a nézőkkel, szúrós szemmel kitekintgetve a lelátóra, Szalayról meg messze lerítt a „ficsúr” természete, a „belőlem jön ki a spanyolviasz” érzése. Az eset pikantériája, hogy erre a meccsre ellenőrzést is kaptak. És itt találkozunk egy újabb kilógó lólábbal, ami szerintem valamennyi csapatsportág játékvezetői ellenőrzésére jellemző: a mundér becsülete. Vagyis, az ellenőrök is egykor sípmesterek voltak, tudják mi a „dörgés”, és ha valaki „jól áll a fejeseknél”, annak bizony szépítenek a bizonyítványán, nem rontják le az érdemjegyet, így kerül 80 pont fölé (ami már kiváló minősítésnek számít) a páros, és továbbra is kaphat nívós összecsapásokat. Mert ugye Churchill óta tudjuk, a statisztika az, ami meghamisítható. Magyarul az a személyes érzésem, sőt, már meggyőződésem, hogy Natkai Norbert és Szalay Zoltán addig vezet NB I-es meccseket, ameddig akar, merthogy ők „csókosak” valahol, valakiről, valamit nagyon tudhatnak, ha mai napig ott maradhatnak a tűz közelében. De nincsenek ők ám egyedül, akad társuk még a honi mezőnyben, és e tekintetben csak akkor várható őszinte megtisztulás, ha valóban, az ellenőrök is korrekten, a vizsgált személyek tevékenységének, magatartásának, kétszer harminc perces „attitűdjének” minden szegmensét, minden árnyalatát figyelembe veszik az értékeléskor, és nem hallgatnak a „jószívükre”, vagy a magasabb szintekről érkező „ösztönző jótanácsra”. H.H.